– Sokféle szerepben láttam már Pre-sinsz-ky Károlyt, de még nem nagyon volt lehetőségem őt megfigyelni itt, a nyárasdi katolikus templomban, az orgonánál. Mióta kántorkodik?
– Már vagy huszonöt éve. És a többféle szerepből, amelyet említett, az első a kántorkodás volt. Még általános iskolás voltam, amikor az akkori plébános megtudta, hogy zongorázni tanulok és szeretem a zenét, ezért felkért, hogy próbáljam meg eljátszani az ifjúságnak való modernebb énekeket.
– Ezek szerint a család templomjáró volt, és a pap tudta, hogy kit kell megszólítania.
– Igen, az itteni nagyszüleim is vittek a templomba. Apukám zoboraljai (a régió a legészakibb még összefüggő magyar nyelvsziget a Kárpát-medencében – a szerk.), édesanyám nyárasdi. Mind a két család vallásos, gyerekként én is ministráltam, aztán valahogy ott ragadtam az orgona mellett. Máig emlékszem az izgalomra, amikor már az egész misét én játszottam. Egy idősebb kántor bácsi tanított be, mellette kezdtem el a kántorkodást. De most is, amikor azt az első éneket játszom, amelyet akkor tanultam, beleborzongok. Nagyon szeretem csinálni, segít kikapcsolódnom és feltöltődnöm, hiszen sokféle tevékenységet végzek, és néha elfáradok. De a templomi munka az alapja mindennek, a közösségért végzett szolgálat végeredményben jólesik az embernek, átszellemülök, nagyon szeretem a zenét, s ezt az örömöt itt mindig átélhetem.
– A szülőktől tanult zongorázni?
– Nem. Az iskolai tanító nénim zenetanár lánya járt hozzánk, így otthon tanultam és gyakoroltam. A szüleim is zenekedvelők, ők harmonikázni tanultak.
– Egy szentmise során nyilván nemcsak az éneket kíséri, hanem szólózik is, olykor improvizál. Előfordul, hogy az ünnepi alkalmakra különleges repertoárral készül?
– Ritkán. Amit nagyon szeretek, hogy vannak kifejezetten helyi énekek, amelyeket a Szent vagy, Uram! egyházi gyűjteményben nem találunk meg, viszont a nyárasdiak nagy szeretettel szokták énekelni. Na, azokat szívesen kísérem. Van technikai segítségünk is, egy elektronikus tábla, amelyre folyamatosan ki tudom vetíteni a szöveget, ha nincs meg az énekeskönyvben. A 2006-ban felújított orgonánk alkalmas arra, hogy komolyabb darabokat is megszólaltathassunk rajta. Amikor nem kimondottan a szokásos énekeket játszom, azok az esküvői alkalmak. Bár sajnos egyre kevesebb a házasságkötés itt, az oltár előtt, meg egyébként is. De akkor van lehetőségem arra, hogy kilépjek az énekeskönyv világából, és olykor kérik is, hogy Bachot vagy más klasszikus zeneművet játsszak. Akkor kiélhetem a vágyaimat és begyakorolhatok valami újat, s az orgona lehetőségeit is jobban ki tudom használni.
– Hetente hányszor teljesít szolgálatot a templomban?
– Vasárnap délelőtt, a misén mindenképp ott ülök az orgonánál. Hét közben szerdán mindig, de más hétköznapokon is van mise, heti három-négy alkalommal. Ha egyéb kötelezettségek nem gátolnak, akkor igyekszem ott lenni ezeken is.
– Az adventi időszakban bizonyára gyakrabban jön a templomba?
– Természetesen, hiszen ez a készülődés s a díszítés ideje. De most egy egészen új dolog is történik. A helyi Sarló ’82 citerazenekar tagjai jelentkeztek azzal az ajánlattal, hogy az idei éjféli misén néhány jól ismert karácsonyi népi éneket ők szeretnének kísérni. Most próbáljuk, hogyan hangzik mindez a templomban. Én bátorítom őket, s abban segítek, hogy miként lehet beépíteni a misébe az egyes énekeket. Ez a citeraegyüttes az ifjúság körében terjeszti a népzene szeretetét. Istennek hála, nagyon sok fiatal bekapcsolódik a zenei életbe, a helyi iskolában már az ötödikeseknek-hatodikosoknak is van citeracsapatuk. Mindenképp érdemes a templomba is behozni ezt a muzsikát, a fiatalokkal együtt.
Az éjféli misén bizonyos dalokat a Sarló ’82 ad majd elő, másokat pedig én fogok játszani az orgonán. Van még egy hagyományunk az éjféli istentisztelet előtt: mendikálunk is a helyi népdalkör tagjaival már jó néhány éve, a templomban felállított betlehemnél. Ezzel várjuk a misére érkező híveket. A különleges eseményre azok is eljönnek, akik év közben ritkábban járnak templomba.
– Máskor is van alkalma zenélni?
– Jobbára baráti vagy családi összejöveteleken, esetleg édesapámat szoktam kísérni, nagyon szereti a nótákat.
– Az ön felesége a helyi általános iskola igazgatóhelyettese, a kislányuk tizenkét éves. Ők mennyire muzikálisak?
– A feleségem szintén szereti a zenét. Inkább a modernebb dolgokat kedveli, a lányunk is persze, de ő zongorázni is tanul. Kicsit ösztönözni kell, hogy gyakoroljon. Az alistáli zeneiskolában évente legalább két koncertet rendeznek. Mindig elmegyünk, meghallgatjuk, s neki is büszkeség, hogy néhány darabot el tud játszani.
– Beszéljünk az egyetemi és a politikai tevékenységéről is. Ön itt, a faluban önkormányzati képviselő, sőt a novemberi helyhatósági választásokon a legtöbb szavazatot kapta. Gyakran vállal műsorvezetést a helyi rendezvényeken, legyen az falunap, a település kulturális együtteseinek a bemutatkozása vagy éppen böllérfesztivál. Ez miért fontos önnek?
– Tizenkét éve vagyok önkormányzati képviselő, és az, hogy ilyen sok szavazatot kaptam, nyilván annak is köszönhető, hogy sokan ismernek és értékelik ezt a szolgálatot. Az önkormányzatban a kulturális, oktatási és vallási bizottság vezetője vagyok. Ennek a tevékenységnek a fő célja, hogy a rendezvények – falunap, nemzeti ünnepeink, kulturális estek – legyenek tartalmasak és formailag is jól szerkesztettek. Ez nem az én érdemem, hiszen sok lelkes ember segít a munkában: a művelődési ház vezetője, a különböző tömegszervezetek tagjai, az iskolai közösség. Az a célunk, hogy a gyerekeket, a fiatalokat bevonjuk a közösség életébe. Minden módon arra törekszünk, hogy erősítsük a magyar identitást és a magyar kultúra iránti tiszteletet.
– Az oktatói munkában is ez vezérli? Miért választotta annak idején a nyelvészetet, amelyet most a nyitrai egyetemen tanít? Ön nyelvjáráskutató, számos tanulmány és könyv szerzője, társszerzője.
– Ezt is szolgálatként fogom fel. Szerencsés ember vagyok, mert minden tevékenységem, a templomi, az önkormányzati, az egyetemi egyben a hobbim is. A legfontosabbnak persze a nyitrai tanári szolgálatomat tartom – a leendő magyar értelmiség kinevelését, formálását, s a szűkebb szakterületemet tekintve a nyelvtudományról, a nyelvi jelenségekről alkotott látásmódjuk befolyásolását. Hogy miért esett a választásom a nyelvészetre? Kultúránknak nagyon fontos eleme a nyelv, a nyelvjárások pedig a nyelvtudomány szerint elsődlegesek, ezekből alakult ki idővel a köznyelv. Fontosnak tartom a felvidéki magyar nyelvjárások kutatását, hiszen magának a nyelvnek a megőrzését, eredetibb állapotát a nyelvjárások segítik és tükrözik. Ez a mi kincsünk, ezért igyekszem a nyitrai egyetemisták körében terjeszteni és továbbadni, hogy ők is így gondolkodjanak róla.
NÉVJEGY
1977-ben, Dunaszerdahelyen született
A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen szerzett magyar–történelem tanári oklevelet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktorált magyarnyelv-tudományból. Az MTA köztestületi tagja, a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja. Dialektológiával, szociolingvisztikával, a szlovákiai magyar nyelvjárásokkal és kétnyelvűség-kutatással foglalkozik
Szakfolyóiratokban, tanulmánygyűjteményekben és konferenciakötetekben publikál. A nagyhindi nyelvjárás és nyelvhasználat című tudományos monográfia szerzője, valamint a Szlovákiai magyar nyelvjárások című egyetemi tankönyv társszerzője
Nyárasdon húsz éve MKP-s önkormányzati képviselő, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének az oktatója
Feleségével egy leánygyermeket nevel
Mise előtt a nyárasdi gyülekezet. A kisboldogasszony tiszteletére szentelt templom 1755-ben épült
