EP-VÁLASZTÁSOK
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a múlt szerdán bejelentette, hogy indul az Európai Parlament csúcsjelölti pozíciójáért. A Spitzenkandidat műszó alatt elhíresült jelölt eséllyel vághat neki az Európai Bizottság (EB) elnöki posztja megszerzésének, de kinevezése egyáltalán nem biztos és főleg nem automatikus. (Például feltétel az is, hogy az EPP-be tartozó pártok többséget szerezzenek az európai parlamenti választásokon.) A 46 éves politikus a bajor CSU, az Angela Merkel kancellár által vezetett CDU testvérpártjának a tagja. A csúcsjelölti pozícióra október közepéig lehet jelentkezni. Arról, hogy végül ki kapja ezt a megbízást, az EPP novemberi kongresszusán döntenek. A Weber körüli német belpolitikai csatározásokról előző számunkban írtunk, például arról is: lehet, hogy Merkel beáldozza saját jelöltjei, Peter Altmaier gazdasági miniszter vagy Ursula von der Leyen honvédelmi miniszter érdekében. (Merkel a túlélésért küzd – Figyelő, 2018/36. szám.)
KOALÍCIÓTEREMTŐ?
Most az európai környezetet szeretnénk körüljárni. Webernek nincs vezetői gyakorlata abban az értelemben, hogy soha nem volt kormányfő. Az Európai Bizottság eddigi elnökei azonban mind ebből a körből kerültek ki. Előnye viszont, hogy az elmúlt évek során végigturnézta az európai fővárosokat, konszenzusteremtői, koalícióalkotói imázst épített ki magáról. Erre szüksége is lesz, ha az EPP őt választja a csúcsjelöltnek, mert a néppárthoz tartozó pártoknak a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján nagyjából harmincszázalékos a népszerűségük. Így elveszhet az EPP európai parlamenti többsége. A nyíltan euroszkeptikus pártok közkedveltsége ugyanakkor folyamatosan nő. Problémát jelent az is, hogy az EU-n belül nincs arról szabály, hogy a bizottsági elnököt és a második legfontosabb tisztség betöltőjét, az Európai Központi Bank (EKB) vezetőjét miként válasszák ki. Ez a tagállamok közötti háttéralkuk-konszenzusok eredménye.
A nemzetközi sajtóban el is kezdődtek a spekulációk arról, hogy egyfajta amerikai mintájú jelölőkonvencióval lehetne egy ilyen helyzetet feloldani. Ehhez azonban háttér-megállapodások lesznek szükségesek. Ez azt is feltételezi, hogy koalíciós „kormányzás” felé közelít az EP.
MACRON KIVÁR
Angela Merkel mindenesetre formálisan biztosította támogatásáról Webert, ezért feltehetően az októberi EPP-kongresszuson is elnyeri a küldöttek többségének a támogatását. A versengésből így kiesik a szintén aspiráló – bár lapzártánkkor jelöltségét még hivatalosan be nem jelentő – francia Michel Barnier, az unió fő brexittárgyalója, valamint Alexander Stubb korábbi finn miniszterelnök. Weber mellett több ok is szól: a legjelentősebb EU-tagország legnagyobb pártszövetségének a tagja, ráadásul a legnagyobb uniós pártszövetséget is vezeti.
A háttéralkuk, illetve koalíciók kötését valószínűsítik a közvélemény-kutatási adatok is. A Politico című lap által közölt összesítés szerint az EPP a rendelkezésre álló képviselői helyek közül 185-190 elnyerésére esélyes. (A britek kiválásával 705 hely van a korábbi 751 után.) Jelenleg 217-tel rendelkezik, 2009-ben 277 volt még neki.
A liberálisok és a demokraták pártszövetsége (ALDE) egyébként őszintén beismeri, hogy az ő esélyeik sokkal rosszabbak – így jobb híján abban bíznak, hogy Emmanuel Macron francia elnök mozgalma majd kisegíti őket a bajból. Utóbbi azonban nem csatlakozott – formálisan – egyetlen európai pártszövetséghez sem. Úgy gondolkodik, hogy csak akkor száll be a „csúcsjelölti játékba”, ha azt biztosan megnyeri. Az ALDE-hez összesen hét kormányfő tartozik, azonban Európa népességének mindössze 20-24 százalékát képviselik. Jól jönne tehát nekik a francia államfő, ha képes lenne hozni a szavazatokat. Az ALDE-nek hatalmas siker lenne, ha az EP legalább felét tudná hozni (minimum 353 képviselői helyet), ehhez legalább két, esetleg három párt képviselőire lenne szükség. Attól tartanak azonban, hogy Macron megállapodik Merkellel: a németeké lesz az EB első számú posztja, a franciák viszont cserébe megkapják az EKB elnöki pozícióját, s Macron az EP-ben is beáll Merkelék mögé.
MERKEL KAVAR
Az így kialakuló kényes egyensúlyt azonban a populista, nemzeti, migráció ellenes erők simán felboríthatják. Jelenleg az Európai Parlament euroszkeptikus tábora a felmérések szerint 150-200 helyet hozhat el. Ha egységesen, egy politikai ernyő alatt – amire eddig nem volt példa – felsorakoznak egy csúcsjelölt mögött, akkor veszélyeztethetik az EPP szándékainak a megvalósulását. Ha ez a forgatókönyv következik be, úgymond alkotmányos válságba kerülhet az EP – egyszerűen nem működik majd az eddigi Spitzenkandidat-rendszer. Így új elemként úgymond koalíciós csúcsjelöltet is állíthat a regnáló politikai elit. Ha az euroszkeptikusok térnyerése nagy arányú lesz, akkor a hagyományos elit összezár és elkezd azon dolgozni, hogy egymás között ossza szét a legnagyobb befolyást biztosító uniós pozíciókat. Ebben a forgatókönyvben viszont Webert könnyebb elképzelni az EP, mint a bizottság elnökeként. Egy másik olvasatban ez a forgatókönyv az, amellyel Merkel bebiztosítaná a CSU támogatását – hiszen ő „támogatta” Webert –, vagyis megtartaná belpolitikai hátországa maradékát, másfelől meg tudná szerezni a saját, megbízható CDU-s emberei valamelyikének az EB-elnöki posztot.
Borítófotó: Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője. Konszenzusos jelölt lesz, vagy beáldozzák?
