A székelyföldi gyergyócsomafalvi Kiss Attilát tizenhárom éve szentelték pappá Gyulafehérváron, és 2011 óta plébános Óradnán, illetve a hozzá tartozó Radnaborbereken és Naszódon. Így minden vasárnap és az ünnepnapokon három templomban mutat be szentmisét. Már a beszélgetés elején kiderült, hogy a szórványban meglehetősen sokrétű feladatkör hárul egy papra, hiszen a hívek lelki gondozása mellett közösségszervezéssel is foglalkoznia kell, hogy ébren tartsa a maradék magyar öntudatot.
A Radnai-havasok tövében meghúzódó bányaváros, Óradna a Magyar Királyság, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején is soknemzetiségű település volt, hajdanán erős magyar nyelvű római katolikus közösség lakta. A településen már a kommunizmus ideje alatt megszűnt a magyar nyelvű oktatás, és négy évtized után, 2006-ban sikerült újraindítani az alsó tagozaton, de időről időre felmerül, hogy újból bezárhatják, mert nehezen találnak szakképzett tanítókat. E bizonytalanság miatt, illetve megszokásból sok magyar gyereket továbbra is román iskolába íratnak. Kiss Attila szerint a magyarságtudat annyira megkopott az évszázadok alatt, hogy a magyarok többsége csak a templomban imádkozik anyanyelvén, otthon románul beszél. A magyarságtudatot elsősorban a római katolikus vallással azonosítják, így azokat a katolikusokat is automatikusan magyarnak tekintik az óradnaiak, akik egy szót sem tudnak a nyelven.
A plébános a magyar mellett románul, de időnként németül is misézik. Ez persze az átlagosnál sokkal több felkészülést igényel, bár számára nem teljesen új a szórványpasztoráció, hiszen korábban szolgált már többnemzetiségű közösségekben, a Maros megyei Szászrégenben és Segesváron. Óradnán magyar nyelvűek a misék, de Radnaborbereken és Naszódon csak a román szót értik a hívek. Kiss Attila próbálkozott ugyan a magyar nyelvű mise részleges bevezetésével, az emberek azonban nem voltak fogékonyak a kezdeményezésre, elmaradoztak a templomból, így jobbnak látta, ha ő alkalmazkodik a körülményekhez. A nyelvi állapotokat jól tükrözi a plébános megjegyzése, miszerint az óradnaiak szépen imádkoznak magyarul, de nem biztos, hogy mindent értenek. Ennek ellenére Kiss Attila derűlátó, s teljes odaadással próbálja ellátni küldetését: Isten és az emberek szolgálatát.
A mintegy ötezres lakosságú Óradna római katolikus közössége 535 főt számlál. Magas a halálozási arány, mivel az emberek többsége a húsz éve bezárt bányában dolgozott, sokan fiatalon, rákos daganatban hunytak el. A rossz demográfiai helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt hét évben hatvan család telepedett külföldre a jobb megélhetés reményében. A székely plébános azonban kedvező jelenségként említi, hogy három família időközben visszatért, és reménykedik, hogy a település nem öregedik el, mert vannak fiatal családok és születnek gyermekek a településen, bár egyelőre kevés a munkalehetőség. Besztercén lenne állás, de hatvan kilométerre van Óradnától, s az ingázás fáradalmait kevesen vállalják. A többség helyben próbál boldogulni a kiskereskedelemben és a fafeldolgozásban. Ez utóbbi ágazatban sem jók a kilátások, mert szigorították Romániában a fakitermelést, több üzemben voltak elbocsátások.
Kiss Attila próbál alternatívát kínálni a fiataloknak, tábort szervez nekik, neveli és tanítja őket. Magyarországi csoportok meghívásával igyekszik ösztönözni őket, hogy tanulják meg őseik nyelvét. Az idén Salgótarjánból akart invitálni egy csapatot. A tervek szerint a salgótarjániakat a helyi fiataloknál szállásolták volna el, hogy magyarul beszélhessenek velük, de pályázási nehézségek miatt egyelőre nem sikerült megvalósítani az elképzelést. Ám nem mond le róla – mondja a plébános. Megemlíti, hogy a vendéglátás érdekében még a helyi infrastruktúrát is javítani szükséges, egy étkezdét kell például építeni, hiszen a kis jövedelmű szülők nem terhelhetők anyagilag ezzel. Kiss Attila előnynek tekinti a magyarnyelv-tudást, és igyekszik megértetni a fiatalokkal, hogy aki magyarul is tud, könnyebben megtanul angolul, franciául vagy németül.
A plébános szerint új alapokra kellene helyezni az anyanyelvű oktatást Óradnán. Magyar óvodai képzést kellene indítani szakképzett óvónőkkel, hogy a gyerekek, amikor elemibe kerülnek, már jól beszéljék a nyelvet. Úgy véli, legalább a nyolcadik osztályig kellene biztosítani az anyanyelvű oktatást, és ha sikerülne felnevelni így egy nemzedéket, akkor már több lehetőség nyílna a magyar öntudat megőrzésére.
Kiss Attila számára valamennyi híve kedves. Annak ellenére, hogy Naszódon és Radnaborbereken kevesebben vannak, ezek a települések is fontosak az egyház számára. Elmondta: Naszódon negyvenöt fős a gyülekezete, de más vallásúak is betérnek a templomba, általában hatvanan vesznek részt a miséin. A borberekieket pedig lelkes közösségként jellemezte, együtt építették fel a ravatalozókápolnát. „Senkit sem lehet mise nélkül hagyni, ez öngyilkosság lenne az egyház számára” – hangsúlyozza az atya. Az adventi időszakban az erdélyi hagyományoknak megfelelően hajnali roráté miséket is tartanak, ilyenkor a plébánosnak ötkor kell elindulnia otthonról, hogy mindennap mindhárom helyen jelen legyen.
Kiss Attilának az egyik Isten-élménye – amely megerősítette hitében és hivatásában – a szibériai husky kutyákhoz, illetve a szánhajtáshoz fűződik, amely egyébként régi hobbija. Először kelt így 16 kilométer hosszú útra, úgy számolt, hogy hat-nyolc óra alatt megteszi. A Csíki-havasokban a csángó Csinód település felé tartott, s már nagyon fáradt volt, amikor hirtelen eltűnt az erdő, mindent hó takart. A távolban meglátott egy fenyőfát. Ekkor arra gondolt, hogy a fenyő is olyan egyedül áll ott, mint amilyen egyedül van ő a kutyáival, de amikor közelebb ért, észrevette, hogy valójában két fa van egymás mellett. „Ekkor jöttem rá, hogy én sem vagyok egyedül, Isten is mindig velem van, függetlenül attól, hogy éppen milyen nehézség vagy kihívás elé állít az élet” – mondja az atya.
Az első kutyákat még odahaza, Székelyföldön vette édesanyjának és magának. Éppen a pappá szentelésére készült, amikor az egyik barátjánál kutyakölykök születtek. Ezután kezdett el érdeklődni a szánhajtás iránt, s annyira megkedvelte, hogy 2008-tól versenyekre is benevezett. Kezdetben magyar színekben indult, és többször is érmet szerzett a nemzetközi versenyeken. Romániában akkor még nem volt elismert sportág a szánhajtás. Ez év februárjában még Magyarország képviseletében nyert világbajnoki címet az olaszországi Millegrobbéban. Romániában ezután a Beszterce megyei prefektus (kormánymegbízott) bukaresti közbenjárására bejegyezték a sportágat, majd helyi klubot alapítottak, és Kiss Attilát novemberben román színekben benevezték az Európa-bajnokságra, ahol ezüstérmes lett. Ebben a sportban nagyon fontos a kutyák génállománya; nagymértékben ettől függ, hogy milyen helyezést ér el egy versenyző – magyarázza. A kutyákat télen hetente háromszor-négyszer kell edzeni mintegy húsz percet. A hőmérséklet nem haladhatja meg az 5 Celsius-fokot, e fölött ugyanis a kutyák szívinfarktust kaphatnak.
„Elsősorban pap vagyok, csak utána következik a hobbim” – válaszolja Kiss Attila, amikor azt firtatom, hogy miként tudja összeegyeztetni hivatását a kutyaszánhajtással. Évente négy-öt versenyre jár; ilyenkor a besztercei esperes helyettesíti, aki szeretettel vállalja el a pluszmunkát, de az élsportoló plébános nem akar visszaélni elöljárója jóságával, ezért egy ideje kevesebb megmérettetésen indul. Hozzáteszi: körülötte mindenki megértő, az óradnaiak pedig büszkék a papjukra, tisztelik, hogy kizárólag a saját erőfeszítései árán sikerült világbajnoki címet nyernie.
Borítófotó: Auronzo di Cadore, 2015' (kissattila.net)
