ÉVADKEZDET
Február 10.: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelője, február 13–14.: a Fidesz–KDNP vidéki frakcióülése, február 18.: a parlamenti tavaszi ülésszak kezdete – a második hónap ezen szelete lesz a legeseménydúsabb ilyen rövid időszak mind a kormánypártok, mind az ellenzék számára a közeljövőben. Kormánypárti forrásokból úgy értesültünk, azzal számolnak, hogy a „másik oldal” ott folytatja, ahol decemberben abbahagyta. Újabb és újabb látványos akciókkal próbálják magukra irányítani a figyelmet az ellenzéki pártok képviselői és a „baloldali függetlenek”.
MIÉRT CSINÁLJÁK?
Kormánypárti forrásunk szerint a rövid válasz erre a kérdésre, hogy az ellenzék már decemberben kampányüzemmódba kapcsolt. Azt gondolják, hogy a hangos politizálással médiafelületet kapnak, ami egyenesen arányos a szavazószám-növekedéssel. Csakhogy mindezzel pont az ellenkező hatást érték el; már a saját táborukban sem egyöntetű a vélemény azzal kapcsolatban, hogy a legjobb megoldást választották-e a kormány megbuktatására. A támogatóik inkább azt várnák el tőlük, hogy mondjanak le a parlamenti mandátumukról. Informátorunk szerint ezzel szereznének is maguknak némi hitelességet. Csakhogy ezt egzisztenciális okokból bizonyosan nem fogják megtenni (lásd külön írásunkat – a szerk.).
A múlt szombaton országosan alig pár ezer embert tudtak mozgósítani a félpályás útlezárásokra és a tüntetésekre. Fideszes forrásunk azonban biztos abban, hogy az ellenzéki képviselők továbbra is a felszínen kívánnak maradni, mutatni akarják magukat a nyugati, az amerikai balliberális sajtónak, testvérpártjaiknak és a szponzoraiknak, így Soros Györgynek is. Ezért bizonyosan folytatják a botránypolitizálást a parlamentben is.
Szél Bernadett egy megafonnal. A látványpolitizálás tovább folytatódhat
ÉVÉRTÉKELŐ
A kormányfő szokásos, immár huszonegyedik évértékelőjének a helyszínén, a Várkert Bazár környékén ismét ellenzéki tüntetőkre számítanak. Ez sem új már, hiszen tavaly és tavalyelőtt is demonstráltak Orbán Viktor beszéde alatt. Igaz, az akkori fő szervező, az Együtt az áprilisi választások, az óriási bukás után feloszlatta önmagát. Nem tűnik tehát jó ómennek a demonstráció, akármelyik ellenzéki alakulat is álljon a szervezés élére. Ettől függetlenül a Fideszben biztosra veszik, hogy lesz valamilyen attrakció. Igaz, a biztonsági intézkedések lehetetlenné teszik, hogy a Várkert Bazár környékén „klasszikus” vagy akár „vonulgatós” tüntetést lehessen majd tartani. Mindenesetre az biztos, hogy a miniszterelnöki évértékelő az idén sem csupán a 2018-as események elemzésével telik, hiszen ez az esemény a politikai évadkezdetet is jelenti.
A migráció újabb kihívásai lesznek a középpontban, valamint az EU-ban elérhető változások, s a körvonalazódó „új Európa”, a „Varsó–Budapest–Róma-tengely” is kiemelt szerepet kaphat a beszédben. „A választások éveiben Orbán szónoklatai a legjobbak, a legfordulatosabbak, most pedig két megmérettetés is lesz” – mondta lapunk kormánypárti forrása. Mint folytatta, ez a „tematizálás” a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióüléséig tarthat majd, annak helyszínét viszont a biztonsági intézkedések miatt – ameddig lehet – titokban akarják tartani.
TITKOS HOTEL
A Fideszben nem szeretnének felkészülési időt hagyni az ellenzéknek az esetleges újabb, immár vidéki demonstrációra, egy ottani hotelben tartandó, kétnapos frakcióülés megzavarására. Orbán Viktor a zárt körű esemény első napjának estéjén tart majd a képviselőknek „politikai eligazítást”, továbbá egy nem a nagyközönségnek szánt politikai elemzést. A képviselők ekkor kérdezhetnek is a miniszterelnöktől. A kormányfő-pártelnök már a decemberi események utáni, ünnepek előtti „frakciózáráson” is köszönetet mondott a kormánypárti képviselőknek azért, hogy a parlamenti, ellenzéki rendbontásra nyugodtan reagáltak, nem ültek fel a provokációknak.
Értesüléseink szerint Orbán Viktor ugyanilyen önuralmat vár el a tavaszi ülésszak során is. A Fidesz a már decem-berben is így kommunikáló, nyugodt, ámde határozott cselekvő erőként fog megjelenni a választók előtt, olyan alakulatként, amelyet a hőzöngés, a sokszor infantilis tiltakozások nem befolyásolnak a döntéseiben.
A frakcióülés napirendjén a szakpolitika is szerepel: az eseményre a miniszterek és az államtitkárok is hivatalosak lesznek. A tavaszi ülésszak fontosabb törvényjavaslatait prezentálják és vitatják meg az eseményen.
PARLAMENTI ÜLÉSSZAK
A kormány törvényalkotási programjában a tavaszi ülésszakra összesen 19 javaslat szerepel. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak ennyi indítvány kerül az Országgyűlés elé, hiszen ebben nincsenek benne a nemzetközi szerződések, de az egyéni parlamenti indítványok sem. Természetesen ez utóbbiak a fontosabbak, hiszen például a decemberben megszavazott „túlóratörvény” is ilyen módosítás volt. Forrásunk szerint tavasszal azonban bizonyosan nem kell ilyen horderejű beadványra számítani. (Persze a munkajogi változtatásról sem gondolták azt a Fideszben, hogy ekkora politikai eseménysort indít el, de az uniós választások miatt még inkább odafigyelnek majd a részletekre.) A következő hónapok történéseit már a május 26-i szavazás befolyásolja majd, a kormánypártok bizakodóan néznek a kampány elébe. Úgy számolnak, hogy akár egy összellenzéki lista is összeállhat, ez azonban – a belső méréseik szerint – nem az ellenzéknek, hanem nekik fog kedvezni.
„Mivel az ellenzék ismét az összefogás-nem összefogás vitát tette fel a lemezjátszóra, nekünk már eleve ez a diskurzus is kedvező fejlemény” – vélekedett fideszes informátorunk, aki szerint a kormányellenes oldal pillanatnyilag a szervezettség, a politikai innováció terén is válságjeleket mutat. Eközben a Fidesz ugyanazt a door-to-door kampányt folytatja majd, amely 2006 óta minden választáson sikerhez vezetett.
PARLAMENTI ÉS MTVA-BELI „KÉPVISELŐ FORRADALMÁROK” FIZETÉSI LISTÁJA
(bruttó tiszteletdíj, forint, 2018. decemberi adatok)
Függetlenek
- Szél Bernadett 1 069 200
- Bősz Anett 1 069 200
- Hadházy Ákos 891 000
Párbeszéd
- Szabó Tímea 1 782 000
- Tordai Bence 1 009 800
DK
- Vadai Ágnes 1 514 700
- Varju László 1 514 700
- Gréczy Zsolt 1 069 200
MSZP
- Bangóné Borbély Ildikó 1 514 700
- Kunhalmi Ágnes 1 336 500
Jobbik
- Kepli Lajos 1 336 500
- Jakab Péter 1 247 400
- Varga-Damm Andrea 1 247 400
- Potocskáné Kőrösi Anita 1 069 200
A képviselők laptopot, mobiltelefont, irodát
és benzinkártyát is kapnak munkájuk
elvégzéséhez. Forrás: Parlament.hu
Borítófotó: A decemberi botrányos parlamenti ülés. Az ellenzék hőbörgött, a kormányoldal szavazott