A múlt héten elmaradt a két államfő közös brüsszeli megbeszélése az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai képviselőjével, Federica Mogherinivel, de külön-külön tárgyaltak vele, és még ebben a hónapban megtartják a háromoldalú találkozót. Aleksandar Vučić viszont Brüsszel után rögtön a koszovói szerbekhez utazott. Vasárnap ugyan az egykori Koszovói Felszabadító Hadsereg veteránjai elállták a Banja faluba vezető útját, így csak telefonon üzenhetett az ottani szerbeknek, de Kosovska Mitrovicában zavartalanul megtartotta beszédét több ezer honfitársa előtt.
A Vučić-féle Gazimestan – sokan így emlegetik és történelminek minősítik a szerb elnök múlt hét végi beszédét, amelyet Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta felében mondott. Gazimestan az 1389-es rigómezei csatának, illetve a szerb hősiességnek emléket állító komplexum, ahol Slobodan Milošević volt jugoszláv elnök 1989-ben tartott ugyancsak történelmi beszédet, előrevetítve a kilencvenes évek háborúit és a koszovói konfliktus erőszakos rendezésének a lehetőségét. De Szerbia mai államfője a békéről, az albánok felé kinyújtott kézről értekezett. Persze arról is szólt, hogy Szerbia továbbra sem fogja elismerni déli tartományának a függetlenségét, s arról is, hogy a Belgrád és Priština között folyó brüsszeli párbeszédben még csak egy megoldástervezetig sem sikerült eljutni az elmúlt években. Ez a kijelentés két dolgot is mutat. Egyrészt azt, hogy az összes korábbi javaslat legalább az egyik félnek elfogadhatatlan volt, másrészt pedig azt, hogy az utóbbi hetekben felmerült határmódosítási és területcserés ötletek továbbra is a pakliban maradnak.
Az utóbbi időszakban már az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok tisztségviselői sem zárkóztak el egy ilyen lehetőségtől. Valamennyien azt mondták, a megállapodást tiszteletben tartanák, ha az békés folyamat eredményeként jönne létre, s amennyiben nem veszélyeztetné a régió stabilitását. Sokan viszont pont a mai viszonylagos stabilitást látnák veszélyben az alig két évtizede újrarajzolt határvonalak kiigazítása esetén. Interjúalanyunk, újvidéki újságíró, elemző ennek kapcsán nyilatkozott lapunknak.
– Mit szól a mostani fejleményekhez?
– A határmódosítások ebben a térségben – akár száz évet is visszaugorhatunk a történelemben – eddig nem sok jót eredményeztek. Szkeptikus vagyok a jelen esetben is, annak ellenére, hogy szinte kézenfekvőnek tűnik a csere: az észak-koszovói szerb többségű járások a három Preševo-völgyi szerbiai, de albán többségű önkormányzatért. Talán még el is lehetne képzelni ennek az ötletnek a megvalósulását, ha mindenki megígérné, hogy ezzel lezárul a határkérdések vitája, és senki sem fog hasonló megoldásokért síkra szállni a jövőben. Tekintettel azonban arra, hogy az utóbbi időben Milorad Dodik boszniai szerb vezető nagyon támogatja ezt a koszovói határmódosítást, és szinte az élére állt az e célért szurkolóknak, nem hiszem, hogy lehetséges lenne az ígéretek betartása. Amint létrejönne a Koszovó menti területcsere, a boszniai Szerb Köztársaság (a Bosznia-Hercegovinához tartozó terület – a szerk.) máris előállna függetlensége követelésével. Dodik működésképtelen államnak tekinti Bosznia-Hercegovinát, amelyből soha nem lesz valódi ország. A veszélyforrás tehát adott. Innen már csak egy lépés a két szerb állam egyesítésének a követelése.
– Aminek szerbiai támogatói is vannak, gondoljunk csak Tomislav Nikolić előző szerb államfő sugallatértékű mondataira, amelyeket éppen Dodik jelenlétében közölt a boszniai szerb entitásban.
– Régi ötlet ez, sok szerb kollégám mondja ma is átkozottnak a Drina folyót, amely szerbeket választ el egymástól.
– Milyen lesz a téma kapcsán a nemzetközi közösség megítélése?
– Láthatjuk, Angela Merkel német kancellár, akinek az eddigiekben a legtöbb szava volt ebben a kérdésben, határozottan ellenzi a területmódosítás elképzelését. Belgrádban szerintem túllihegik, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter elfogadhatónak mondott minden kompromisszumos megoldást, mert én személy szerint még egyetlen olyan hivatalos megnyilvánulást sem tapasztaltam az Egyesült Államok részéről, melyben kimondták volna, hogy jöhet a határmódosítás.
– Johannes Hahn uniós bővítési biztos is elfogadhatónak tart minden megállapodási lehetőséget, a határmódosítás elől sem zárkózott el.
– Kétségkívül benne van a folyamatban lévő diskurzusban ez az eshetőség. Az Európai Bizottságból azonban inkább a bizonyítási kényszer beszél. Szeretne felmutatni egy komoly külpolitikai sikert még ebben a mandátumban. Hahn ezért mondta azt is, hogy jövő nyárra meg kell lennie a végleges megoldásnak. Ukrajnával nem tudtak mit kezdeni, az iráni sikereket Trump rúgta fel. Kellene valami kézzelfogható eredmény Brüsszelnek, mégpedig nagyon gyorsan.
– A területcsere kapcsán Szerbiában keveset hallani arról, mit adnának a kapott részért cserébe.
– Ezt csakis úgy lehetne belföldön kommunikálni, ha a kapott részre helyeznék a hangsúlyt. Mára a szerb nézőpont is megváltozott. Maga Vučić jelentette ki nem is olyan régen, hogy Koszovóban már semmije sincs a szerb államnak. Szemmel látható, hogy itt nem az emberekről van szó. A trepčai bányamedence, a Gazivoda-tó víztározó és energiafejlesztő az, ami még fontos és esetleg menthető. Koszovóban nagyjából százezer szerb él, harmadukat érintené az esetleges területcsere.
– Eléggé könnyen felajánlotta az albán többségű szerbiai önkormányzatokat a hatalom. Ismerve a népességpolitikai adatokat, egy újabb Koszovó-szerű forgatókönyvnek akarja az elejét venni?
– Vastagon benne van az is a történetben. Újvidékről nehezebb rálátni, de az albán közösség már nemcsak az említett három Preševo-völgyi önkormányzat területén számottevő, hanem északabbra, keletebbre is. Nagyobb a természetes népszaporulat.
– Hol jelenne még meg veszély a régió-ban egy határmódosítás következtében?
– A boszniai szerbek után hasonló lépésekre szánhatják el magukat a boszniai horvátok is, és akkor már csak egy kis muzulmán sziget maradna az országból Európa szívében, mely azonban összeköttetésben állna az ugyancsak bosnyákok lakta szerbiai Sandžak régión keresztül Koszovóval is. Azt pedig már most látjuk, hogy Törökország erőteljesen jelen van a térségben. Ez nem felel meg az európai politikusoknak, senki sem akar egy muzulmán államot itt, ez volt Bosznia sírba eresztő kötele a kilencvenes évek elején is. Elképzelhetetlen, hogy megengedjenek valamit most, amit a háború alatt sem tettek.
– Tartanunk kellene-e a legrosszabbtól, újabb etnikai tisztogatásoktól azokon a területeken, ahol a kisebbség nem a határ „jó oldalán” kötne ki egy leendő újrarajzolás után?
– Inkább az fenyegetné ezeket a közösségeket, ami bennünket, vajdasági magyarokat is: a lassú eltűnés, beolvadás, elvándorlás.
Borítófotó: Füstölgés a banja felé vezető úton. az egykori Koszovói Felszabadító Hadsereg veteránjai úttorlaszokkal akadályozták meg Vučić elnök bejutását a szerb Enklávéba
