Kivonulnak az orosz piacról

Mátrix
A nyugati szankciók révén folyamatosan nő az állam szerepe az orosz gazdaságban. A külföldi cégek tevékenységük korlátozásával reagálnak.

SZANKCIÓS HATÁSOK

Folytatódik a kivonulás a továbbra is bizonytalan jövőjűnek ítélt orosz piacról. A világ egyik legismertebb beruházási bankja és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó multinacionális csoportja, a Morgan Stanley bejelentette, hogy feladja oroszországi banki tevékenységét. Rontott a helyzeten az egyik legtekintélyesebb nyugati üzletembernek, a magán-alapkezelő Baring Vostok megalapítójának, az amerikai Michael Calvey-nek és néhány nyugati munkatársának, üzletfelének kétes vádak alapján történt letartóztatása. Moszkvában a vezetés vélhetőleg felismerte, hogy túl messzire ment. Emiatt enyhíthettek Calvey fogva tartásán – házi őrizetbe került. 

 

OLASZ SIRÁMOK

A Morgan Stanley-csoport 1994 óta van jelen Oroszországban. Moszkvai székhelyű leányvállalata éves beszámolójában bejelentette: 2020-ban átalakítja oroszországi tevékenységét; olyan maradék területekre összpontosít (konzultáció, ingatlanügyletek), amelyeket az új vállalkozása is vinni tud, és nem kell hozzájuk engedélyeztetés. A cég azzal indokolta döntését, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió által Moszkva ellen életbe léptetett szankciók jelentős hatással vannak az orosz gazdaságra, és ez a Morgan Stanley banki tevékenységére is kihat.

Olaszország a nyugati világban mindenki másnál jobban megszenvedte az Oroszországot sújtó intézkedéseket – idézi az Izvesztyija Vito Petrocellit, a római szenátus külügyi és migrációs bizottságának elnökét. A szankciók nyomán több mint százezer olasz kisvállalkozásnak kellett bezárnia a kapuit. Az itáliai Intesa Sanpaolo Bank orosz szekciójának az elnöke, Antonio Fallico az Intelligenceonline.com portál értesülései szerint diszkrét közvetítőként ingázik Moszkva és Róma között. A Kreml szelektív kapcsolatépítéssel igyekszik enyhíteni a büntetőintézkedések rossz hatását. E tekintetben Olaszország kiemelt „projektnek” számít.

Az állam növekvő szerepe az Orosz Föderáció gazdaságában tovább növeli a nyugatiak bizalmatlanságát. Az orosz Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat 2018-as jelentésében kiemeli: az állam már nemcsak a szabályokat állapítja meg, hanem az egész gazdaságot igyekszik irányítani. Ez a folyamat megfigyelhető a szövetség és a régiók szintjén is. A jelentés szerint az üzleti folyamatokba való beavatkozás regionális protekcionizmushoz vezet (lásd a grafikont). 

 

LORDOK ÉS VAZALLUSOK

A Kommerszant című napilap tavaly erről kérdezte Igor Artyomjevet, a monopóliumellenes szolgálat vezetőjét, aki elmondta: „Sok régióban gazdasági feudalizmusnak nevezhető jelenséget figyelhetünk meg. Nincs magánszektor, nincs kapitalizmus, hanem vazallusok és lordok vannak – azaz az államapparátus, amely beavatkozik a magántőke ügyeibe… Gazdaságunk sok tekintetben elmaradt, félfeudális, kiváltképpen a kevésbé fejlett régiókban… Minél tovább tartanak a szankciók, annál aktívabban halad előre ez a folyamat, az elállamosodás.”

Ezek is érdekelhetnek

További híreink