AMERIKAI FEGYVERELADÁSOK
Washington számára a Moszkvával 1987-ben kötött, a rövidebb és köztes hatótávolságú (500–5500 km) hordozóeszközökre vonatkozó fegyverzetkorlátozási egyezmény (INF) hivatalosan 2019. augusztus 2-án érvénytelenné vált. Ettől a béklyótól szabadulva Amerika ilyen fegyvereket tervez telepíteni a Mennyei Birodalom közeli, illetve távoli szomszédos országaiba – állítják Pekingben. Az USA tagadja, hogy ilyesmire készül. Peking három lehetséges befogadó államot említ: Ausztráliát, Japánt és Dél-Koreát. Míg Japán és Dél-Korea 1000 kilométernél közelebb van Kínához, addig Ausztráliát több mint 5000 kilométer választja el a Mennyei Birodalomtól. Ez utóbbi tehát határeset. Orosz elemzők valószínűbbnek tartják, hogy a Kínát célba vevő amerikai, szárazföldi indítású ballisztikus rakétákat Guam szigetén telepítik. A Peking–Guam távolság mintegy 4000 kilométer.
TAJVANI HARCI GÉPEK
Amerika nagyjából hasonlót állít – ellenkező előjellel. Kína az amerikaiak szerint közép-hatótávolságú rakétákat telepít keleti partjain és a Dél-kínai-tenger vitatott tulajdonú, kínai mérnökök által épített mesterséges szigetein. Ezzel elérnek számos, a csendes-óceáni szigeteken létesített amerikai támaszpontot.
Nyugati becslések szerint Kínának mintegy 1600 ballisztikus rakétája lehet, ennek körülbelül a négyötöde köztes (5500 km-ig) és rövid (500 km-ig) hatótávolságú fegyver. Elsősorban Tajvan sakkban tartására összpontosítanak, noha képesek elérni az Egyesült Államok néhány csendes-óceáni katonai támaszpontját (például a Guamon lévőt, ahol általában 4500 katona állomásozik).
Pekingben igen nagy felzúdulást keltett, hogy Washington jóváhagyta Tajvannak (amelyet a Kínai Népköztársaság a saját területének tekint) 66 legújabb F–16V Viper vadászbombázó eladását. Az utóbbi évek egyik legnagyobb amerikai fegyverüzlete Kína kül- és katonapolitikájának egyik legérzékenyebb pontját érinti. Peking évtizedek óta katonai erőfeszítései súlypontjába helyezte azoknak a fegyverrendszereknek a fejlesztését, amelyekkel sakkban tarthatja Tajvant. Kína „ellenintézkedésekkel” és „komoly következményekkel” fenyegette meg a nyolcmilliárd dolláros F–16V-ügylet miatt az Egyesült Államokat. Tajvan legutoljára egy 1992-es megállapodás alapján kapott amerikai F–16-osokat.
Tajvan, ez a több mint 23 milliós, mintegy egyharmad magyarországnyi sziget 180 kilométerre keletre a kínai partoktól, a Csendes-óceánból emelkedik ki. A kínai szárazföld és Tajvan közti szoros a világ katonailag egyik legforróbb pontja. Valamikor az amerikai flottafelvonulások, erődemonstrációk színhelye volt. Amióta Kína nagy ütemben fejleszti a fegyveres erőit, egyre ritkábbak ezek a manőverek.
Sokat mond az erőviszonyokról, hogy a Kínai Népköztársaság lélekszámának kevesebb mint két százalékát kitevő Tajvan katonai költségvetése huszonháromszor kisebb, mint Kínáé. Tajvan légiereje sem mérhető össze a Kínai Népköztársaságéval. Hadiflottája ugyan korszerű hajóegységekből áll, de a kínainak csak töredéke.
Tajvan és az F–16V-ügylet -kapcsán a
Trump-adminisztráció gyorsítana a fegy–ver-exporton. Tavaly április 18-án a Fehér Ház kezdeményezte a fegyver-exportügyletek elbírálásának felgyorsítását, a döntésben a vezető tisztviselők, így az elnök szerepének növelését, valamint a profitérdekek, a munkahelyteremtési szempontok előtérbe helyezését – ugyanakkor az emberjogi megfontolások gyengítését. A Trump-kormányzat első két esztendejében, 2017-ben és 2018-ban egyaránt évi 80 milliárd dollár értékben adtak el fegyvereket külföldön. Ez körülbelül ugyanaz a szint, amelyet az Obama-kormányzat alatt elért az amerikai fegyverkivitel. Megfigyelők a fegyverexport erősödését várják a tavalyi Fehér Ház-kezdeményezés életbelépésétől.
KÍNAI BEFOLYÁS
Kína legújabb taktikai lépése: segélyekkel, hitelekkel, beruházásokkal megkörnyékezi a csendes-óceáni szigetvilág, Mikronézia, Melanézia törpeállamait, kapcsolatokat épít ki, vállalatokat telepít oda, megteremti a gazdasági befolyási övezeteit. Végső célként megpróbál katonai támaszpontjogokat szerezni. Amerikai források szerint a pekingi nyomulás legújabb célállomása a 250 ezer lakosú Vanuatu szigetvilág. Peking pozíciószerzése a térségben néhány tíz millió dollárba kerül. Ez számára aprópénz, összevetve a világ más tájain folytatott hasonló műveletek nagyságrendekkel nagyobb költségeivel.
Washingtonnak az INF-egyezményből való kiszállása a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták további fejlesztése előtt nyitja meg az utat. Kihasználják a korábbi fegyverzetkorlátozási megállapodások egyik furcsaságát, hogy ugyanannak a fegyvertípusnak – például a BGM–109 Tomahawk cirkálórakétának – a tengeri indítású változatát az 1987-ben kötött INF-szerződés nem tiltotta. A szabályozás csak ugyanannak a rakétának a szárazföldről (silóból vagy különleges indítójárműről) indított változatára vonatkozott. Ahogy az INF érvényessége megszűnt, úgy vették elő a tengerről indított Tomahawkokat vagy az orosz 3M–54 Kalibrokat, és minimális átalakítással alkalmassá tették őket szárazföldi indításúakra.
Kínát nem kötik olyan leszerelési megállapodások, mint az Egyesült Államokat és Oroszországot. Peking évtizedek óta fejlesztette-fejleszti közép-hatótávolságú hordozóeszközeit. Rossznyelvek szerint az INF-szerződés előzményeiben nagy szerepet játszott, hogy 1988-ban a szolgálatból kivont Pershing II. ballisztikus rakéta komoly befolyást gyakorolt az egyik legfélelmetesebb kínai fegyver, a közepes (köztes) hatótávolságú DF–21D (Dong Feng – Keleti Szél) ballisztikus rakéta kifejlesztésére. A Pershing II. számos műszaki részlete az interneten is szabadon hozzáférhető, a lehetőséggel pedig élhettek a kínaiak is, akik lényegesen továbbfejlesztették azt. Ezért kapta a DF–21D a repülőgép-hordozó gyilkos nevet. Egyetlen ilyen rakéta képes megsemmisíteni még hagyományos, hatszoros hangsebességgel a célba csapódó robbanófejjel is egy csaknem százezer tonnás, kisebb városnyi méretű amerikai repülőgép-hordozót. Noha azóta a Csendes-óceánon az amerikai hordozók csak ballisztikus rakétaelhárító rendszerrel felszerelt Aegis-hadihajók kíséretében hajóznak, a DF–21D-k miatt elkerülik a világ legnagyobb óceánja nyugati, a kínai part mentén lévő területeket.
LEDOLGOZTÁK A HÁTRÁNYT
Katonailag a Kínai Népköztársaság számára nem lenne különösebb kihívás elfoglalni Tajvant. Ezt a sziget legfőbb patrónusa, az Egyesült Államok katonai vezetése is pontosan tudja. Minél erősebbé válik katonailag Kína, annál bizonytalanabbnak tűnik Washington eltökéltsége, hogy fegyveres erőivel Tajvan segítségére sietne, felvállalva ezzel egy hatalmas, akár a nukleáris fegyverek bevetéséig elfajulható konfliktus kockázatát.
A világ egyik legismertebb think-tank-ja, az amerikai Rand Corp. a közel-múltban összemérte Kína és az Egyesült Államok katonai erejét, jelezve, hogy a Kínai Népköztársaság negyedszázad alatt ledolgozta az amerikaiakkal szembeni katonai hátránya tetemes részét. Alapszabályként megállapítja, minél közelebb van egy feltételezett összecsapás színhelye Kínához, annál jobb pozícióban lennének a Mennyei Birodalom fegyveres erői.
Talán a legkényesebb része a kínai–amerikai viszonynak az atomfegyver-leszerelés kérdése. Peking nukleáris nagyhatalom, a birtokában lévő atomrobbanófejek számát csak becslések alapján állapítják meg. Hivatalos kínai közlemény erre vonatkozóan nem létezik, a legszigorúbb katonai titokként kezelik ezt az adatot.
Kína kivonja magát az atomfegyver-korlátozási tárgyalásokból – egyes vélemények szerint azért is, mert a tárgyalásokkal járó szakértői vizsgálatok, helyszíni szemlék módot adnának a pekingi atomarzenál valós méreteinek feltárására. Ezt az elutasítást fejezi ki, hogy Kína nem érdekelt sem egy új stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalási fordulóban (amerikai–orosz viszonylatban ez a Start-sorozat), sem pedig a rövid és köztes hatótávolságú hordozóeszközökről tartandó új tárgyalások elindításában – mondta 2019. augusztus 6-i sajtótájékoztatóján Pekingben Fu Cong, a kínai külügyminisztérium leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési osztályának vezérigazgatója.
„Peking számára érdektelen a részvétel az úgynevezett háromoldalú atomfegyver-leszerelési tárgyalásokban (USA–Oroszország–Kína – a szerk.), Kína békés külpolitikát és defenzív védelmi politikát folytat” – foglalta össze a magas rangú kínai diplomata. Fu Cong az elutasító pekingi magatartás magyarázatával sem maradt adós. „Az elmúlt évtizedekben Kína maximális önmegtartóztatást tanúsított atomfegyverzete kifejlesztésében. Figyelembe véve a hatalmas szakadékot, amely a kínai atomarzenál, valamint az USA és Oroszország hasonló atomfegyverei között tátong, nem tartom észszerűnek és tisztességesnek, hogy a jelenlegi szakaszban Kína bármiféle atomfegyver-csökkentési tárgyalásokba bekapcsolódjék” – érvelt.
Washingtonban – és egyesek nem hivatalosan Moszkvában is – úgy vélik, hogy a kínai álláspont tulajdonképpen szabad kezet adna Pekingnek az atomfegyverkezésre, míg megkötné a másik két atomnagyhatalom kezét. Ellentétben az Orosz Föderációval (illetve elődjével, a Szovjetunióval) és az Egyesült Államokkal, Kína nem tette lehetővé a nemzetközi szakértői testületeknek, hogy tájékozódjanak, és a helyszínen mérjék fel a pekingi atomarzenál méreteit, sajátosságait.
Borítófotó: Amerikai és kínai katonák egy tavalyi közös gyakorlaton. Az együttműködésből mára szembenállás lett
