A mind szorosabbra csavart amerikai szankcióprés, az elszigetelési kísérletek ellenére Oroszország élénk nemzetközi tevékenységet folytat. A minap járt ott Bassár el-Aszad szíriai elnök – és Szocsiban, a fekete-tengeri üdülőhelyen az orosz vezető fogadta az odalátogató Angela Merkel német kancellárt. Ebben az útban az érezhető, hogy az amerikaiaktól egyre inkább elidegenedő német vezetés új fogódzási pontokat keres átalakuló kül- és Európa-politikája megvalósításához. Merkel szinte Szocsiból, népes küldöttséggel, vezető német üzletemberekkel, a Volkswagen és a Siemens első emberével indult tovább a másik nagy ország, Kína felé.
IRÁNY KÍNA!
Peking második éve Berlin legnagyobb külföldi gazdasági partnere. Ezzel elvette az elsőséget az Egyesült Államoktól. Ugyanakkor Németországot aggasztja a kínai vállalatok, a Mennyei Birodalom nyers gazdasági erejének fokozódó érvényesülése. Tartanak a túlzott pekingi befolyástól, erről is tárgyalt minapi távol-keleti útján Angela Merkel Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A kétoldalú kapcsolatok stratégiai jellegét beárnyékolja a német értelmezés szerint az ázsiai óriás ódzkodása attól, hogy tiszteletben tartsa a szellemi tulajdont.
Német kommentátorok időszerűbbnek tartják, mint valaha a kancellár egy éve elhangzott szavait: „A globális bizonytalanság korszakában Németországnak és Kínának bővítenie kell partnerségi kapcsolatait.” Merkel az USA és Berlin 2017-ben romló viszonya tudatában tette ezt a kijelentését. Azóta a német–amerikai kapcsolat még rosszabb lett. Bernhard Zand, a Der Spiegel hírmagyarázója szerint a tavalyi pártkongresszus óta Peking külpolitikája aktívabbá vált, még inkább világhatalomként viselkedik, ez többek között Irán-politikájában is megnyilvánul – amelynek kapcsán Berlinnel nagyjából egyetértenek.
Németországot ennél jobban aggasztja a transzatlanti kapcsolatokban tapasztalható és növekvő feszültség. Ez megnyilvánul mind a külpolitikában (a Teheránnal történő atommegállapodás körüli gyökeres német–amerikai ellentétekben), mind a NATO-val való viszonyban (Berlin idegesen reagál az USA nyomására, hogy költsön többet a védelmére, és egyre aktívabban foglalkozik az észak-atlanti szervezettől független uniós fegyveres erő felállításával). Hasonló irányzatok fedezhetők fel a gazdaságban (élesedő kereskedelmi vita, a transzatlanti partnerség újragondolása) és az energiapolitikában (ahol az Egyesült Államok az irányba szorítja a németeket, hogy mondják fel az oroszokkal az Északi Áramlat II. gázvezetékkel kapcsolatos megállapodást).
Berlinben „vették az adást”, amit az új amerikai nagykövet tolmácsolt: ha Németország nem alkalmazkodik Washington iráni atommegállapodást felrúgó lépéseihez, s nem számolja fel a perzsa állammal meglévő gazdasági kapcsolatait, az USA pénzügyminisztériuma az érintett német vállalatokat is szankciókkal sújtja.
IRÁNI FELTÉTELEK
Sokmilliárdos üzletekről van szó, amelyeket Teheránban a 2015-ös egyezmény után némileg fellazított szankciók tettek lehetővé. Az iráni kormány hatalmas bevásárlásokra készül Európában, ehhez a növekvő olajár folytán gyarapodó tartalékai adják a fedezetet. Berlinben tisztában vannak azzal is, hogy noha igencsak sebezhetők a cégeik, erős ütőkártyákat tartanak kézben, amelyeket kijátszhatnak a büntetőintézkedésekkel vagdalkozó nagy tengerentúli szövetséges ellen. Ilyen adu ász az uniós–iráni kereskedelmi forgalom, amely mintegy százszorosa az USA–Irán-kereskedelemnek. Ennek jelentős része a német társaságoknál összpontosul. Magyarán az Egyesült Államok Teheránt sújtó szankciós politikája lényegesen veszít a hatékonyságából, ha az EU ez ügyben szembefordul Washingtonnal.
Márpedig mind az unió, mind pedig Berlin megerősítette: az amerikai nyomás ellenére tartják magukat az atommegállapodáshoz. Annál is inkább, mert a perzsa állam bejelentette, hogy egyelőre nem újítja fel katonai célú nukleáris programját, és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) Iránban tartózkodó megfigyelőitől szerzett információk alapján közölte: Teherán az USA kilépése ellenére betartja az egyezményben foglaltakat. Mindazonáltal Irán három feltételt szabott az EU-nak: lépjen fel az amerikai szankciók ellen, segítse a közép-ázsiai ország olajeladásait, valamint garantálja, hogy az európai bankok zavartalanul lebonyolíthassák iráni ügyleteiket.
FORDULT A KOCKA
Moszkvában tárt karokkal fogadják mindazokat, akik hajlandók tárgyalni velük és akik – a Kreml felfogása szerint – gyengítik a Nyugat Oroszországgal szembeni egységes fellépését. Érzékelik, hogy a Moszkva-ellenes szankciópolitika súlypontja fokozatosan áttevődik Nyugat-Európából az Egyesült Államokba. Ugyanakkor az oroszok hajlanak az amerikai követelések egy részének a teljesítésére; a Ruszal (a világ egyik legnagyobb alumíniumexportőre) végrehajtotta a washingtoni pénzügyminisztérium személyi változást előíró feltételeit.
A 2014-es eseménysorozat, a kelet-ukrajnai szeparatizmus fellángolása és a Krím elcsatolása kezdetben az európai ellenreakciókat erősítette a határozatlanabbnak és békülékenyebbnek tűnő amerikai állásponttal szemben. A 2016-os elnökválasztási kampány után azonban az USA vette át a hangadó szerepét. Egymást követték a mind szigorúbb tengerentúli Moszkva-ellenes büntetőintézkedések. Ugyanakkor az EU, főleg Németország gazdasági érdekei már olyan mértékben sérültek, hogy a szankciók enyhítését szorgalmazzák.
VIRÁGCSOKOR-DIPLOMÁCIA
A Bild című német lap szerint Putyin megalázta Merkelt, mert Szocsiban virágcsokrot adott neki. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő azt üzente az emiatt elégedetlenkedő német újságíróknak, hogy Oroszországban – miként a világ számos államában – szokás a nőknek virágot ajándékozni. A németül még a Drezdában eltöltött szolgálati évek óta beszélő Putyin állítólag saját körben, a megfelelő német kifejezést (kleinkarierte Sache) használva „kis kaliberű szemléletnek” minősítette, lesajnálta a Bild által megfogalmazott kritikát.
Borítófotó: Merkel Kínában. Fogyóban a német technológiai előny
