A TITANIC RONCSAI
Máig nincs egyetértés az amerikai haditengerészeti hírszerzés, a National Geographic és néhány hivatásos, mélytengeri kutatást végző, roncskiemelő cég között, hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. A hatvanas években eltűnt két amerikai atom-tengeralattjáró utáni keresést álcázták az 1912-ben elsüllyedt Titanic óceánjáró felkutatásával, vagy fordítva? Valószínűbb, hogy az egykor tengerészeti hírszerző tisztként szolgáló, majd a civil szférába átúszó Robert Ballard, miközben a hadsereg megbízásából ellenőrizte a két atom-tengeralattjáró, a Thresher és a Scorpion maradványait, felfedezte a Titanic roncsait. Ez 1985-ben történt. A hadsereget az izgatta, vajon az oly sok éve több kilométer mélyen, az Atlanti-óceán fenekén nyugvó atomreaktorok nem szivárognak-e, nem jut-e sugárzó anyag a tengerbe.
A FEDŐSZTORI
Tíz évvel ezelőtt a National Geographic írta azt, hogy az 1912-ben jéghegynek ütközött és elsüllyedt Titanic felfedezése a szintén hullámsírba merült amerikai atom-tengeralattjárók ellenőrzésének a „mellékterméke”. Ami igen jól jöhetett a titkossághoz ragaszkodó amerikai haditengerészetnek, mert megteremtette a fedősztorit. Washingtonban attól is rettegtek, hogy az oroszok a technológia fejlődésével hozzáférnek a 3000 és 4600 méteres mélységben nyugvó tengeralattjáró-roncsokhoz, s így értékes információkhoz jutnak. Ez a félelem az idő múlásával halványult, hiszen az akkori technológiai újdonságok elavultak.
A hidegháború legkeményebb amerikai–szovjet összecsapásai a tenger alatt, gyakran több száz méter mélyen történtek. Brit és amerikai források szerint a szovjet hadihajók némelykor mélységi bombákkal próbálták elpusztítani a körülöttük szimatoló, ellenségesnek ítélt tengeralattjárókat. Az ezekkel kapcsolatos információk többsége ma is hétpecsétes titok, és a nagyhatalmak sem bolygatják a történteket.
Kiszivárgott, hogy a hetvenes években a CIA csillagászati összegekkel támogatta a Project Azorian nevű vállalkozást. Ennek keretében megépült a Glomar Explorer, egy mélytengeri kiemelőberendezésekkel felszerelt kutatóhajó. A fedőtörténet szerint a jármű a tengerfenékről bányászott mangánkoncentrátumot. Elemzők egyetértenek abban, hogy a Glomar Explorer egyetlen gramm mangánércet sem hozott a felszínre. Kizárólag azért építették meg, hogy az 1968-ban a Csendes-óceánon, Hawaii és Guam között elsüllyedt szovjet K‒129-es dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró roncsait a felszínre hozzák, tanulmányozzák a fedélzeten lévő, tenger alatti indítású, atomrobbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétákat, azok indítókódrendszerét.
ACÉLKOPORSÓBAN
A Glomar Explorer 1974-ben kiemelte az ötezer méteres mélységben fekvő szovjet tengeralattjáró egyes részeit. Máig nem publikus, mit sikerült a felszínre hozniuk. Tény, hogy a csaknem százfős személyzetből hat ember holttestét megtalálták. Az erősen sugárzó testek miatt a tengerészeket illő tiszteletadással a nyílt tengeren, zárt acélkoporsókban temették el. Az erről forgatott videófilmet 1992-ben Robert Gates, a CIA igazgatója az amerikaiak jó szándéka jeléül átadta Borisz Jelcin orosz államfőnek. Azt várta, hogy Moszkva cserébe információkat ad a hatvanas-hetvenes években Vietnamban eltűnt amerikai katonákról. Eddigi ismereteink szerint semmit sem kaptak viszonzásul.
Borítófotó: A Glomar Explorer. Egyetlen gramm mangánt sem hozott a felszínre
