Az elismerés névadóját és az idei kitüntetettet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Martonyi János volt külügyminiszter és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke méltatta. A székelyföldi születésű Lőrincz Csaba 49 évesen hunyt el, éppen tíz éve. A Fidesz kisebbségi és külügyi szakértője volt, a nemzetpolitika fogalmát is ő határozta meg (lásd keretes írásunkat). Az első Orbán-kormány idején külügyi helyettes államtitkárként dolgozta ki a nemzeti integrációt elindító státustörvényt, amely lehetővé tette, hogy a határon túli nemzetrészek tagjai magyarigazolványt váltsanak ki, s ennek birtokában anyaországi kedvezményekhez jussanak. Ez volt az előfutára a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvénynek; azóta az egyszerűsített honosítás lehetőségével már több mint egymillióan éltek.
Vizi Balázs a nemzet- és a kisebbségpolitika új nemzedékéhez tartozik, hazai és nemzetközi munkássága jelentős, legyen szó akár a magyarság ügyéről, a balkáni konfliktusokról vagy a romakérdésről. Mintegy százhúsz publikációja látott napvilágot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen minden bizonnyal sok szakértő kerül ki majd a keze alól az ügy szolgálatára – hangzott el a Petőfi Irodalmi Múzeumban szervezett ünnepségen. Ezután nyilatkozott a Figyelőnek.
– Lőrincz Csaba fiatalemberként szállt szembe a román nemzetikommunista diktatúrával, életét mentve névházassággal sikerült áttelepülnie Magyarországra, ahol bekapcsolódott az alakuló Fidesz tevékenységébe. Sokat tett a határon túli magyarságért, egyike volt a nemzetpolitika kidolgozóinak. Vizi Balázs ekkor még kamasz volt. Mikor ismerte meg a díj névadóját, mit tanult tőle?
– Egyetemistaként, 1997-ben találkoztam először Lőrincz Csabával, egy fordítási munka kapcsán. Nem kerültünk szoros kapcsolatba, de úgy alakult, hogy időnként később is találkoztunk szakmai ügyekben. Nagyon tiszteltem a munkáját, mert rendkívül felkészült, áldozatkész volt, kreatívan dolgozott a politikai-hivatali béklyók között is.
Megvolt benne a szabadgondolkodás és a tudományos elkötelezettség igényessége. A kül- és nemzetpolitikában e kettő nélkül nem lehet megalapozott döntéseket előkészíteni, s e műhelymunkában maga mellé tudta állítani a politikai döntéshozókat is.
– Ön mikor szerzett először ismereteket a határon túli magyarságról?
– 1990-ben, tizenhat évesen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik segélyfuvarját kísérve jártam először Erdélyben, és nagy élményekkel, mély benyomásokkal tértem haza. Később, az egyetemen Bíró Gáspár órái erősítették meg a kisebbségi jogok, a nemzetközi ügyek iránti érdeklődésemet.
– Bíró Gáspár erdélyi születésű nemzetközi jogász volt, aki az ENSZ jelentéstevőjeként is tevékenykedett, és posztumusz Lőrincz Csaba-díjas…
– A vele kialakult emberi és szakmai kapcsolatom meggyőzött arról, hogy bármennyire is esélytelennek tűnik az emberi vagy a kisebbségi jogok érvényesítése, mégis kell és érdemes vele foglalkozni, tudományos alapossággal, és van lehetőség arra, hogy olyan információkkal lássuk el a politikát, amelyekkel megfontolt döntésekre sarkallhatjuk a szereplőit.
– Nemzetközi vagy európai szinten alig van az őshonos nemzeti kisebbségekre vonatkozó joganyag. Az Európa Tanács (ET) két szer–ződése, a kisebbségvédelmi keretegyezmény és a nyelvi karta mellett a szervezetnek több határozata vagy ajánlása is van a 47 tagország számára, mint az autonómiaformák létjogosultságát kimondó Gross- és Kalmár-jelentés, de ezek – mint ahogy ön is említette a díjátadás utáni előadásában – a „soft law”, azaz a puha jog kategóriájához tartoznak. Politikai diskurzus is zajlik a témában, de egyelőre alacsonyabb szinten. Milyen kiutat lát ebből a helyzetből?
– Fontos lenne, hogy a nyelvi kartát is minél több állam ratifikálja, legalább úgy, mint a keretegyezményt. Tágabb kontextusban lényeges előrelépés lenne, ha az Európai Unió valamilyen formában magáévá tenné az ET kisebbségi jogi normáit, hogy legalább az EU politikáiban tükröződjenek ezek. Az látszik, hogy az államok jó része egyre kevésbé tartja fontosnak a hagyományos kisebbségek jogainak a rendezését. Az unióban már az is eredmény volna, ha ismét közösségi finanszírozást adnának ahhoz, hogy folyamatosan nyomon lehessen követni a tagállamokban a kisebbségek helyzetét, jogaik érvényesülését, akár egy külön intézmény létrehozásával vagy az Alapjogi Ügynökség keretében.
– Miként lehet erre rávenni? Hiszen most már egy-másfél évtizede hallatják a hangjukat az Európai Parlament magyar képviselői, a határon túli és anyaországi néppártiak. A Fidesz-frakciónak vajdasági, kárpátaljai és erdélyi tagjai is vannak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben jelenleg két képviselő fejt ki nemzetpolitikai tevékenységet Brüsszelben, Strasbourgban; a felvidéki Magyar Koalíció Pártja eleinte három fővel tette ugyanezt, most utódja, a Magyar Közösség Pártja, valamint a szlovák–magyar alakulat, a Most–Híd egy-egy emberrel. Sikerült szövetségeseket is találni a kisebbségek jogvédelméről szóló, egymillió-háromszázezer aláírással megtámogatott polgári kezdeményezéshez, a Minority SafePackhez, amellyel immár foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak (EB).
– Az EU-ban az alapítószerződések határozzák meg a lehetőségeket. Ezek pusztán csak kijelentik, hogy érték a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelme. Így ez még nem felhatalmazás arra, hogy az unió jogot alkosson. Amit tenni lehet, az az, ami a Minority SafePacknek is célja, hogy az őshonos nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekben megállapodás szülessen, akár olyan aprónak tűnő ügyekben is, mint például a határokon átnyúló audio-vizuális szolgáltatások, ami a magyarországi tévéadók közvetlen vételi lehetőségét teremtené meg a Kárpát-medencében, vagy a kisebbségi nyelvű könyvkiadás, a kulturális támogatások, amelyeken keresztül beszivároghat az uniós jogi gondolkodásba a nemzeti minoritások védelme.
– A cél a magyar közösségek autonómiája, olyan belső önrendelkezés, amellyel más kisebbségi közösségek már rendelkeznek Európában.
– Ez ügyben most nem jó a csillagok állása, mert az autonómia említését újból a szeparatista törekvésekkel mossák egybe. Már Koszovó önrendelkezése is ezt erősítette, de az autonómiát élvező Katalónia önállósági küzdelmei vagy a skót függetlenségi népszavazás miatt is gyanúsnak tartják a többségi politikai elitek az autonómiaköveteléseket.
Ez érvényes a magyarság törekvéseire is, nem törődnek a kontextussal. A megoldás felé vezető út most az aprómunkában rejlik.
– Miben áll ez?
– A távlati célok, álmok mellett, mint amilyen az autonómia ügye, a már ma is meglévő nyelvi és oktatási jogok érvényesítése is erőfeszítést igényel. Fontos, hogy a magyar kormányok folyamatosan napirenden tartsák a kérdést, nemcsak nemzetközi szinten, multilaterális viszonylatban, hanem a kétoldalú kapcsolatokban is. A jószomszédi viszonyok szintjén még geostratégiai vagy térségpolitikai megfontolásokból sem lenne szabad levenni a napirendről a határon túli magyarság számára fontos ügyeket. És ebben a tudományos szférának is szerepe van, hiszen kényes ügyekben megfontolt döntésekhez megalapozott információk hozhatnak új ötleteket. A tudományos szabadság nagyon lényeges kreativitási potenciál. Például az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében több kollégám jelentős kutatásokat végez a magyar kisebbségi közösségekkel kapcsolatban, ezek eredményei a politikusok számára is hasznosak lehetnek.
A nemzetközi szervezetek együttműködése szintén fontos. Például az Európai Unió különböző fórumai előtt is, akár az EB-nél vagy a luxemburgi bíróságnál, egy-egy a kisebbségeket érintő ügy kapcsán hivatkozási alapként jelenjenek meg az EBESZ vagy az ET minoritási jogi normái, különösen a kisebbségvédelmi keretegyezmény. Ami pedig a már említett Minority SafePack kezdeményezését illeti, az segíthet abban is, hogy az uniós jogban és politikákban megjelenjenek a kisebbségek számára lényeges kérdések.
NÉVJEGY
Kaposváron született, 44 éves, egy fia van, a szülők külön élnek
1999-ben jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
1999–2003-ban ösztöndíjas kutató, PhD-s hallgató volt a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen, ugyanott szerezte meg 2006-ban politikatudományból a PhD-fokozatot
2001-től az MTA Kisebbségkutató Intézetének a munkatársa, majd főmunkatársa lett
2004-től 2012-ig adjunktusként, majd docensként a Corvinus Egyetemen tanított, ezzel párhuzamosan egy évig az Eszterházy Károly Főiskolán is
2012-től egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a nemzetközi jogi tanszék vezetője
Szakterülete: nemzetközi jog, kisebbségi és emberi jogok, etnopolitika Kelet-Közép-Európában és az EU-ban
A DÍJ ÉS NÉVADÓJA
„Lőrincz Csaba a Ceauşescu-diktatúra idején, a 80-as évek közepéig az erdélyi ellenzék prominens alakja volt, tagja a parancsuralommal szembeforduló Limes Körnek. Magyarországra települése után bekerült a rendszerváltoztatók sorába, a Fidesz egyik első és meghatározó külpolitikai szakértője lett. Nincs olyan dokumentum a párt alakulását követő évekből, amely ne viselné a kézjegyét: állásfoglalások, határozatok társszerzője, konferenciák előadója volt. A nemzetpolitika fogalmának a definíciója tőle származik. Ez magában foglalja a magyar állam szomszédos országokkal kapcsolatos politikáját, amiben kiemelt szerepet kap az ott élő magyarság, és beemeli ügyüket a nemzetközi diplomáciánkba is.
Lőrincz Csaba gondolkodásmódját, cselekvési irányát viszi tovább a róla elnevezett elismerés. (A kitüntetetteket Nagy János felvidéki képzőművész bronz emlékplakettjével és anyagi elismeréssel jutalmazzák.) Az eddigi tíz díjazott hozzájárult mind szakmai, mind pedig közéleti, politikai vonatkozásban a nemzetpolitika sikeréhez. Legyen szó akár a beregszászi főiskola rektoráról, Orosz Ildikóról, a vajdasági Korhecz Tamás alkotmánybíróról, Orosz Örs felvidéki geográfusról, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársáról, Bíró Gáspár egyetemi tanárról, Bakk Miklós erdélyi egyetemi tanárról, Kántor Zoltánról, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójáról vagy Vizi Balázsról. Egy nagyon fontos, sajátosan magyar szakmai területről van szó. A majd száz éve fogant magyar külpolitikai gondolkodás hagyományára alapozva a kisebbségek értékeinek és érdekének a képviseletét emeli magas szintre. Bízunk abban, hogy a mostani európai felfordulásban, amikor az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének az értékelését a migráció és a nyugati elszakadási problémák, balkáni és kelet-európai etnikai feszültségek zavarják, Magyarország hozzá tud járulni ahhoz, hogy hosszú távú megoldást kínáljunk föl az interetnikai és államközi feszültségek megoldására.” (Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Pro Minoritate Alapítvány alapítója)
