Fake news német módra

Mátrix
„You are fake news!” Donald Trump megválasztott amerikai elnökként adott első sajtótájékoztatóján ezekkel a szavakkal tette helyre a CNN tolakodó riporterét. Ez a jelző sajnos ráillik az elméletileg közszolgálati ZDF Magyarországról szóló tudósításaira is.

Legutóbb a nemrég elhunyt Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című, nálunk is nagy sikerű könyvéből tudhattuk meg, hogy a nyugati fősodrú média hazudik. Az egykori vasfüggönytől keletre az emberek nem hittek és talán ma sem hisznek a médiának, ezért a sorok között olvasnak. A nyugati emberek velünk szemben elhiszik, amit olvasnak, ezért ott az újságírókat kell manipulálni, hogy az elvárásoknak megfelelő vélemény terjedjen el a médiában.

A HATALOM ÉRDEKEI

Ulfkotte könyve ezt a finom manipulációt mutatja be, amely az elmúlt években alig változott. A német helyzetet tekintve a legszembeötlőbb a média koncentrációja. A legnagyobb lapok és a legnézettebb tévécsatornák a hatalommal és a nagyiparral összefonódott családok tulajdonában vannak, vagy az utóbbiak kötelező üzemben tartási díjból finanszírozott közszolgálati adók.

A globálisan is a 11. legnagyobb médiacsoport a 2015-ben 17 milliárd eurós forgalmat elért Bertelsmann, amely adóoptimalizáló alapítványi formában működik. Legismertebb cégük az RTL, ám újságjaikkal és más internetes tartalmaikkal világszerte akár 1,6 milliárd fogyasztót is el tudnak érni. Az alapítvány egyik vezetője a 76 éves Elisabeth (Liz) Mohn, aki 2004-ben nyíltan támogatta Angela Merkelt, és azóta is a kancellár jó barátnőjének számít.

A Bertelsmann számos tudományosnak mondott kutatást végez, ám ezek valahogy rendre a hatalom érdekét szolgálják. Ahogy korábban a jóléti állam lebontását vagy a tandíj bevezetését is megindokolták, úgy újabban a muszlim migránsok integrációját tálalják „sikerként”.

A 2015-ben 3,3 milliárd eurós árbevételt elért, a médiacégek világrangsorában 52. Axel Springer-csoportot is egy befolyásos nő irányítja, aki szintén Angela Merkel közeli barátnőjének számít. Friede Springer birodalmához tartozik a legnagyobb német bulvárlap, a Bild Zeitung és a konzervatív Die Welt is. Ezek láttán nem csoda, ha a Bildben Merkelről mint a „szívek kancellárjáról”, „állhatatos powernőről” vagy „vaskancellárról” írnak.

KÖZSZOLGÁLATI GONDOK

A családi tulajdonú médiacsoportok mellett Németországban komoly piaci részesedése van a közszolgálati médiának. Az ARD tartományi tv- és rádiócsatornák szövetsége, amely sokáig a nagyobb tartományokban uralkodó szocdemek befolyása alatt állt. Ennek ellensúlyozására hozták létre 1961-ben második országos csatornaként a ZDF-et.

A két német közszolgálati adó azóta igencsak kinőtte magát. Az ARD 2015-ben 6,5 milliárd eurós forgalmával világszerte a 29. legnagyobb médiacég volt, míg a 2,1 milliárdos forgalmú ZDF-nek „csak” a 74. hely jutott. A német alkotmánybíróság 2014-ben úgy határozott, hogy mérsékelni kell a ZDF-ben az állam és a pártok befolyását, ezért a kuratórium létszámát csökkentették, miközben a politikusok aránya negyven százalékról egyharmadra csökkent.

A pártok ennek ellenére sem veszítették el a befolyásukat, a ZDF-ben ugyanis működik egy főszerkesztői programtanács, amelynek a parlamenti formációk vezetői mellett Merkel kancellár főtanácsadója is a tagja. Az egyszerűség kedvéért így a hírek szereplői maguk döntenek a hírek összeállításáról vagy az általuk megadott iránnyal szembeni panaszokról. Az irány egyértelmű: minden eszközzel támadják azokat a politikusokat és országokat, akik és amelyek ellenzik a Soros-terv végrehajtását vagy a brüsszeli bürokraták hatalmának a növelését.

Ennek fényében már érthetőbbé válik, miért kerül Magyarország ilyen sokszor a német – különösen a közszolgálatinak mondott – média célkeresztjébe. A bevándorlásbarát berlini politikusok által ellenőrzött tömegtájékoztatástól kár lenne objektivitást elvárni.

A 2015-ös események kapcsán így rendre elhallgatják, hogy a migránsok a budapesti Keleti pályaudvarnál egy az ARD bécsi irodájára hivatkozó provokatív Twitter-üzenetnek ültek fel, amely azt ígérte, hogy Berlin vonatokat küld a feltorlódott emberekért. A hírt gyorsan cáfolták, ám a csalódott tömeg addigra már útnak indult. 

IZZADSÁGSZAG

A „közszolgálati” ZDF nemrég újabb koholmánnyal támadta meg Magyarországot. Már 2012-ben is próbálkoztak a KiKa gyermekcsatornán egy rajzfilmmel, amely az Alaptörvényt savazta. Abban azt „felejtették el” megemlíteni, hogy az Országgyűlés kétharmados többsége fogadta el az új szabályokat, és az ellenzék egy része bojkottálta a tárgyalásokat.

A ZDF külpolitikai magazinjának mostani félórás riportjában azt bizonygatták, hogy hazánk az európai neonácik és más szélsőségesek Mekkájává vált. A csúsztatás szerint ez a magyar kormány politikájának köszönhető, ezt akarják mindenáron bizonyítani.

Előhoznak egy Budapesten menedékjogot kérő német holokauszttagadót, akit a magyar hatóságok azonnal kiadtak Németországnak. Egy másik tárgyalt német szélsőséges rövid budapesti tartózkodás után más országba tette át székhelyét.

Azért csak sikerült találni valakit: a riport főszereplőjének számító, Budapesten élő Daniel Friberg svéd szélsőséges médiavállalkozó kedélyesen hagyta, hogy a ZDF kamerája elkísérje az erőszakba fordult charlottesville-i eseményre. Utána Ferihegyen találkoztunk vele, amikor onnan éppen „hazajött”.

Az egész nagyon izzadságszagú, hiszen a riportban előbb percekig mutatják az augusztusi charlottesville-i eseményeket, s utána vágják be az Orbán Viktornak jóval ezelőtt, még júliusban Tusnádon feltett kérdést, hogy miként kell érteni a szélsőséges liberalizmus elől menekülő nyugati emberek meghívását.

A tudósítás másik főszereplőjét, egy Franciaországból érkező fiatal szélsőségest azzal próbálták a kormányhoz és Orbán Viktorhoz kötni, hogy egyszer vendég volt Bayer Zsolt beszélgetős tv-műsorában. Sok hűhó semmiért, mondhatnánk, ha nem a sokadik ilyen próbálkozásról lenne szó. Az ilyen riportok és a migránsválság elbagatellizálása miatt egyre több osztrák és német polgár, valamint párt követeli az ORF, az ARD és a ZDF reformját vagy támogatásának  csökkentését.

Borítófotó: A virtuális valóságot próbálgatják egy konferencián a ZDF berlini székházában. Magyarország célkeresztbe került (fotós: Reuters)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink