Szeptember 12-én voksol az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentésről, amely több témában is elítéli Magyarországot. A parlamenti erőviszonyokat nézve nagyon csekély a valószínűsége, hogy a testület megszavazza a jelentést. Milyen tágabb politikai üzenete van ennek az ügynek?
– Mi úgy látjuk, hogy az EP többsége elfogadja majd a jelentést, a kérdés a minősített többség elérése. A történetet azonban érdemes tágabb kontextusba helyezni. A Sargentini-beszámoló ugyanis valójában nem ok, hanem okozat. Az EU-n belül óriási politikai törésvonal húzódik, miközben mindenki a jövő évi európai parlamenti választásokra készül. Az ellentét lényegében a migrációt támogató és az azt ellenző erők között mutatkozik meg. Erre fűzhető fel a többi szakpolitikai kérdéssel és az Európa jövőjével kapcsolatos konfliktusmező is, mivel a bevándorláspártiak jellemzően egy egyesült, szupranacionális, nemzetek feletti unióban gondolkodnak. A migrációt elutasítók viszont az európai állampolgárok által választott kormányok együttműködésében hisznek. A bevándorlást támogatók, az Európai Egyesült Államokban gondolkodók jelenleg különböző frakciókban ülnek, de egyértelműen többségben vannak az EP-ben. Emiatt minden olyan jogi és politikai eszközt fel tudnak használni, amely alkalmas lehet arra, hogy nyomást gyakoroljon azokra a politikai szereplőkre, illetve kormányokra, akik/amelyek nem értenek egyet a migrációval kapcsolatos optimista álláspontjukkal, valamint a nemzeteket meghaladó európai egység víziójával. A Sargentini-jelentés ennek a politikai nyomásgyakorlásnak a tankönyvi példája, s az a megítélésünk szerint a szavazás eredményétől függetlenül a jövő májusi EP-választásokig egyre fokozódik. A magyar kormány ennek megfelelően a helyén kezeli a jelentést: előre megírt, koncepciós eljárás, alacsony színvonalú politikai vádirat, amelyet lehetetlen komolyan venni. Küzdünk azért, hogy az EP elutasítsa. Ha esetleg mégis megszavazzák, mi akkor is kitartunk az álláspontunk mellett, mert azt gondoljuk, hogy igazunk van, és az idő nekünk dolgozik.
– Az Európai Egyesült Államok eszméjét és a bevándorlást összekapcsolni nem politikai öngyilkosság? Szerte a kontinensen egyre erősödik a migrációellenes hangulat; Olaszországban a bevándorlást nyíltan elutasító kormány alakult, Németországban épphogy össze tudták tákolni a kormánykoalíciót, nehogy az új választásokon leváltsák a regnáló politikai elitet, Ausztria szintén mereven elzárkózik az illegális betelepedéstől.
– Logikus a felvetés, de azt kell látni, hogy az EU-s politikai elit, amely az uniós intézményeket, különösen az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot (EB) uralja, sok okból valójában nem a népszuverenitás talaján áll. A szélsőségesen arányos EP-választási rendszer, az EP-képviselők pártok általi torz kiválasztási mechanizmusa és az európai választások rendszeres belpolitikai átértelmezése miatt – politikai szociológiai értelemben – az egy átlagos európai politikus és egy átlagos európai állampolgár közötti véleménytávolság óriási. Ez a politikai elit tehát valójában sokszor úgy viselkedik, mint egy NGO. Jelen összefüggésben a migrációt támogató erők politikai lobbistája. A bevándorlás és az Európai Egyesült Államok eszméje pedig azért kapcsolódik össze, mert ahhoz, hogy az általuk szorgalmazott migrációs politikát keresztül tudják vinni, azt nemzetek feletti szintre kell helyezniük. A két dolgot tehát nem lehet szétválasztani, mert az általuk kedvezőnek ítélt migrációbarát jogszabályi környezetet a tagállamok nem hajlandók megalkotni, csak az EU. Jelen pillanatban egy bevándorlási javaslatcsomag keretében hét uniós jogszabály módosítása van napirenden. Sokat szoktunk beszélni a kvótarendszerről, a kötelező áthelyezési mechanizmusról, de a többi jogszabálytervezetben is számos olyan elem van, amely számunkra nem elfogadható, és azt a célt szolgálja, hogy végső soron ne a tagállamok döntsék el, ki a menekült és ki a bevándorló, hanem Brüsszel.
– Az EP-választásoknak általában nem szokott tétje lenni, sokkal alacsonyabb azokon a részvételi arány, mint a nemzeti voksolásokon. Ez most mitől változna meg?
– Újra aktuálissá válik a nagy karriert befutott mondás: azért, mert itt a lét a tét. Kétségtelen, hogy eddig folyamatosan csökkentek a részvételi arányok az európai parlamenti választásokon. A legutóbbi, 2014-es szavazás összeurópai átlaga 43 százalék volt, ez 27 százalékkal kevesebb, mint amit az egyes országokban az ahhoz legközelebbi nemzeti voksolásokon tapasztaltunk. Be kell látnunk, hogy egy EP-választás eddig nem volt különösebben izgalmas politikai szempontból – ez is visszacsatol arra a politikai szociológiai helyzetre, amelyről korábban beszéltünk. Az európai parlamenti megmérettetéseknek az egyik, idáig ki nem mondott célja az volt, hogy az adott tagállamban lévő választópolgárok „félidőben” is ítéletet mondjanak az éppen regnáló kormányról. A pártok számára meg azért volt fontos, mert a politikai élet bizonyos szereplőit – jutalmazásként vagy büntetésként – transzportálni lehetett Brüsszelbe. A helyzet most alapvetően változott meg. Ha a bevándorlást ellenző erők javítani tudnak a pozícióikon, s a szuverenista gondolat megerősödik, akkor eljuthatunk oda, hogy az EP-választás eredménye érdemben kihat az Európai Bizottság szerepfelfogására és ezen keresztül az EU valamennyi intézményére. Elindíthat egy olyan változáshullámot, amely alapjaiban rendezheti át az uniós gondolkodást. A mostani voksolásnak tehát európai tétje van, s ezt a politikusok közül is egyre többen érzik, azonkívül a választók közül is mind többen gondolják így.
– Hogyan helyezhető el ez az európai törésvonal a világpolitika hatalmi erőterében? Angela Merkel mintha felébredt volna a tekintetben, hogy német elnököt látna szívesen az EB élén, holott korábban az Európai Központi Bank vezetését célozta meg. Magyarország számára mennyiben lenne kedvező a nyílt német dominancia?
– Az unió mint közösség nagyon nehéz helyzetben van. A globális versenyben társadalmi, politikai, gazdasági, versenyképességi, demográfiai szempontból egyre nagyobb a lemaradás. Európa a világ gazdasági teljesítményének kevesebb mint a negyedét adja, ugyanakkor bizonyos számítások szerint a globális szociális kiadások nagyjából felét fizeti ki. A termékenységi ráta az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen. Különösen a déli tagországokban tagországokban nagyon magas a fiatalok munkanélküliségi rátája. A kutatások alapján a világ, főként a geopolitikai értelemben legfontosabb fejlődő országok lakosai alapvetően optimisták a jövőt illetően, felfelé ívelő pályán haladnak. Történelmi értelemben az EU mint közösség egy magasabb bázisról indulva lefelé hajló pályán mozog. Egyedül a később csatlakozott kelet-európai államok a derűlátóbbak, amelyeknek persze még mindig nagyon komoly lemaradásai vannak. Az uniónak mindenképpen reagálnia kellene erre a válságra. Ha Nagy-Britannia kilép, ezt a reakciót kizárólag egy német vezetéssel működő európai közösség tudja megtenni. Magyarország érdekeivel ez nem ellentétes, hiszen gazdaságilag és kulturálisan is ezer szállal kötődünk Németországhoz. Bizonyos értelemben természetes is az, hogy a leggazdagabb, legnagyobb lélekszámú országnak kell vinnie a vezető szerepet a közösség életében. Ugyanakkor ez nem válhat egyfajta univerzalitásra való törekvéssé, a nemzetek közötti különbségeket nem elnyomva, hanem előnnyé kovácsolva lehet Európát újra naggyá tenni. Az előbb említett német vezető szerep csak akkor lesz működőképes, ha a kisebb tagállamok is egyenlő partnerek ebben a játékban. A gond az, hogy ezt a józan belátást jelen pillanatban az EU intézményei nem képesek a napi politika szintjén érvényesíteni. Az EP-választás jó alkalmat adna arra, hogy a kompromisszumkészség, a józan belátás visszatérjen a napi politikába.
– Emmanuel Macron francia államfő ellensúlyt szeretne képezni a németekkel szemben azon keresztül, hogy próbálja maga mögé állítani a déli tagállamokat.
– Macron elnök rendkívül ambiciózus, de fordítva ül a lovon. A francia belpolitikában elszenvedett sikertelenségét külpolitikai aktivitással próbálja kompenzálni. Jelen pillanatig annyit sikerült elérnie, hogy egymásnak ugrasztotta az európai politika szereplőit. A mögöttes mozgatórugó nyilván az, hogy egybe akarja terelni a liberális oldalt, s ő akar ennek az oldalnak az európai politikai vezetője lenni. A déli országok ebben a sakkjátszmában azért fontosak, mert őket a gazdasági engedményeken keresztül tudná meggyőzni. Macron nem a megoldást kínálja, hanem a déli tagok gazdasági értelemben kiszolgáltatott helyzetét kihasználva próbálja meg őket a saját ideológiai táborába kényszeríteni. Ez nem építi az európai közösséget, hanem épp ellenkezőleg: rombolja, a rövid távú érdekek miatt feladja a hosszú távú értékeket.
– A nyíltan bevándorlásellenes új olasz kormány mennyiben tudja akadályozni a brüsszeli politikai elitet? Programjukban szerepel az országukban lévő migránsok eltávolítása. Képesek-e hatékonyan zsarolni az EU-t, amikor például az uniós költségvetés vétójával fenyegetőznek?
– Migrációs szempontból az olaszok tarthatatlan helyzetét minden európai államnak el kell ismernie. Magyarország ezért alapvetően támogatja Olaszországot. Megértjük azt is, hogy számukra fontos a határok lezárása, valamint az ott tartózkodó bevándorlók kiszállítása. Nekünk azonban nem mindegy, hogy ezeket a migránsokat hová szállítanák, Európa más részeibe vagy Afrikába, hiszen ha úgymond szétterítenék őket a kontinensen, azzal nekik ugyan jobb lenne, de az egész EU-t destabilizálnák. Én azt remélem, hogy a jelenlegi olasz kormányban van ezzel összefüggésben belátás. Ha az unió valamennyi tagja felsorakozna az ország mellett, s a területéről, valamint a közösség teljes területéről kiszállítanák az ott tartózkodó migránsokat, Magyarország támogatná ezt a kezdeményezést. Jelenleg ebben az európai politikai vezetők nem tudnak megegyezni, ezért az olaszok sok szempontból ugyanolyan nyomásgyakorlás alatt állnak, mint mi.
– Brüsszel megállapodást kötött Ankarával arról, hogy Törökország nem engedi tovább a bevándorlókat. Ezért hárommilliárd eurót fizetünk. Erdoğan török elnök ugyanakkor láthatóan elfordul a Nyugattól, „új barátokat keres”. Mi lesz, ha átengedi a határain a migránsokat, vagy ezzel kezdi el zsarolni a Nyugatot?
– Több mint 3,5 millió emberről beszélünk, ami brutális szám. Kevesebb mint tíz százalékuk lakik táborokban, többségük ráadásul nem a határ mellett, hanem Törökország nagyvárosaiban – İzmirben, Ankarában, Isztambulban – él. Kis-Ázsia a világ legnagyobb ilyen típusú migrációs közösségét tartja el – el kell ismernünk, hogy komolyabb konfliktusok nélkül. Az EU-nak felelőssége van abban, hogy ennek a feladatnak az ellátásában támogassa Anatóliát. A válság tetőpontján, 2015–16-ban azonban Brüsszel nem azon az úton indult el, hogy a határok védelmét erősítette, hanem megpróbált megállapodni a tranzitországokkal. A törökökkel kötött egyezmény immár több mint két éve nagyjából eléri a célját. Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy hosszú távon ez nem lesz egy működőképes modell, mert kiszolgáltatottá tesz minket a tranzitállamoknak, így Törökországnak is. Hosszú távú válságkezelési stratégiaként azokat a megoldásokat támogatjuk, amelyek az öreg kontinens oldaláról közelítik meg a problémákat. Hatékony európai határvédelmi rendszerek kiépítésére van szükség, amelyek akkor is képesek feltartani egy nagyobb migrációs hullámot, ha a tranzitországok együttműködési készsége lohadni kezd.
– Ön szerint Schengen kibírja majd ezt a válságot?
– Nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy a migrációs krízis által az unión belül előidézett változások nem kizárólag kulturális szempontból fontosak, kőkemény gazdasági hatásaik is vannak. A schengeni övezet fenntartása és működése Magyarország számára kulcsfontosságú. Egy kis, nyitott, alapvetően exportra berendezkedett gazdaság szempontjából ez prioritás. Tanulmányok igazolják, hogy ha ez a zóna nem működik, az az európai gazdaságok közül minket érint a legérzékenyebben. Éppen ezért helyezünk ekkora hangsúlyt a külső határok védelmére. Az EU külső határainak a lezárásáig azonban továbbra is veszélyben van az egész térség belső integritása.
NÉVJEGY
Az 1986-ban született jogász 2015 és 2018 között a Migrációkutató Intézet főigazgatója volt. Korábban a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatási igazgatójaként és kuratóriumi tagjaként tevékenykedett
2009 és 2012 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban dolgozott
Jelenleg a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára
