Hiába kutatnánk a karakteres egyéniségeket a szakszervezetek élén, ma szinte azt sem tudja a közvélemény, hogy léteznek-e még a dolgozók érdekképviseletei. A rendszerváltás után a kommunista érában megszokott kötelező munkavállalói tagság is megszűnt, a szakszervezetek nagy többsége 1990 után is az MSZP „tagozataként” működött.
Az országos pártlistán vezetőik ennek alapján sorra befutó helyeket kaptak, így volt parlamenti képviselő az MSZOSZ-es – korábban az MSZMP-ben szintén politizáló – Nagy Sándor vagy épp Borsik János a Mozdonyvezetők Szakszervezetéből, de az ugyancsak MSZOSZ-es Sándor László is. Ám már a korábban igen aktív Gaskó István sem áll a Liga élén. A VDSZSZ Szövetség elnöki tisztét tavaly meg tudta tartani, csakhogy ez a szervezet csupán néhány száz tagot számlál, és nem egyenlő a sokkal nagyobb VDSZSZ Szolidaritással. Gaskó ellen egyébként több ügyben is rendőrségi nyomozás van folyamatban.
Az ágazati érdekképviseletek közül viszont a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) az élete egyaránt izgalmas fordulatokat vett/vesz ezekben a hetekben. A PDSZ éléről áprilisban leváltották a harcosan ellenzéki Mendrey Lászlót, aki szerint „nem kizárható”, hogy a Fidesz érdekeit szolgálja majd az új elnök, Szűcs Tamás. A PDSZ az előző években minden eszközt megragadott, hogy keresztbe tegyen az oktatási rendszer átalakításának.
Mendrey, most úgy tűnik, csupán utóvédharcot folytat. Ugyanis Szűcs, bár korábban tagja volt a kormánypártnak, de épp 2010-ben lépett ki a Fideszből. Első nyilatkozatai alapján még Mendreynél is harcosabb ellenzékiséget ígért.
A PSZ elnöke, Galló Istvánné már korábban jelezte, hogy nyugdíjba vonul, a szakszervezetnél júniusban várható tisztújítás. A korábban az MSZP-hez ezer szállal kötődő érdekképviseletben sokak szerint át kell értékelni a viszonyt a politikával.
HOL VANNAK A SZÖVETSÉGEK?
A nagy szakszervezeti szövetségek azonban mostanában nem is igen hallatják a hangjukat. Többnyire megelégszenek azzal, hogy tagjaiknak jogsegély-szolgáltatást nyújtanak. Végignézve a parlamenti frakciók sorain, egyértelművé válik, hogy az MSZP-ben már híre-hamva sincs a szakszervezeti képviselőknek. A Demokratikus Koalíció frakciójában politizál Székely Sándor, aki a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökeként került a párt listájáról a parlamentbe. Az egykori katonák és rendvédelmi szervek tagjai által alapított szervezet korábban az Együtt szövetségese volt, az előző ciklusban Kónya Péter volt a képviselőjük. Csakhogy ő 2015-ben az Együttből és a Szolidaritásból is kilépett. A szervezet egyébként is inkább politikai, mint érdekvédelmi munkát végzett és végez.
KONFÖDERÁCIÓK
A nyilvánosság előtt leginkább a konföderációk jelenítik meg a szakszervezeti mozgalmat, a munkahelyi érdekképviseletek az ágazati szakszervezetekbe, ezek pedig nagyobb egységekbe, a szakszervezeti szövetségekbe tagozódnak. (Persze ez nem törvényszerű, hiszen egy munkahelyi alapszervezet akár ki is kerülheti az ágazati szintet, s lehet rögtön egy konföderáció tagja is – a szerk.) Ezek a szövetségek jelennek meg legtöbbször a médiában, a munkavállalói oldalt ők képviselik az országos bértárgyalásokon. Jelenleg hat konföderáció működik. A közszféra dolgozóit tömöríti az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Hetedik Szövetség, míg a versenyszférát jeleníti meg a Liga, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok. Ez utóbbi a többivel szemben mindig is a jobboldali, kereszténydemokrata értékeket vallotta a magáénak, épp a napokban választották meg újra elnöküknek Palkovics Imrét.
A legújabb szervezet a konföderációk között a 2013-ban az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma egységesülése után létrejött Magyar Szakszervezeti Szövetség.
Egy 2015-ös – az utolsó – felmérés szerint a munkavállalók mindössze 9 (!) százaléka tagja valamilyen szakszervezetnek, a tagság pedig díj befizetésével is jár. (A skandináv országokban ugyanez az arány 90-95, míg az európai átlag 30-50 százalék.)
A tagdíj havonta a fizetés egy százalékának megfelelő összeget jelent. Ezenkívül a szakszervezeti munkatársak munkáltatói támogatásra is számíthatnak, de ingatlaneladásból, bérbeadásból, munkaidőkedvezmény-megváltásból is juthatnak bevételekhez. A konföderációk mindezek mellett uniós pályázatokon is részt vesznek, valamint állami támogatás elnyerésére is esélyesek. Olyannyira, hogy bevételeik durván hatvan százaléka az adófizetők pénzéből származik.
ÁLLAMI TÁMOGATÁS
A Miniszterelnökség támogatási szerződéseiből kiderül, hogy azok a szakszervezetek kaptak állami dotációt, amelyek az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), valamint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a munkájában részt vesznek. A konföderációk ennek keretében százmilliós nagyságrendű szubvencióban részesültek. A pénzt kötelezően az év végéig, a közbeszerzési törvény szabályai szerint használhatják fel, „a kedvezményezett köteles a támogatási összeg fel nem használt részét visszafizetni”. A Miniszterelnökség a 2012-től évente odaítélt pénzek kapcsán korábban azt közölte, hogy a szerződések részleteiről a felek kötelesek a minősített adatot képező információkat megőrizni, azok tekintetében őket büntetőjogi felelősség terheli. Hozzátették: egyéb – minősített adatnak nem minősülő – bizalmas információk átadására vagy nyilvánosságra hozatalára egyik fél sem jogosult, kivéve a szerződés lényeges tartalmi elemeit. „Más, a szerződéssel kapcsolatban keletkezett titok és egyéb, a teljesítés során keletkezett bizalmas információk tekintetében a hatályos jogszabályok által előírt rendelkezések alapján kell eljárni” – adta hírül a Miniszterelnökség. Ez az eljárási mód azóta sem változott.
Borítófotó: 1973-ban az Építők Szakszervezetének Központi Művészegyüttese próbálja a Regölés című darabot. Ma már leginkább csak az a célja a szakszervezeteknek, hogy valahogy a felszínen maradjanak (Fortepan, adományozó: Urbán Tamás, 1973')
