HATALMI AMBÍCIÓK
„Rajtatok múlik, mit hoz 2019. Lázadtok vagy tűrtök. Nem lehetünk erősebbek, mint Ti. De készek vagyunk tenni, harcolni, ha jöttök. Gyertek! Vagy a semmibe zuhanunk. És nem lesz mentség. Győzni kell. Ha jöttök, győzni fogunk.” Ezt írta a Facebook-oldalán január elsején, évköszöntőjében a bukott miniszterelnök. Gyurcsány törekvése egyértelmű: át akarja venni az ellenzéken belül a vezető pozíciót.
NEM MOST KEZDTE
A volt kormányfő 2011 októberében hagyta ott néhány elvtársával az MSZP-t, hogy megalakítsa a Demokratikus Koalíciót (DK). A szocialisták ekkor már a mai napig tartó válságos időszakukat élték, hiszen több mint egy évvel korábban nyert először kétharmados többséggel a Fidesz–KDNP. Gyurcsány meghirdette, hogy az MSZP-t egy „Orbán-ellenes népfronttá” alakítaná át, régóta dédelgetett álma a „Demokrata Párt” megalapítása. A háttérben meg is kezdte a szervezkedést. Csakhogy a szocialisták épp akkor kezdtek eszmélni: nem biztos, hogy kifizetődő volt számukra 2006 ősze után a végsőkig kitartani Gyurcsány mellett. Hiszen amellett, hogy az őszödi beszéddel tragikus politikai hibát vétett, kormányzása társadalompolitikai és gazdaságfilozófiai téren is inkább liberális volt, mint szocialista. Az MSZP-t az exminiszterelnök 2010-re lenullázta, teljes volt a kiábrándulás belőle a párton belül. Mesterházy Attila akkori pártelnök pedig igen rossz viszonyt ápolt Gyurcsánnyal, ezért a szakítás sem volt meglepő.
MARADT AZ EREDETI ELKÉPZELÉS
A bukott politikusról viszont azt tényleg nem lehet elmondani, hogy ne lenne konzekvens. 2011-ben, a céljai meghatározásakor szinte ugyanazt mondta, mint tavaly decemberben, az ellenzék parlamenti és MTVA-n belüli akciói után. „Az utóbbi napokban az ellenállás kibontakozott, most nem szabad megtorpanni, mert a parlamenti és az azon kívüli ellenzék közös fellépése sikerre vezethet. Ma már nem egyik vagy másik törvénnyel szemben küzdünk. Azért küzdünk, hogy ez a rendszer megbukjon, s új szabályok, új választójogi törvény szerint, tisztességes választásokon olyan parlament jöjjön létre, amely valóban tükrözi a népakaratot.” Ez tiszta beszéd; Gyurcsány tehát bejelentkezett a hatalomért, viszont az ellenzék akciói alól látványosan kivonta magát. Nem állt az élére az országgyűlési szavazási bojkottnak, de nem volt ott az MTVA székházába berontó képviselők között sem. Nem nehéz kitalálni: arra számít, hogy míg a többi politikus forradalmárkodik, addig ő három lépés távolságból a kezében tudja tartani a folyamatokat.
LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE
Visszatekintve az utóbbi évekre, kirajzolódik egy tudatos politikai stratégia. 2014-ben Gyurcsány számára élet-halál kérdés volt, hogy a mindössze kétéves pártjának a képviselői bekerüljenek a parlamentbe. Jól tudta: ha ez nem sikerül, tényleg vége a politikai karrierjének. Ezért mindent egy lapra feltéve kicsikarta, hogy a már megállapodást kötött MSZP és Együtt végül bevegye őt és a pártját is az összefogásba. Így nagy nehezen, de a DK-sok független képviselőként, frakció nélkül bekerültek az Országgyűlésbe. Annyira harciasak voltak, hogy az utolsó parlamenti évben már részt sem vettek a szavazásokon. Tehát egy fél parlamenti bojkottot véghez vittek, s természetesen a képviselői jogaikról és a fizetésükről nem mondtak le.
2018-ban úgy tűnt, hogy Gyurcsány eltökélt az MSZP-vel való közös indulásban. De a szövetséges pártban nem így gondolták, legalábbis Botka László miniszterelnök-jelölt és támogatói nem kértek semmilyen formában a volt kormányfőből. Ezért volt nagy siker kihúznia a szőnyeget a szegedi polgármester lába alól. Gyurcsány ezután vérszemet kapott. Úgy gondolta, a szocialisták Botka megbuktatásával annyira meggyengültek, hogy semmi értelme a listás közös indulásnak, csak a koordinált egyéni jelöltek indításában egyezett meg a két párt. Gyurcsány majdnem elszámította magát: a DK a nagy remények ellenére épphogy csak bejutott a parlamentbe (5,4 százalékkal). Viszont az nagy győzelem a számukra, hogy önálló, kilencfős frakciót tudtak alapítani. (Ez most nyolcfősre olvadt a Szolidaritás Mozgalom által delegált Székely Sándor képviselőcsoportból való kilépésével – a szerk.)
AKTUÁLIS FRONTVONALAK
Miközben az ellenzéki képviselők nagy többségét decemberben láthatóan „beszippantotta” a tüntetések pszichózisa, Gyurcsány a nyugodt, de határozott politikus képét próbálta magára erőltetni. A már idézett rendszerbontó nyilatkozat is ebbe a mutatványba illeszkedik. Az exkormányfő tisztában lehet azzal, hogy két hangszeren kell játszania; a választók nagy többsége nem vevő a radikalizmusra, de a tüntetőket sem szabad elidegeníteni. A rendszerbuktatás szlogen ez utóbbiaknak, míg a január eleji, rendkívüli parlamenti ülésnap összehívása a mérsékeltebb szavazóknak szóló üzenet. Azzal, hogy az Országgyűlésben tárgyalják meg a decemberi események történéseit, azt sugallja: az ellenzék a civilizált vitára is képes, nem csak a hőzöngésre.
Természetesen ebből semmi sem lett, hiszen a kezdeményezést a Fidesz–KDNP elutasította. Azt még nem tudni, hogy a történések irányítására törekedő Gyurcsánynak mi lesz a következő lépése.
DEMOKRATA PÁRT?
Az viszont egyértelmű, hogy az ideológiai fronton is ő akar lenni a Fidesz első számú kihívója: a Nagy Imre-szobor Kossuth térről való elszállítása ellen – megelőzve az MSZP-t – már demonstrációt jelentett be. Nagyot még 2004-ben, az azóta szállóigévé vált beszédrészletével – „Imre, te mit tennél a helyemben?” – jelölte ki politikai példaképének. A de-cemberi események legnagyobb újdonsága a balliberális pártok s a Jobbik teljes és már nem is titkolt egymásra találása. Ez is a volt miniszterelnök forgatókönyve szerint alakul, hiszen ebből a „szerelemből” akár még egy közös formáció is létrejöhet 2022-re, mondjuk az általa vezetett „Demokrata Párt”.
Gyurcsány számára most azonban elsősorban az a fontos, hogy a DK a májusi uniós választásokon több képviselőt szerezzen, mint az MSZP–P listája. Titokban még a Jobbik legyőzésében reménykedik. Ezután már tényleg nem lenne más hátra, mint az ellenzék teljes annektálása.
