Több mint 22 évvel ezelőtt írták alá a bosznia-hercegovinai háborúnak véget vető daytoni békeszerződést, de ma sem hangzik el egyetlen fontosabb politikai beszéd sem a háromnemzetiségű (bosnyák, horvát, szerb) föderatív államalakulatban ennek a keretmegállapodásnak az említése nélkül. A mögöttünk álló évtizedek bizonyították: az egyezmény ugyan megakadályozta a kilencvenes évek vérengzéseinek a folytatását ebben a térségben, értelmezése és érvényesítése viszont sohasem volt egyértelmű. A javarészt iszlám vallású bosnyákok Bosznia-Hercegovina egységének a megőrzését várják tőle, akár a Szerb Köztársaság jogköreinek a kárára is, az ortodox szerbek pedig területük minél nagyobb fokú önigazgatását szeretnék. A katolikus horvátok – a harmadik államalkotó nemzet – úgyszintén elégedetlenek, alárendelve érzik magukat a bosnyák–szerb vonalon zajló ellentéteknek, mert az ő problémáikra ezáltal sokkal kevesebb figyelem jut.
Határozott, az egység szempontjából a megszokottnál lényegesen durvább kijelentések hangzottak el a közelmúltban a boszniai szerb entitásban a köztársaság napjának megünneplésekor. Egyébként Bosznia-Hervegovina alkotmánybírósága pár éve megtiltotta, hogy január 9-e legyen az ottani szerbek ünnepe. Ők 1992-ben ezen a napon, Paléban, a „nemzetgyűlésükön” kiáltották ki a köztársaságukat, amelyet a jugoszláv államszövetség részeként határoztak meg, noha Bosznia-Hercegovina már függetlenedni kívánt a szerb vezetésű Jugoszláviától, s ezt február 29-én és március 1-jén népszavazáson meg is erősítették. A bosnyákok számára tehát ez az ünnepnap elfogadhatatlan. Az alkotmánybíróság szerint mivel egy ortodox vallási ünnep is aznapra esik, az időpont eleve diszkriminálja a Bosznia-Hercegovinában élő bosnyákokat, horvátokat. Ennek ellenére a boszniai szerbek tavalyelőtt népszavazáson erősítették meg 99 százalékos szavazattöbbséggel, hogy márpedig ezt a dátumot tartják entitásuk hivatalos ünnepnapjának.
Az évforduló kapcsán Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a békés együttélés fontosságáról is beszélt, de csakhamar világosan kimondta: a szerb entitás „nem érzi jól magát” a jelenlegi államszövetségben, ellenséges a környezet, amelyben léteznie kell. A függetlenségükkel kapcsolatban úgy fogalmazott: formális eljárások e tekintetben jelenleg nem folynak, de tény, hogy Bosznia-Hercegovina csak egy terület, nem állam, s az is marad mindaddig, amíg egyben van, amint viszont szétesik, nem is fog létezni többé. „Semmilyen hasznunk nem származik belőle” – jelentette ki Dodik, aki már novemberben kétségbe vonta Bosznia-Hercegovina államiságát. Erre Bakir Izetbegović, az államelnökség bosnyák tagja egy rádióinterjúban úgy reagált, hogy a Szerb Köztársaság függetlenedési lépése akár háborúhoz is vezethet.
A boszniai köztársaság napján magas rangú kitüntetést kapott Tomislav Nikolić, a szomszédos Szerbia volt államfője, aki tovább fokozta mondataival a szuverenitással kapcsolatos vágyakat. „Ha Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság közeledésének és egyesülésének az önök önállósága az útja, akkor szívből kívánom annak kivívását” – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, hogy az akarat világos: Szerbia és a Szerb Köztársaság együtt dönt majd a közös sorsról. A boszniai ünnepségen a belgrádi kormányt a belügyminiszter, valamint a védelmi tárca vezetője képviselte.
Az esemény alkalmából Aleksandar Vučić szerb elnök levélben gratulált Dodiknak. Néhány nappal később az ott elhangzott kijelentésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta, valószínűleg a szerbség kilencven százaléka támogatná a boszniai szerb entitás önállóságát, az anyaországhoz való közeledését. Igaz – tette hozzá –, a kívánságok politikájának különböznie kell a realitásokon alapuló politizálástól.
Elemzők szerint a kezdetben erős nemzetközi katonai jelenléttel egyben tartott Bosznia-Hercegovina már nem igazán életképes ország. Gazdasága törékeny, a bevételek nagy részét a bonyolult államrendszer fenntartására fordítják, s a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé egy a polgárok érdekeit szolgáló, funkcionális állam működését. Félő, hogy a teljesen rendezetlen belső viszonyokat még az európai uniós csatlakozásba vetett bizalom sem oldhatja fel, főleg úgy nem, hogy ma még megtippelni sem meri senki a dátumot. Dayton újraértelmezése pedig egyelőre elfogadhatatlan a konfliktusoktól tartó nemzetközi közösség számára is, ám a szerbek és a bosnyákok is ódzkodnak attól, hogy elveszítsenek bármit abból, amit ez a szerződés ma, úgy-ahogy, de még szavatol.
BOSZNIA-HERCEGOVINA ÉS A DAYTONI BÉKE
A volt jugoszláv tagköztársaságok közül negyedikként – Szlovénia, Horvátország és Macedónia után – vált függetlenné Bosznia-Hercegovina, 1992. április 5-én. Jugoszlávia beavatkozása a boszniai szerbek oldalán a délszláv konfliktus legvéresebb háborújához vezetett, amelynek mintegy százezer halálos áldozata volt, és több százezren elmenekültek. Az 51 129 négyzetkilométer területű országnak az 1991-es népszámláláskor még 4,3 millió lakosa volt, most kb. 3,5 millió. A csökkenéshez az időközbeni elvándorlás is hozzájárult. (A bosnyákok aránya 48, a szerbeké 31, míg a horvátoké 14 százalék.)
A három és fél éves háborút 1995. november 1. és 21. között, az amerikai Ohio állambeli Daytonban, a Wright–Patterson légibázison békeszerződéssel zárták le az Egyesült Államok, Oroszország és az EU vezetésével, amerikai és brit katonai vezetők részvételével. Ott Slobodan Milošević jugoszláv elnök, Alija Izetbegović, a bosnyák nép vezetője és Franjo Tuđman horvát államfő megegyezett Bosznia-Hercegovina jelenlegi felosztásáról és szabad választások kiírásáról. A daytoni keretmegállapodás a háromnemzetiségű ország alkotmányos berendezkedését is meghatározta. E szerint Bosznia-Hercegovina két entitásból áll: az ország területének 51 százalékát kitevő Bosznia-hercegovinai Föderációból (elterjedtebb elnevezéssel bosnyák–horvát föderáció, amely bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll), valamint a közigazgatásilag egységes Szerb Köztársaságból. Mind a bosznia-hercegovinai államnak, mind az entitásoknak a fővárosa Szarajevó, bár a Szerb Köztársaság kormányzati központja a gyakorlatban Banja Luka.
Az állam három elnökét négy évre választják (az egyes nemzetiségek egyet-egyet), ők nyolchavonta cserélik az elnöki széket. A parlament kétkamarás, a felsőház 15, az alsóház 42 képviselőből áll, mindenhol szigorúan szem előtt tartva a nemzetiségek egyharmadnyi arányát.
Az alkotmánybíróság kilenc tagból áll, közülük négyet a Bosznia-hercegovinai Föderáció, kettőt a boszniai Szerb Köztársaság, hármat pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága jelöl.
Borítófotó: Napfürdő mostar egyik romos épületében. A templomok és dzsámik városában már csak elvétve találni háborús nyomokat, a híres öreg hidat magyar–német összefogással építették újra
