– A Csángóbál nemcsak mulatság, hanem nemzetpolitikai esemény is. Melyik elsősorban?
Németh Zsolt: Az utóbbi, hiszen rendszerváltó intézmény, amely a Pro Minoritate Alapítvánnyal és az idén harmincéves Bálványosi Nyári Szabadegyetemmel karöltve együtt szolgálja a nemzetpolitikát. Másfelől a moldvai magyarság és kultúrája iránt elkötelezett emberek, közéleti szereplők, egyesületek, előadók és a táncházat szerető fiatalok találkozóhelye. Az idén is moldvai, gyimesi és anyaországi táncegyüttesek, zenekarok, képzőművészek, fotósok, társadalomkutatók igyekeznek beavatni a budapestieket ebbe az egyedi kultúrába.
– Egy beavatatlan embernek mit mondana erről a Kárpát-medencén kívül élő nemzetrészről?
N. Zs.: A csángók az egyik legősibb magyar etnokulturális csoport. Egyes feltételezések szerint a moldvai csángók még a honfoglalás idején maradtak a peremvidéken, de valószínűbb, hogy a XII–XIII. században, határvédelemre telepítette oda őket a magyar király. Később, a XV. században a magyar husziták, bibliafordítók (lásd Müncheni kódex mint magyar nyelvemlék), kézművesek, kereskedők menekültek oda, s mentették az anyanyelvi kultúrát. Három évszázaddal ezután a madéfalvi veszedelem, az üldöztetések elől menekülő székelyekkel, az elvándorlókkal bővült a moldvai magyarság. (Ez idő tájt népesült be a Keleti-Kárpátokban a Gyimes völgye – a szerk.).
– A csángók egy része a Felső-Tisza menti vagy a mezőségi középkori nyelvjárás változatát beszéli, egy másik csoport a székely nyelvjárást őrzi. Az archaikus nyelvbe idővel sok román jövevényszó is keveredett, hiszen a katolikus vallású közösségeket román görögkeleti népesség veszi körül, a magyar nyelvújítás pedig nem érintette őket.
N. Zs.: És ezek a hagyományrétegek ma is jól felismerhetők. Ezért ez a legizgalmasabb etnokulturális csoportja a nemzetünknek. Az, hogy a nyelvi, kulturális sajátossága máig megőrződött, elsősorban a zártságának és a vallásának tulajdonítható. Magyar írásbeliség hiányában a közös múltat főként a folklór, a szájhagyomány révén őrzik pl. a Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Mátyással kapcsolatos balladákban, dalokban. Ezek a középkori emlékek is felvillannak a szombati budapesti bálon. Az idén nagy arányban képviseltetik magukat a gyimesiek, akik a Fölszállott a páva vetélkedői révén mostanában nagyon népszerűek.
Az idei bál szinte egybeesik azzal a történelmi eseménnyel, hogy a román nyelvű jászvásári római katolikus püspökség 135 éves történetében először engedélyezte a rendszeres magyar nyelvű misézést. Igaz, egyelőre ideiglenes jelleggel, s csak havonta egyszer, Bákóban. Az utóbbi években sokat harcoltak ezért a csángók ügyét a szívükön viselő magyarok, de nyilván ez a lépés nem független a pápa májusban esedékes romániai látogatásától.
– A rendszerváltozás a moldvai magyarokkal kapcsolatos politikában is fordulatot jelentett. Honnan is indultunk?
N. Zs.: Az első világháború előtti román állam, majd a Trianon utáni is szigorú elrománosítási politikát folytatott a csángók körében, s ebben jórészt az említett püspökségre támaszkodott. A kommunista rendszer elején pár évig volt magyar nyelvű oktatás, de 1956 után már olyan elnyomó, büntetésekkel, házkutatásokkal, fenyegetésekkel, vallatásokkal zajló folyamat kezdődött, hogy a 250 ezres moldvai csángóságból alig merte valaki magyarnak vallani magát a népszámlálások során. A politikai rendőrség által keltett félelmet az is fokozta, hogy a jászvásári püspökség alá tartozó papok többsége a magyart az ördög nyelvének nevezte és üldözte.
– A román titkosrendőrséggel önnek is meggyűlt a baja.
N. Zs.: Engem 1985-ben, egy csángóföldi látogatásom miatt tiltottak ki a bukaresti nacionalista-kommunista hatóságok „örökre” Romániából. Persze a Ceauşescu-rendszer bukásakor, 1989 karácsonyán azonnal átléptem a határt.
A romániai fordulat után a csángók szorongatott helyzete lépésről lépésre enyhült. Mérföldkő, hogy az első Orbán-kormány idején elindítottuk körükben a magyar oktatási programot, amelyet köthetünk Kötő József romániai oktatási államtitkárral tett közös, 2002-es moldvai látogatásunkhoz. Ennek a hátterében egy komoly diplomáciai eredmény húzódott meg. Az Európa Tanács (ET) 2001-ben elfogadta a finn Tytti Isohookana-Asunmaa asszony jelentését, amely kimondta, hogy a moldvai csángók a magyar nyelv egy korai változatát beszélik, ősi hagyományokat, változatos népművészetet és népi kultúrát őriznek, s ez különleges értéket jelent Európa számára. A dokumentum elkészültében sokat segített svájci honfitársunk, Komlóssy József, az őshonos európai nemzeti kisebbségek szervezetének volt alelnöke, a magyar nemzetpolitika doyenje. E jelentés következtében indulhatott el a magyar nyelv fakultatív oktatása az iskolákban, valamint a magánházaknál szervezett oktatási program, amelyet a budapesti kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével szervezett meg jó néhány faluban.
– Ma hány helyen tanulhatnak magyarul?
N. Zs.: Huszonkilenc faluban, negyvenöt tanárral, mintegy kétezer gyermek részvételével zajlik a program. De a projekt nemcsak a nyelvoktatásra épül, hanem a történelmi, népművészeti hagyományokra is. Ennek hatására egyre pezsgőbb a kulturális élet az egész vidéken, civil szervezetek alakultak, -tevékenységüket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Moldvai Csángó Tanács fogja össze. A civil tevékenységben nagy hangsúlyt kapott az egyházi nyelvhasználatért folyó küzdelem. Különösen sokat tett ezért a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, Nyisztor Tinka. Komoly diplomáciai erőfeszítéseket tett Magyarország a Vatikán irányában is. Külön kiemelném Mádl Ferenc volt köztársasági elnökünk, valamint hivatali utódai – Sólyom László, Schmitt Pál, Áder János – nevét. Ők vállalták többek közt a Csángóbál fővédnökségét, az első magyarigazolványokat is egy ilyen alkalommal adtuk át moldvai testvéreinknek.
– Azért a jászvásári püspöki engedély nem választható el a pápa Csíksomlyóra és Jászvásárra tervezett látogatásától.
N. Zs.: Közismert, hogy a Kárpát-medencei magyarság és a moldvai csángók közötti köldökzsinór szerepét évszázadok óta a csíksomlyói búcsú jelenti. A római pápa ottani miséje nemcsak azért fontos, mert felkeresi végre az erdélyi magyarokat, a Szent István által alapított egyházmegyét, hanem azért is, mert Csíksomlyó a csángók legnagyobb búcsújáró helye. Bízunk benne, hogy ez a látogatás egyben garanciája is lehet annak, hogy a magyarok vallási jogai, illetve a moldvai csángó magyarok körében az anyanyelvű hitélet feltételei megnyugtatóan megvalósulnak!
– Megállítható a csángó magyarság asszimilációja, megakadályozható az eltűnése?
N. Zs.: A két világháború között is sokan kételkedtek benne, hogy ennek a magyar közösségnek van jövője. Hadd idézzem Magyarország első néprajzprofesszorát, Györffy Istvánt, aki dolgozott is a csángók körében. Trianon után azt mondta, hogy a moldvai magyarok sorsára azért kell különös gondot fordítania a nemzetben gondolkodó magyarságnak, mert ami a csángók jövője, az vár a többi, határon kívül rekedt magyar közösségre is. Ezt a gondolatot folytatva mondom: kell, hogy legyen a moldvai magyarságnak jövője.
– Diószegi László nemcsak rendezője a Csángóbálnak, hanem a moldvai magyarok ügyének egyik támogatója is. A Teleki László Alapítvány igazgatójaként nemzetközi konferenciákat szervezett a témáról Budapesten, majd Moldvában, s ott némi turpissággal magyar misét kért az esemény résztvevőinek.
Diószegi László: A magyar mise hiánya régi fájdalma a csángóknak. Mi a 2000-es években kezdtünk el gondolkodni azon, hogy miként segíthetünk ez ügyben. A kiskapu az volt, hogy ha Moldvában nemzetközi konferenciát szervezünk, akkor annak záróakkordjaként, tekintettel a magyarországi vendégekre, a püspökség engedélyezze, hogy legyen magyar nyelvű mise. Először Pusztinában szerveztük meg a rendezvény zárónapját, s a helyi pap nagyon együttműködő volt. A püspök sokat veszekedett vele, hogy miért járult hozzá, végül dúlva-fúlva beleegyezett azzal a feltétellel, hogy nem szabad meghirdetni az istentiszteletet a faluban. Amikor elkezdődött, alig voltunk néhányan a templomban, de a vége felé, amint elterjedt a híre az eseménynek, zsúfolásig megtelt az istenháza. Később ugyanilyen módon megszerveztük Somoskán és Magyarfaluban is. A legnagyobb tett az volt, hogy 2009-ben meghívtuk Lábnyikra a külföldi magyarokért felelős esztergom–budapesti segédpüspököt, Cserháti Ferencet, és akkor nem volt mit tennie Ghergheli püspöknek, ő is megjelent, s közösen celebrálták a misét magyar, román és latin nyelven. Sőt a jászvásári püspök magyarul köszöntötte a híveket. Ez akkor áttörésnek számított. Az, hogy most megvan az engedély Bákóra, annak is köszönhető, hogy Nyisztor Tinka folyamatosan beadványokkal bombázta a moldvai püspökséget, és a Vatikánig is elment. Erdő Péter bíboros úrnak is szerepe van benne, mert elérte azt, hogy az Esztergom–budapesti főegyházmegye és a Jászvásári egyházmegye (immár tízéves) együttműködése keretében csángó kispapok tanulhassanak Magyarországon. Természetesen a pápalátogatás is hozzájárult ahhoz, hogy megtört a jég. Szerintem a szentatya pozitívan viszonyul a csángóügyhöz. Most arra kell vigyáznunk, hogy minden hónapban megteljen a bákói templom. A városban valószínűleg kevesebb a magyar misét óhajtó ember, így meg kell szerveznünk a falusiak beutaztatását, mert ha a püspök megállapítja, hogy kevés az érdeklődő, széttárja a karját s bevonja az engedélyt. Bízom benne, hogy hosszú távon megoldhatjuk a bákói ügyet, ami azért fontos, mert ennek alapján a falvakban is lehet kérni az engedélyt, hisz igény van rá. Persze nem mindenki érti meg a teljes magyar nyelvű liturgiát, hiszen a történelem során a csángóknak latinul, az utóbbi 130 évben pedig románul celebrálták a misét. De a mintegy negyedmillió csángóból negyven-ötvenezren még mindig beszélnek magyarul, és joguk van az anyanyelvi hitélethez. Hiszen nem természetes állapot az, hogy emberek a családban, a közösségükben magyarul beszélnek, de a templomban nem.
– A XXIII. Csángóbál hangsúlyozza majd ezt a történelmi pillanatot?
D. L.: A megnyitóbeszédekben is szó lesz róla, és az előadás is ezzel foglalkozik. Hiszen a nyári búcsújárások köré szerveződik, így a bákói Péter-Pál-napi misét is eljátsszuk a színpadon. Csángó imádságok hangzanak el, s persze a táncmulatságok hangulatát is elhozzák magukkal az idősebb és fiatalabb nemzedék képviselői, akik büszkék magyar hagyományaikra, kultúrájukra.
– Amikor eltervezte a tematikát, mit sem sejtett a magyar nyelvű misézés engedélyezéséről?
D. L.: Nem, hiszen ezt egy éve határoztuk el. Akkor nem ismertük sem a pápalátogatás időpontját, sem pedig a jászvásári püspök szándékát. Egyébként ezt a mostani előadást egy sorozat részeként kell felfogni, hiszen pár éve az újévköszöntő hagyományokkal foglalkoztunk, utána a farsanggal, majd a húsvéti csángó népszokásokkal, az idén pedig a nyári ünnepkörrel, a forrófalvi Szent Antal-nappal, a csíkfalvi Mária Magdolna-búcsúval, a bákói Péter-Pállal. A fellépők Külsőrekecsinből, Lábnyikról, Pusztináról, Somoskáról érkeznek Moldvából, a gyimesiek pedig Középlokról és Felsőlokról. Csatlakoznak hozzájuk budapesti előadóművészek is.
– Az előadás után hajnalig tartó táncház lesz. Bővül azoknak a magyarországiaknak a köre, akiket érdekel ez a nemzetrész?
D. L.: Harminc-negyven éve a magyar társadalom számára ismeretlen volt ez a népcsoport, ma pedig már több ezer embert mozgat meg a budapesti Csángóbál és a jászberényi Csángófesztivál. De nincs annyi csángó kultúrával foglalkozó ember, hogy egy népstadionnyi tömeg összejöjjön belőlük. Örülünk annak, hogy mára a csángóügyet sikerült bevinnünk a kulturális és a politikai köztudatba. Ha ez nem így lenne, ma sokkal kevesebben beszélnének magyarul Moldvában.
– Hogyan ajánlaná a Csángóbált valakinek, aki még nem vett részt egy ilyen eseményen?
D. L.: Ha az elidegenedett nagyvárosban valaki baráti és meleg szóra, őszinte emberekkel való találkozásra vágyik, jöjjön el szombaton a Millenárisra. A csángók ezer kilométerről érkeznek ide, és elhozzák vidékük, közösségük tiszta levegőjét.
