Egy jegybank működése akkor jó, ha unalmas. Kicsit finomítva a mondást: kiszámítható és előre jelezhető. Az utóbbi időben azonban szokatlanul nagy nemzetközi vita vette kezdetét a központi bankok elmúlt években alkalmazott monetáris politikai keretrendszeréről, az inflációs célkövetésről. Az Európai Központi Bank (EKB) például évek óta nem képes teljesíteni a 2 százalékban megjelölt célt. Miért ne lehetne ezt akkor megváltoztatni?
Az ötlet nem Mario Draghitól, az EKB elnökétől származik. Közgazdászok, bankárok, kutatók vetették fel. Azzal érvelnek, hogy a globalizált világ, a digitális technológia fejlődése megváltoztatta az infláció természetét. Daniel Gros, a Centre for European Policy Studies nevű kutatóintézet igazgatója szerint e két tényező nyomás alá helyezi a termelési és a szállítási költségeket – így mindenki részesül valamilyen módon a globális verseny árleszorító hatásából. Az érvelés szerint a központi bankok a XXI. századi infláció ellen még XX. századi módszerekkel küzdenek.
EURÓPÁBAN CSÖKKENTENÉK
Az euró 1999-es bevezetése során az EKB „középtávon” 2 százalékban határozta meg az árstabilitás optimális szintjét. Pár évvel később, 2003-ban ezen annyit pontosítottak, hogy az inflációnak „közel kell lennie” a 2 százalékos célhoz. Ezt a feladatot az Európai Központi Bank utoljára 2012-ben teljesítette. Az elmúlt években az eurózónában a fogyasztói árak növekedési üteme jócskán elmaradt a céltól. Tavaly decemberben például 1,4 százalékos inflációt mértek. Az EKB előrejelzése szerint az idén éves átlagban is ugyanekkora árdrágulásra lehet számítani, 2019-re is csak egytized százalékpontos gyorsulás várható, és 2020-ban is elmarad a 2 százalék teljesítése. Így a központi bank immár nyolc éve nem tudja elérni a célt.
Adódna a megoldás: vagy hagyják el teljesen az inflációs célt, vagy csökkentsék azt 1,5, vagy akár 1 százalékra. Axel Weber, a német jegybank korábbi elnöke egyenesen odáig ment, hogy az inflációs célkövetés teljes rendszerét a kukába hajította volna. Álláspontja szerint a modern világban ez a rendszer nem alkalmas arra, hogy mérje a gazdaság teljesítményét.
AMERIKÁBAN EMELNÉK
Egy nagy vitát kiváltó 2010-es tanulmányában Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezető közgazdásza azt javasolta, hogy a nagy nyugati központi bankok, amelyek egyaránt 2 százalékos célt követnek, emeljék fel azt 4 százalékra. Szerinte ez jóval nagyobb rugalmasságot biztosítana ezen intézményeknek, aktívabb kamatpolitikát tenne lehetővé.
Neves amerikai közgazdászok egy csoportja tavaly levelet írt Janet Yellennek, az amerikai jegybank, a Federal Reserve elnökének. Ebben szintén az inflációs cél felemelése mellett érveltek. Úgy vélik, a 2 százalék kényszerzubbony a monetáris politikán, amely megakadályozza, hogy a jegybank erőteljesebben támogassa a gazdasági bővülést.
Annyi valószínűnek látszik, hogy amíg a világ a 2008-as pénzügyi krízis, az azt követő recesszió, majd az európai adósságválság terheit nyögi, nem változnak a jegybanki célok – a stabilitás érték. A gondolkodás azonban már elindult, így ha évek múlva is, de változik majd a monetáris politika keretrendszere.
Borítófotó: Az Európai Központi Bank frankfurti székháza szilveszterkor. Nyolc évig nem tudják elérni az inflációs célt
