Az Európai Bizottság (EB) rohamtempóban készítette el a 2021–27-es uniós költségvetés tervezetét. A sietség oka, hogy Brüsszel még a jövő májusi európai parlamenti (EP) választások előtt kész tényeket akar teremteni, amelyeken egy euroszkeptikusabb EP sem tudna már érdemben változtatni. Ezért ültették Juncker bizottsági elnök bizalmasát, Martin Selmayrt pályázat nélkül az EB főtitkári székébe, ezért akarják még a bolgár elnökség alatt elfogadtatni az „önkéntes” migránskvótát, s ezért cövekelnék le már most a következő költségvetési ciklus prioritásait és elosztási mechanizmusait.
PÁRIZS KONTRA BERLIN
Brüsszel versenyt fut az idővel, ugyanis a tagországokban választásról választásra erősödnek azok a pártok, amelyek elutasítják a föderális Európát, a kötelező migránskvótát vagy a neoliberális gazdaságpolitikát. Miközben a média az uniót a nemzeti szuverenitás kérdésében feszítő kelet–nyugat ellentéttől hangos, a legalább ilyen fajsúlyú észak–dél konfliktussal inkább a gazdasági sajtó foglalkozik.
A Figyelő is többször írt már arról, hogy az eurózóna Franciaország vezetése alatt álló déli része állandó pénzügyi transzfert szeretne, amely az északi államok garanciája mellett kezelhető szinten tartaná az államadósságát. Macron francia elnök tavaly szeptemberben a Sorbonne egyetemen elmondott, nagy ívű beszédében egy euróövezeti parlamentet javasolt, amely politikai megrendelést adna a zóna közös pénzügyminiszterének.
Utóbbi szakember e célok elérése érdekében saját bevételekkel rendelkezne, Párizs korábbi tervei szerint az övezeti országok GDP-jének akár 3-4 százalékával. A pénz egy egységesített társasági adóból, tranzakciós illetékből vagy az energiahordozókra kivetett új európai adóból jönne össze. Többek között a fiatal munkanélküliek számának a csökkentését, az infrastruktúra fejlesztését és a k+f kiadások növelését tűzték ki célul.
Macron nagyratörő terveit Angela Merkel „uniós hangja”, Juncker EB-elnök rombolta le, aki az EU helyzetéről szóló, szintén tavaly szeptemberi beszédében elvetette az eurózóna-parlament ötletét, mivel az szerződésmódosítással járna. Az övezeti pénzügyminiszteri poszttal kapcsolatos elképzelést üdvözölte ugyan, ám az ezt betöltő szakember munkájára nem egy tágan értelmezhető politikai megrendelést vonatkoztatna, hanem a maastrichti konvergenciakritériumokat.
A költségvetési szigort erősítené, hogy az eddig informálisan működő Eurogroup vezetője 2019-től a bizottság egyik alelnöke lenne, ráadásul a 19 eddigi eurózónatag mellé beléptetnék a maradék nyolc EU-s országot is. Az uniós deviza bevezetésére duplaannyi, 300 millió euró támogatást nyújtanának, már ha lenne komoly érdeklődő. Orbán Viktor ugyanis akkor látja értelmét a magyar eurónak, ha hazánk gazdasági teljesítménye a zóna átlagának legalább a 80 százalékához közelít.
A francia terveknek az elhúzódó berlini kormányalakítás sem kedvezett. Macron már januárban aláírta volna az euróövezet elmélyítését célzó német–francia menetrendet, ami előbb márciusra, majd júniusra csúszott. Az új német pénzügyminiszter párizsi bemutatkozó látogatása sem hozott áttörést, hiszen a szocdem Olaf Scholznak is hazája adófizetőinek az érdekeit kell szem előtt tartania.
ÉSZAK DÉL ELLEN
A bizottság költségvetési tervezetét ezen ismert előzmények fényében kell vizsgálni. A megértésben leginkább a Brüsszelben tavaly december 6-án kiadott úgynevezett Mikulás-csomag segít a legjobban.
Az akkori négy pont köszön vissza a mostani javaslatból. Elsőként az euró „megmentésére” létrehozott Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szerződésmódosítás nélküli átalakítását szeretnék egy Európai Valutaalappá (EMF), amely az IMF példájára nyújtana a strukturális reformokhoz pénzügyi és szakmai segítséget. Az ESM 700 milliárd eurós kerete mostanáig elégségesnek bizonyult Írország és Portugália stabilizálására, valamint Görögország víz felett tartására, ám az EKB eddig – jószerével eredménytelenül – elköltött 2000 milliárdjához képest vajmi kevés.
A déli országok azonban nem egy valutaalap típusú intézményre vágytak, amely a pénz értékállóságát szem előtt tartva megszorításokat hozó strukturális reformokat kérne rajtuk számon. Macron kezdeti lendületéből is csak a francia munkaerőpiac óvatos reformjára futotta, a vasút liberalizációja vagy az emelt szintű érettségi bevezetése az utcai tüntetések miatt már bizonytalan.
Az EMF ráadásul jellegéből adódóan pontszerű beavatkozásokkal operálna, míg az eurózóna déli perifériája az EKB kötvényvásárlási programjának őszre tervezett kifutása után állandó likviditást biztosító megoldást várna. Berlin hajlandó lenne ugyan akár tizenegymilliárd euróval is többet befizetni, de a pluszpénzt olyan népszerűtlen feltételekhez kötné, mint a migránskvóta.
NÖVEKEDÉS VAGY STABILITÁS?
A friss pénzre a bankok kétes kinnlevőségeinek a szanálásához is égető szükség lenne, ami az új közös betétbiztosítás legfontosabb előfeltétele. Jelenleg az eurózónában 500 milliárd eurónyi kétes kinnlevőségről tudni, amelyet az érintett hitelintézetek tempósan csökkentenek.
A bankmentés költségeit azonban immáron a tulajdonosoknak és a kötvényeseknek is viselniük kell, amit olasz, spanyol családok és cégek ezrei is keserűen megtapasztaltak, amikor betétbiztosítás nélküli befektetéseiket előbb a bajba jutott bank részvényévé alakították, majd az összes részvényt egy szimbolikus euróért eladták egy új befektetőnek. E nélkül azonban az északi országok nem hajlandók a közös betétbiztosításra.
Ausztria, Finnország és Hollandia egyébként sem fizetne többet a közös kasszába, a brexit után karcsúbb uniós büdzsét szeretnének. Őket nyugtatná meg következő pontként a gazdasági és monetáris unió stabilitásáról, koordinációjáról, valamint kormányzásáról szóló jogszabályok EU-s jogba foglalása. Brüsszel itt nem nyitná ki Pandóra szelencéjét; a szerződésmódosítás kizárólag a stabilitási és növekedési paktum megerősítéséről szólna, ahol az északiak az első, a déliek a második névszóra helyeznék a hangsúlyt. A most benyújtott költségvetési tervezet még sokat fog változni, ahhoz a „kohézió barátainak” és a nagy agrárországoknak is lesz egy-két szava.
Borítófotó: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Nigel Farage, a brexit kampány egyik nagyágyúja. A Bizottság kész helyzet elé állítaná a következő uniós vezetést
