UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS
Nagy bajban van Brüsszel! A nagy projektek egyre csak csúsznak, így a migránskvóta, az energiaunió, az euró kiteljesedése és a szabadkereskedelmi megállapodások is váratnak magukra. A helyzetet nehezíti, hogy jövő májusban európai parlamenti (EP) választást tartanak, amelynek eredményeként a várakozások szerint az euroszkeptikus és az eurorealista pártok tovább erősödnek, míg a bevándorlást és a folytatódó föderalizációt támogató alakulatok tovább gyengülnek.
TRÜKKÖK ÉS TÉNYEK
Az Európai Bizottság (EB) azért akarja a lehető legtöbb kényes kérdést a hátralévő bő egy évben eldönteni, hogy egy kritikusabb EP azon már érdemben ne tudjon változtatni. Persze lehetne Brüsszelben olyan politikát is csinálni, amely az európaiak és a tagországok többségének, s nem csak a felső egy százaléknak kedvez. Mivel erre kevés az esély, marad a trükközés, a jogászkodás és a kész tények teremtése.
Ilyen trükk Jean-Claude Juncker EB-elnök bizalmi emberének, Martin Selmayrnek a szokásos pályázati kiírás nélküli kinevezése a bizottság főtitkárává, hogy ciklusokon átívelően irányíthassa az uniós bürokráciát. Brüsszel azzal is próbálkozik, hogy az EP-választáson ne tagállami, hanem EU-s listák legyenek, vagy hogy a legerősebb transzeurópai lista vezetője, német szóval Spitzenkandidatja legyen automatikusan az EB következő elnöke.
A tagországok már több ilyen próbálkozást hárítottak. A központ ezért most újból nekifut a 2021-ben induló uniós költségvetési ciklus prioritásai meghatározásának. Ezt a bizottság jóval idő előtt, azaz még a mostani EP-többséggel akarja elfogadtatni.
A múlt héten kiszivárogtatott és a fősodrú sajtóban kimerítően tárgyalt értelmezés szerint a jövőben csak a jogállamiságot tiszteletben tartó országok lesznek jogosultak fejlesztési forrásokra. Az érvelés álszentségét mi sem mutatja jobban, hogy az előző brosúra alapján csak a migránsokat befogadók számíthattak volna uniós pénzekre. Nagy tételben fogadhatunk arra, hogy a mostani kísérlet kudarca után az „európai értékeket” tisztelő államok lesznek a fő kedvezményezettek.
Egyszerűbb és őszintébb lenne, ha Brüsszel rögtön a Financial Timesban kiszivárogtatott cikk címéről beszélne, nevezetesen arról, hogy a kelet-közép-európai tagok helyett az eurózóna bajba jutott perifériájának szánnak többletforrásokat. Most ezt az egyszerű szükségszerűséget próbálják különböző magyarázatokba csomagolni, ugyanis az igazság egy szegénységi bizonyítvány lenne Brüsszel, az Európai Központi Bank, valamint az euróövezeti országok kormányai számára.
MILLIÁRDOK A SEMMIRE
Nézzük az alaphelyzetet. Az euró a versenyképes északi államok, főként Németország és Hollandia exportját olcsóbbá, a déli periféria országaiét pedig drágábbá tette. Az északiak ráadásul már 15 éve elvégezték azokat a strukturális reformokat, amelyek csökkentették a szociális ellátás kiadásait, liberalizálták a munkaerőpiacot, és ezzel a „belső leértékeléssel” javították nemzetgazdaságaik versenyképességét.
Ezek a társadalmak, főként a németek, nagy árat fizettek. Hatmillió Hartz IV segélyen élő szegény van, minden harmadik munkás atipikus, azaz jellemzően minimálbéres foglalkoztatott, egyre kevesebb nettó marad a bruttóból. A dübörgő német exportnak ez az árnyoldala. Nem csoda, ha a jó élethez szokott franciák, olaszok és spanyolok nem akarnak sem az adósságcsapdában vergődő görögök, sem a neoliberális gazdaságpolitikát könyörtelenül megvalósító németek sorsára jutni.
Mario Draghi EKB-elnök híres-hírhedt, 2012-ben elhangzott „whatever it takes” kijelentése óta a központi bank már majdnem 2000 milliárd euró értékben vásárolt tagállami, önkormányzati és vállalati kötvényeket, ám szinte minden eredmény nélkül.
Az alacsony kamatokon megspórolt euró-tízmilliárdok is a status quo fenntartását és a lejáró (állam)adósság kedvező újrafinanszírozását szolgálták. Így a temérdek elégetett pénz „egyetlen”, bár kétségtelenül fontos eredménye, hogy a déli országok nem dőltek be. Az adósságszint több államban, például Franciaországban a GDP száz százalékához közelít, továbbra is rekordmagas a munkanélküliség szintje, a gazdasági növekedés tartósan alacsony, és a legtöbb országban a fizetési mérleg egyenlege is negatív.
SZŰKÜLŐ LEHETŐSÉGEK
Emmanuel Macron francia elnök az EKB ez év szeptemberében kifutó kötvényvásárlási programja helyett ezért is javasolta az eurózóna közös költségvetését, amely a 19 övezeti ország GDP-jének „néhány”, a várakozások szerint 3-4 százalékát ölelte volna fel. Egy ilyen garancia nélkül az EKB kamatemelése esetén a déli tagok adósságának a kamatfelára ismét növekedne, amit csak adóemeléssel vagy megszorításokkal tudnának kigazdálkodni.
Ezt az ördögi kört kerülhették volna el a strukturális reformokkal, ám Macron és számos társa előtt ott lebeg Sarkozy korábbi elnök sorsa, akit azért kergettek el a szavazók, mert 60-ról 63 évre emelte a nyugdíjkorhatárt, amit Hollande utóbb 62 esztendőre csökkentett. Macronnak ezt most legalább 65 vagy 67 évre kellene emelnie, ám kezdeti lendületéből csak a munkaerőpiac óvatos reformjára futotta.
A lehetőségek pedig egyre csak szűkülnek. A brexit miatt eleve kevesebb lesz a pénz, és a legtöbb nettó befizető megtartaná e kiadásának jelenlegi, egyszázalékos szintjét. Ebből is látszik, hogy a francia elnök által támasztott 3-4 százalékos igény és a „jogállamisági” feltételhez kötött, a mostani uniós GDP 1 százalékának a töredékére szóló átcsoportosítási ajánlat között mekkora szakadék tátong.
Merkel német kancellár már jelezte, hogy országa kész évi 3-3,5 milliárd euróval többet befizetni, és ezt a pénzt ő például a migránsok befogadásához kötné, ám a déli országok igényéhez képest ez messze nem elegendő.
Az, hogy Brüsszel térségünktől akar pénzeket megvonni, azt is jelzi, hogy nem nagyon hisznek az eurózóna gazdaságának a növekedésében, és minden körülmények között el akarnak vonni forrásokat. Őszintébb lenne, ha egyből kőlevest főznének, amelybe mindenki hozná a saját hozzávalóját.
A visegrádiak ebben támogatják az eurózóna költségvetési fegyelmet követelő északi országait, és Szlovákia kivételével „kívülről” drukkolnak az övezet egyben maradásáért.
Borítófotó: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Brüsszel idő előtt akarja áterőltetni a költségvetést
