NÉMET–AMERIKAI ISZONY
Frank-Walter Steinmeier német elnök június közepén elrepült az USA-ba, egyenesen Donald Trump amerikai elnök bezárkózó politikájával szemben a világkereskedelem nyitottságát hirdető Kaliforniába. Nem ejtette útba Washingtont, amit diplomáciai körökben erős jelzésként értékelnek. Berlin eszerint ellenszegül, visszaüt, nem simul bele a Fehér Ház által vizionált és konkrét lépésekkel kikényszeríteni próbáló új rendbe, nem hagyja, hogy megregulázzák, érdekei feladására kényszerítsék. Mindez az Európai Unióra is vonatkozik, amelynek kulcsországa a német állam, s amelynek a tagjai – a közös gazdaság- és monetáris politikából adódóan – „együtt sírnak, együtt nevetnek”. Németországgal a háttérben Brüsszelben egyre hangosabbak azok a politikusok, akik az Egyesült Államok vonatkozásában szervezett ellenlépéseket sürgetnek.
MEGFERTŐZNI A NÉMET POLITIKÁT
Elemzők továbbra is eltérő módon értékelik az EU-val, a NATO-val kapcsolatos amerikai intézkedések lehetséges mozgatórugóit. Vajon Washington tovább akarja gyengíteni az uniót, amúgy is ingatag lábakon álló legfontosabb politikai, gazdasági és katonai partnerét? Vagy a közösségen belül új kezdeményezéseket, regionális csoportosulásokat támogat? Nem többsebességes Európát, hanem többcentrumú, lazább EU-t látna szívesebben?
Mindennek részeként Berlin megregulázása tulajdonképpen az új amerikai nagykövet, Richard Grenell feladata is lenne. De utóbbi ennél tovább megy. Kijelentése, hogy nemcsak Németországban, hanem egész Európában a konzervatívokat akarja erősíteni, a berlini külügyminisztériumot arra késztette, hogy kérjen magyarázatot az amerikai féltől. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) ennek kapcsán az 1964-es bécsi konvenciót idézi, amely szerint a diplomatáknak tilos beavatkozniuk a fogadó ország(ok) belpolitikájába, belső ügyeibe.
Stefan Kornelius, a Süddeutsche
Zeitung kommentátora úgy értékeli, az új nagykövet feladata: „megfertőzni” a német politikát a trumpizmussal. „Nem is igazi nagykövet, inkább a Trump-szisztéma ideológiai küldönce” – folytatja. A Politico a híres egykori gramofonmárkát, a His Master’s Voice-t („Gazdája Hangja”, címkéjén a készülék előtt ülő kutyával) emlegeti a diplomata küldetése kapcsán. „Grenell úgy viselkedik, mint egy szélsőjobboldali gyarmati tisztviselő” – ez a FAZ cikkének a címe, amelyet a lap Martin Schulz korábbi szociáldemokrata pártvezetőtől kölcsönzött.
A nagykövet még ki sem csomagolta bőröndjeit németországi állomáshelyén, amikor már erős bombaként robbant egy ultimátumszerű beszólása: a nukleáris egyezményből való egyoldalú amerikai kivonulás támogatására a német vállalatoknak záros határidőn belül el kell hagyniuk Iránt. Nem tette hozzá, pedig benne van a pakliban: az érintett cégek ugyanolyan szankciókra számíthatnak Washingtontól, amilyenekkel egyes Oroszországgal kereskedő, Moszkvával kapcsolatot tartó társaságokat sújtanak (például a kulcsfontosságú energiaiparban).
BELÜLRŐL FÚRJÁK MERKELT
A minapi torontói G7-csúcstalálkozón még távolabbra került egymástól a két ország vezetője, a német–amerikai kapcsolatok mélyponton vannak. Ebben a helyzetben nem lesz könnyű dolga a nagykövetnek, egykori szóvivőnek. Angela Merkel kancellár mindeddig kínosan vigyázott, hogy ne ártsa bele magát a Grenell körüli vitába. A diplomata viszont gyorsan jó kapcsolatot alakított ki a német egészségügyi miniszterrel, Jens Spahnnal. Utóbbit, aki bírálja a kancellár menekültpolitikáját, a CDU jobbszárnyához sorolják és Merkel egyik legesélyesebb kihívójának tartják.
Grenell feltételrendszerének a kulcsmondata – Németországnak nagyobb rugalmasságot kell tanúsítania az amerikai igények teljesítése kapcsán – mind a CDU/CSU, mind a koalíciós partner SPD vezetéséből csak ellenállást vált ki. Nem tudják megemészteni, hogy a szinte minden fronton – diplomáciain, gazdaságin, katonain – felfokozott tengerentúli nyomásgyakorlást, az „Amerika az első” szlogen érvényesítését Washingtonban éppen az egyik legfontosabb szövetséges, Berlin ellen vetik be.
Nem független ettől, hogy az utóbbi időben Németország látványosan fejleszti katonai kapcsolatait Franciaországgal, a jövendő önálló európai haderő másik pillérével. Az USA lépései, amelyekkel kétoldalú alapon, a NATO mint szervezet mellett bővíti katonai kapcsolatait – elsősorban az orosz határtérséghez közeli néhány kelet-közép-európai állammal –, nem túl népszerűek a berlini Stauffenberg utcában, a német védelmi minisztériumban.
BÜNTETŐVÁM MERCIKRE
A német–amerikai szembenállás külön fejezete az energiaipar. Hatalmas honi gazdasági érdekek feszítik Trumpot, hogy törjön utat az Egyesült Államok cseppfolyósgáz-exportjának az európai piacon. Ahol jelenleg a nagy ellenfél, Oroszország fontos pozíciót foglal el. Tavaly Moszkva némiképpen erősítette is a helyzetét, csaknem 35 százalékra növelte részesedését a nyugat-európai földgázimportban. Májusban Washington fokozta az EU-ra gyakorolt nyomást, a négy érdekelt államot – Németországot, Ausztriát, Hollandiát és Franciaországot – szankciókkal fenyegetve, ha megépítik az Északi Áramlat II. csővezetéket. A gazdasági okok mellett az amerikaiakat legfontosabb kelet-európai katonai-stratégiai projektjük, Ukrajna támogatása, az euroatlanti struktúrákba való integrálása is ösztönzi.
Az USA piacára acélt exportáló uniós vállalatok között a német cégek a legnagyobbak. Az amerikai büntetővámok ezért őket érintik leginkább. „New Yorkban, az Ötödik Sugárúton túl sok Mercedes gépkocsi gurul” – mondta ráadásul Donald Trump, aki e márka mellett a másik német presztízsautó, a BMW behozatalát is vámokkal sújthatja. Berlin (az EU) a tengerentúli intézkedésekre az amerikai földimogyoróvaj, gyümölcslevek, whiskey behozatalának erősebb megvámolásával válaszolhat. Ám a német kiviteli többlet két országra, az USA-ra és a brexittel az unióból kilépő Nagy-Britanniára jut. Ennek eltűnése, a német gazdaság egészére gyakorolt hatása kisugározhat a magyar külgazdaságra is, amelynek legfontosabb komponense a Németországgal folytatott kereskedelem.
Borítófotó: Angela Merkel és Donald Trump egy tavalyi G7-csúcson. Berlin gyomra nem veszi be, hogy Trump fair kereskedelmet akar
