GEORGE FRIEDMAN
– Létezik Trump-doktrína?
– Szerintem igen! Ez egy olyan doktrína, amelynek a középpontjában már nem a katonai beavatkozás, hanem a gazdasági hadviselés áll. Ezt látjuk Kína, Irán és Törökország példáján. Donald Trump amerikai elnök nem akar olyan háborúkba bocsátkozni, amelyeket nem lehet megnyerni, hanem sokkal inkább az USA gazdasági erejére támaszkodva cselekszik. Ez még sokakban nem tudatosult, de ettől függetlenül jól működik. Amikor Washington szankciókkal fenyeget vagy sújt egy országot, az meggörnyed ezek súlya alatt, és rendszerint enged.
– Mennyire folytatható ez a tan az időközi választások után? Trump béna kacsává vált?
– Az Egyesült Államokban az időközi megmérettetéseken a hatalomban lévő párt általában veszít a támogatottságából, így ami most történt, az bevett gyakorlat. A média mindezt úgy tálalta, mint az elnök nagy vereségét, miközben egy átlagos eseményről beszélhetünk. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy az eredmény alig változtatott a politikai erőviszonyokon. A szenátusban megmaradt a republikánus többség, és a legfontosabb kérdésekről, például a kinevezésekről a testület saját hatáskörében dönt. A képviselőházban többségbe került demokraták a szenátuson nem tudják majd keresztülvinni a törvényjavaslataikat, mivel az alkotmány szerint csak mindkét kamara támogatásával lehet egy törvényt elfogadni. A jogszabályt az elnöknek is alá kell írnia, így a demokraták előtt több akadály tornyosul.
– Az America First! után megjelent a Brazil First!, a France First!, és más országok is hasonlóan gondolkodnak. Mi lesz, amikor megjelenik a Germany First!?
– Ez már régóta van! A németek az EU központi politikáit úgy alakítják, hogy az optimálisan Berlin érdekét szolgálja. Az eurót az Európai Központi Bank bocsátja ki, ám a politikája tökéletesen szolgálja az alacsony szintű infláció és az exportösztönzés németeknek fontos céljait. Az egységes Európa a világ negyedik legnagyobb gazdaságának a befolyása alá került. Németország ennek hangoztatása nélkül érvényesíti érdekeit, ami nem meglepő, minden nemzet ezt teszi. A politikusok a saját polgáraiknak felelősek, így Angela Merkel kancellárnak is a németek érdekét kell néznie annak érdekében, hogy újraválasszák. Az öreg kontinens problémája az, hogy sokan hittek egy európai eszmében, és közben nem vették észre, hogy az számos nemzetállami érdekből áll össze.
– Olaszország feszegeti az eurózóna jelenlegi rendszerének a határait, és megpróbál eltávolodni az övezet déli államainak a vezető szerepét betöltő Franciaországtól. Sikeresek lesznek Róma törekvései?
– A kérdés feloldása a jelenlegi állapot tagadásában rejlik. Az olaszok úgy érzik, hogy az államadósság szükséges dolog. Erre Brüsszel megfenyíti őket. Korábban már megbüntették az angolokat, a lengyeleket, a magyarokat és a románokat. Az EU egy óvodává vált, ahol a magukat felnőttnek tartó politikusok mindenkit megbüntetnek, és nem veszik észre, hogy ez az unió végét jelenti. A közösség ugyanis nem állhat saját magával, a saját tagországaival háborúban. Nagy-Britannia kilép az EU-ból, és a centrumban még meg is nehezítették a dolgukat. Az olaszoknál ezeket a hibákat nem kellene újra elkövetni. Az unió központi intézményei ellenséges viszonyt ápolnak a saját tagállamaikkal. Ez Brüsszel kétségbeesését is mutatja, hiszen érzékelik, hogy kicsúszik a kezükből az ellenőrzés. Ez agresszivitást szül, ami nagyon rossz irány. Nagy kérdés, hogy a tagországok meddig tudják ezt tolerálni.
– Merkel távozása gyengíti Németországot és az unión belüli német befolyást?
– Ő azt tette, amit egy kancellárnak tennie kellett, más német vezető is így cselekedett volna. A hazája jólétét tartja szem előtt, és kihasználja partnerei gyengeségét. A gond ott van, hogy az ország elérte teljesítőképessége határát. A német gazdaság exportközpontú, nagyon gyenge a belföldi kereslet, amely nem tudja kiváltani a kivitelt. Az ország GDP-jének a fele az exportbevételektől függ. Európán kívül ráadásul az USA a legnagyobb német kiviteli piac, amely hamarosan recesszióba fordul. Ez nagyon rossz hír a német gazdaságnak, mivel az export ötszázalékos csökkenése 2,5 százalékot ront a GDP-n. Berlin mindent az alacsony szintű munkanélküliségnek mint fő célnak rendel alá. Nagyon fél az állástalanság társadalmi következményeitől, ezért a kérdést így teszi fel: mi történik, ha a bruttó hazai termék fele a kiviteltől függ, és senki sem akarja-tudja megvenni az áruinkat? Ezt láttuk korábban Kína példáján. A kínaiak is rengeteget exportáltak, ám jött a 2008-as válság, és azóta lanyhult a termékeik iránti kereslet. Ezt máig nem heverte ki a gazdaság. A mostani recesszió legnagyobb áldozatává Németország válik, és Berlin ekkor még agresszívabb lesz az EU saját előnyére való átszabásában, ami egyrészt jól felfogott német érdek, ám másrészt kiváltja a többi tagállam ellenreakcióját. Amikor az unióra, a világ második legnagyobb gazdasági tényezőjére nézek, azt látom, hogy Olaszország és Kelet-Közép-Európa, vagyis a periféria politikai háborúban áll a központtal. Vajon a közösség hogyan éli túl ezt a konfliktust?
– Lengyelország is kikezdi az EU-s status quót, és Varsó bízik az USA támogatásában. Ön hogyan látja a lengyelek helyzetét?
– Amikor az Egyesült Államok az unióval beszél, akkor London, Varsó és Bukarest számára van mondanivalója. Amerika Párizsnak és Berlinnek nem tud újat mondani. Washington az előbbi fővárosokon keresztül valósítja meg a külpolitikáját, amelynek két fő célkitűzése az elmúlt száz évben nem változott: Az USA-nak nagy „szigetországként” ellenőriznie kell a tengereket, s meg kell akadályoznia, hogy egy hegemón hatalom maga alá gyűrje Európát. Az Államok ezért lépett be az első és a második világháborúba, s ezért vívta a hidegháborút is. Amint eljött 2014, újból be kellett avatkozni, ezúttal csendben, de az USA megjelent Lengyelországban és Romániában. Korábban Amerika a Közel-Keleten háborúba keveredett és sok embert veszített, ám Washington külpolitikája nem változott. Mindegy, hogy az elnököt Obamának vagy Trumpnak hívják. Az Egyesült Államok ott van most Német- és Oroszország között az észak-európai fennsíkon, és mindkét oldalra néz. Az európaiak kihagyják a számításból Amerikát, pedig az USA többször mentette meg őket. Mit hallunk most a franciáktól? Az Egyesült Államok elnökei nem az öreg kontinens vezetői, más-más életet élünk és messze vagyunk egymástól. Az elmúlt száz évben és a mostani kis hidegháborúban is az amerikai külpolitika következetes maradt. Az egyetlen ok, amiért az európaiak ezt nem látják, hogy becsukják a szemüket.
– Említette 2014-et, az ukrán válságot. Van erre megoldás, vagy ez is egy olyan évtizedekre befagyott konfliktus lesz, mint Grúzia vagy Moldova esetében?
– Erre is van megoldás! Ehhez meg kell érteni az orosz válságot. Moszkva elveszítette az ütközőzónáját, a Baltikumot, Ukrajnát és nemsokára talán Fehéroroszországot is. A Nyugat képletesen néhány száz kilométerre áll Moszkva előtt. Nem szeretnék, ha az USA Ukrajnában is megtelepedne. Az Egyesült Államok nem engedheti be az oroszokat sem az észak-európai fennsíkra, sem a Kárpátokba. A Fekete-tenger egy másik kérdés. Az amerikaiak most felépítették a maguk cordon sanitaire-jét, ami kevés az oroszok esetleges feltartóztatásához, de ahhoz elég, hogy konfliktus esetén amerikai katonák haljanak meg. Ha az oroszok kis zöld emberkéket akarnak mozgatni Kelet-Ukrajnában, hát tegyék, az USA-t az nem érdekli. Igazából a Baltikumtól a Kárpátokig terjedő zóna az Egyesült Államok számára a vörös vonal. Geopolitikai szemszögből egy stabil felállást látok. Oroszország keleten, az USA nyugaton foglalt állást, köztük több száz kilométer senki földje. A két fő játékos ennek a helyzetnek a fennmaradásában érdekelt. Amint ugyanis dönteni kellene, hogy mi legyen Szevasztopol vagy Kelet-Ukrajna jogállása, kiújulna a konfliktus, és nem tudnának megállapodásra jutni. Akkor még akár a háború is elképzelhető. Ameddig ez a patthelyzet áll fenn, a köztes országoknak van mozgásterük, és a magyarok nyugodtan lehetnek barátságosak Putyinnal. Viszont ha Putyin Oroszországa Kárpátaljáig érne, akkor egy teljesen más helyzetben lennénk.
– Moszkva az Északi Áramlat II. gázvezetéken keresztül szeretné Ukrajnát kikapcsolni a Nyugat-Európába irányuló gáztranzitból. Donald Trump az amerikai cseppfolyós gáz és olaj révén csökkentené az orosz energiahordozók súlyát az európai energiamixben. Ön szerint sikerrel jár majd?
– Az olajár a hordónkénti kilencven-százról ötven dollár körüli szintre zuhant. Ez reménytelen helyzetet teremtett az orosz olajbevételeknek. Oroszország gazdasága egy harmadik világbeli gazdaság, a magas olajárak időszakában elmulasztották a modernizációt. A globális energiajátszma geometriája alapvetően megváltozott azzal, hogy az Egyesült Államok kitermelőként lépett be a piacra, ráadásul olyan mennyiséggel, amely lenyomta az árat. Az Északi Áramlat II. briliáns ötlet volt, amikor száz dollár volt a fekete arany ellenértéke. A jelenlegi árszinteken azonban már problematikus beruházás. A vezeték a tervek szerint 2020-ra készül el. A nagy kérdés így az, hogy ebben az időpontban az amerikai export mekkora lesz és hogyan éri el az európai piacokat. A világpiacon jelenleg túlkínálat van energiahordozókból. Nem azokat az időket éljük, amikor az oroszok döntik el, hogy ki kaphat olajat és gázt, s ki nem. Ma az a kérdés, hogy ki veszi meg az orosz olajat. Az Északi Áramlat II. ezért olyan fontos nekik. Reménytelen helyzetben vannak, s az amerikai elnöknek megvan az a tulajdonsága, hogy az ilyen helyzetekben meglátja a lehetőséget.
– Az energiapolitika kontextusában hogy látja a Közel-Keleten kialakult új helyzetet?
– Fontos leszögeznünk, hogy Moszkvának semmilyen stratégiai érdeke nem fűződik Szíriához. Azért avatkoztak ott be, hogy megmutassák: képesek a beavatkozásra. Megmutatták. Szíriában vagytok, gratulálunk. És hogyan tovább? Mi, amerikaiak nagyon is megtanultuk ezt a leckét. A Közel-Kelet legfontosabb fejleménye napjainkban Irán felemelkedése. Befolyása alatt tartja Libanont, és nagy szerepet játszott a szíriai válságban, harcol Jemenben is. Az USA Izraellel, Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel, Ománnal és a többi szunnita állammal tart szoros kapcsolatot. Ez történelmi jelentőségű átalakulást mutat. Amerika nagyon erős szövetségi hálót szőtt, amely történelmi jelentőségű átalakulást tükröz. Ezzel szemben Irán jelenleg még gyenge. Az oroszoknak dönteniük kell. Az izraeli légierő hatékonyabb a térségben, mint az orosz. Így az utóbbiaknak el kellett fogadniuk a zsidó állam érdekeit.
– Törökország jól láthatóan ismét regionális vezető szerepre törekszik – ráadásul szövetségesek nélkül. Három hatalmat említett, amely esélyes a tengeri dominanciára, köztük a törököket is.
– Törökország már jelenleg is regionális vezető hatalom. Az USA a térségi problémákban kapcsolatban áll Ankarával, az oroszok szintúgy. Az EU viszont nem. A törökök a szíriai helyzetet is átalakították. Az oroszoknak csak korlátozott erőik voltak jelen Szíriában, az amerikai és az európai erők alig képviseltették magukat. A törökök nagyon óvatosak és okosak voltak. Nem mentek tovább, mint amennyit a helyzet megengedett. Belpolitikai, gazdasági problémáik vannak. Nem engedhetnek meg maguknak további konfliktusokat az USA-val, de az oroszokkal sem. A kis-ázsiai országnak kül- és belföldön egyaránt stabilizálnia kell a pozícióit. Washingtonnak és Ankarának kölcsönösen szüksége van egymásra. Törökország NATO-tag, amerikai légibázisnak ad helyet. A két ország megosztja egymással hírszerzési információit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy karácsonyi üdvözlőlapot is kellene küldeni a másiknak. Azt viszont igen, hogy hatékonyan együtt kell működniük. Erdoğannak a vallásos és a szekuláris Törökországot kell egy államban kezelnie, ami óriási kihívás. A helyzet azért nehéz, mert a belpolitikai stabilizációt még nem tudta megvalósítani, amikor a szíriai konfliktus miatt kénytelen volt egy külpolitikai offenzívába is belekezdenie. Ankara számára a kérdés ugyanaz, mint ami évszázadokon keresztül volt: milyen viszonyban legyen az arab világgal?
– Hogy látja a közelgő európai parlamenti választásokat? Áttörést érhetnek el a hagyományos európai elittel szembemenő pártok-mozgalmak?
– Nem látom, hogy ez miért lenne fontos. Mi az, hogy Európai Parlament? Semmilyen hatalma nincs. A kérdés nem az, hogy ott megerősödnek-e ezek a mozgalmak, hanem az, hogy a saját országukban át tudják-e venni a hatalmat. A nacionalista megmozdulások vezető szerepe csak nemzetállami keretek között képzelhető el. Olaszországban, Lengyelországban és Magyarországon ez már megvalósult. Romániában és Ausztriában is mutatkoznak ennek jelei. Fantasztikus fejlődést figyelhettünk meg az elmúlt négy-öt évben, amelyben Magyarország az élen járt. A nacionalista pártoknak a saját országaikra kell koncentrálniuk, és hatalomra kerülésük esetén államok közötti szövetségeket kell kötniük. Nem a multinacionális szervezetek – mint például az Európai Parlament – keretei között, mert azok nem működnek, hanem nemzetállami alapon. Öntudatos, erős, érdekeikkel tisztában lévő és azokat képviselni képes nemzetállamok együttműködésére van szükség.
– A nacionalista mozgalmakkal szemben gyakran megfogalmazódik az a vád, hogy a nacionalizmus háborút szül.
– Ez óriási félreértés. A második világháborút nem a lengyel vagy a holland nacionalizmus robbantotta ki, hanem Németország. Nem nacionalista, hanem épp ellenkezőleg, transznacionalista logika mentén. Oroszország (a Szovjetunió) sem nemzetállam, hanem egy transznacionalista államalakulat volt. A háborúkat multi-, transznacionális ideológiák robbantják ki. A német, az orosz, a Habsburg Birodalom.
NÉVJEGY
Az amerikai geopolitikai stratéga 1949-ben született, Magyarországon
Holokauszt-túlélő családjával a kommunizmus elől menekültek először Ausztriába, majd az Egyesült Államokba
2015-ben alapította meg a Geopolitical Futures nevű tanácsadó cégét
1996 és 2015 között a szintén általa alapított stratégiai tanácsadó cég, a Stratfor vezetője volt
Borítófotó: Váradi Iván
