A múlt év legfontosabb európai politikai eseményeként a francia elnökválasztás az uniós devizáról is szólt. Marine Le Pen győzelme esetén ugyanis ősszel népszavazást tartott volna Franciaország euróövezeti tagságáról, amelyet egy sikeres májusi elnökválasztás és egy szintén győztes júniusi parlamenti voksolás után akár meg is nyerhetett volna.
A Nemzeti Front (FN) egy „új” frankot vezetett volna be, amely azonos értékű lett volna az euróval. A brexithez hasonlóan az FN is visszavette volna Brüsszeltől az irányítást, például 3 százalékos védővámot vezetett volna be a külföldi (köztük az EU-s) termékekre, vagy az EKB-ból kivált jegybankot a nemzeti gazdaságpolitika szolgálatába állította volna. Le Pen azt várta, hogy a franciák példáját az olaszok, a spanyolok és a görögök is követik.
TÚL NAGY
A francia helyzet ez év tavaszán Olaszországban ismétlődik, ugyanis a három legnépszerűbb ellenzéki párt ki akar lépni az eurózónából, és visszatérne a lírához, csupán a baloldali Demokrata Párt maradna az övezetben.
Olaszország a mérete miatt kulcsfontosságú az EU-nak. Az államadósság a GDP 132 százalékával a legnagyobb az unióban, ráadásul idestova hetedik éve stagnál a gazdaság, azonkívül rekordmagas a munkanélküliség szintje. Az adóemelést és megszorításokat hozó belső leértékelésről az olaszok hallani sem akarnak, ezért más megoldásokat keresnek. Itália túl nagy ahhoz, hogy a jelenlegi eszközökkel meg tudják menteni, ám ahhoz is, hogy veszni hagyják.
Az osztrák és a francia példa után az olaszok már óvatosabbak. Nem az EU, „csupán” az eurózóna elhagyásáról beszélnek, júliusban már le is modellezték a lehetőségeket. A lírához való visszatérés lenne a legkönnyebb, hiszen az ország államadósságának a 93 százalékára a nemzeti jog vonatkozik, így a befektetők egy valutacsere után csak olasz bíróságokhoz fordulhatnának. Egyes számítások szerint a líra bevezetése két-három év recesszió és magas inflációs szint után – argentin mintára – gyors gazdasági növekedést eredményezne.
AZ EU VÉGE?
Köztes megoldás lenne a diszkontált adókötelezvények rendszere, ezekkel egyfajta búcsúcédulaként a jövőbeli adót lehetne euróban előre megfizetni. A kötelezvények amolyan párhuzamos valutaként is szolgálnának, az állami cégek (például a benzinkutak vagy az áramszolgáltatók) elfogadnák azokat fizetőeszközként.
Mások az eurózónán belül keresnek megoldást. Az olasz jog szerint kibocsátott államkötvényeket jelentősen csökkentett értéken és kamatra nemzetközi jog által garantált kötvényekre (korábbi néven eurókötvényre) cserélnék, amelyeket az övezet többi állama is szavatolna. Megint mások a fennálló adósság futamidejét hosszabbítanák meg.
A legerősebb pártnak számító 5 Csillag Mozgalom népszavazást tartana az ország eurótagságáról, amelyet már csak az olaszok 40 százaléka támogat. A tét óriási, hiszen az euró melletti párhuzamos nemzeti valuta bevezetése az általunk ismert eurózóna és az EU végét jelentené.
Borítófotó: Az 5 Csillag szimpatizánsai Berlusconi, illetve Matteo Renzi képmásával. Az olaszok mindent boríthatnak az EU-ban
