Čaputová elnököt is várják Gombaszögre

Mátrix
A felvidéki magyarság kétségtelenül legérdekesebb és a legnagyobb tömeget vonzó rendezvénye a Gombaszögi Nyári Tábor, amelyet immár több éve egy profi csapat szervez, különböző intézmények, polgári társulások, ifjúsági és művészeti egyesületek közreműködésével.

VITÁK ÉS FELHŐTLEN SZÓRAKOZÁS

Ez év július 15-e és 21-e között sok ezer embert várnak a Gombaszögi-völgybe, amely ilyenkor egy nyüzsgő kisváros benyomását kelti. Orosz Örs fő szervező elmondta: elsősorban a fiatalokat igyekeznek megszólítani a sokszínű programmal, mert ez a leghatékonyabban egy fesztivál keretein belül lehetséges. Mindenki megtalálja a számára legvonzóbb időtöltést, hiszen a látogatók naponta részt vehetnek kézműves- foglalkozásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, ismeretterjesztő és tudományos előadásokon, közéleti témákról folytatott vitákon, találkozhatnak művészekkel, írókkal, politikusokkal, s minden este késő éjszakába nyúló koncerteken lazíthatnak. Az idei tábor legfontosabb eseményének a nemrég beiktatott szlovák államfő, Zuzana Čaputová látogatása ígérkezik július 17-én, vele a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, Mózes Szabolcs beszélget majd. A nyári táborok történetében eddig még nem fordult elő, hogy a legfőbb szlovák közjogi méltóság elfogadta volna a szervezők meghívását. A politikai témájú beszélgetéseket és vitákat, valamint azok közreműködőit az idén elsősorban a Ma7 médiacsalád szervezi, illetve hívta meg.

Molnár Judit főszerkesztő a Figyelőnek kifejtette: „A Gombaszögi Nyári Tábor fontos fóruma a közügyeinkről való gondolkodásnak. Ez az a hely, ahol nyakkendő és kötöttség nélkül lehet végigbeszélni a dolgainkat, a jobbítás szándékával. Kötelességünknek éreztük, hogy részesei legyünk ennek a munkának, ezért vállaltuk, hogy sátrunkban politikai, társadalmi, gazdasági és közéleti kérdéseket is napirendre tűzünk.” A program összeállításakor fontosnak tartották, hogy a család helyzete, a felvidéki magyar közösség lehetőségei és a magyar nemzet érdekei egyaránt megjelenjenek témaként, olyan szempontokat bemutatva, amelyekből építkezni lehet, és amelyek előbbre vihetnek, avagy megmutatják a dolgok hátterét. Újraértelmezett honvédelem címmel Németh Szilárd honvédelmi államtitkár a V4-es és az európai viszonyrendszerekről, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével közösen a kormány és a civil szféra együttműködéséről, Beneda Attila, az Emmi helyettes államtitkára a családpolitika új dimenzióiról, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Őry Péterrel, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos tanácsának az elnökével az autonómiakoncepciókról beszél majd. A harminc évvel ezelőtti rendszerváltás eseményeit az akkori politika formálóiként Deutsch Tamás és Duray Miklós idézi fel. Kiszelly Zoltán, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója az újraformálódó Európáról, Ablonczy Balázs és Hatos Pál történész a Trianon-trauma feldolgozhatóságáról tart előadást.

„Hiszem, hogy az egészséges viták segítik a tisztánlátást, előbbre vihetnek és jó gondolatokat is szülhetnek. Ráadásul a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet vízválasztóhoz érkezett, a hogyan továbbról kell dönteni a 2020-as választások előtt. Ezért a terveink között több politikai vitafórum megszervezése is szerepelt, azonban egy-két kivételtől eltekintve a Most–Híd kormánypárt politikusai szabadságukra való hivatkozással távol maradnak, így a vélemények ütköztetése egyelőre a kétnyelvűség és az oktatásügy témájában tűnik biztosnak” – nyilatkozott Molnár Judit.

 

Borítófotó: Csapatjáték a Gombaszögi nyári táborban. felhőtlen szórakozás és politikai viták

Ezek is érdekelhetnek

További híreink