HÁTORSZÁG
Egyre erősödő vita folyik Washingtonban arról, hogy helyes-e az Egyesült Államok Délkelet-Ázsia-politikája. Miként hat a térségre Donald Trump amerikai elnök America first (Amerika az első) kijelentése, a kilépés a regionális csendes-óceáni partnerség (TPP) szabadkereskedelmi megállapodásból? Amely Washington nélkül, más, roppant hosszú és nehezen megjegyezhető néven jött létre, éppen ezért az egyszerűség kedvéért mindenki csak TPP11-nek hívja.
ELLENSÚLY
Mint ahogy az eredeti TPP-ben sem volt, úgy a Japán vezette TPP11-ben sincs benne a Kínai Népköztársaság (KNK). Igaz, mindkettőt nem kis mértékben azért hozták létre, hogy ellensúlyozzák Peking gazdasági-kereskedelmi fölényét, az elindított Egy övezet, egy út (BRI) megaprogramot a térségben.
Ennek a kiegyenlítésnek az esélye erősen vitatott. Számokban kifejezve a kínai projekt valószínűleg a világtörténelem eddigi legnagyobb ilyen terve, mellette a Marshall-segélyprogram is eltörpül. A BRI előirányzott költségvetése mintegy ezer milliárd dollár – amelyet Peking túlfejlesztett építőipari, infrastruktúra-teremtő kapacitásai lekötésére is felhasználhat. A TPP11 hasonló célokra nagyságrenddel kevesebbet tud előteremteni. Utóbbi tagjainak a világgazdasági részesedése 14 százalék, Kínáé (amelyet a vásárlóerő-paritás szerint számolt GDP alapján 2016 óta a világ legnagyobb gazdaságának tartanak) ezt jóval meghaladja.
A kanadai CIGI (Centre for International Governance Innovation) nevű think tank szerint Peking eddig egészében véve elfogadta a nemzetközi pénzügyi szabályzórendszert, ám ez megváltozhat. Idővel a KNK nem szabályelfogadóvá, hanem -alkotóvá válhat.
KIHÁTRÁLÁS
Paradox módon az Egyesült Államok sokat bírált kiválása a TPP-ből, elfordulása a csendes-óceáni térségtől, önérdekei hangsúlyozása (America first) erősíti a Kínával, annak gazdasági-politikai-katonai nyomulásával való szembenállást. A megállapodásból való kihátrálással az USA magára hagyta ezt az országcsoportot a Pekinggel szembeni vetélkedésben – vélik elemzők. A délkelet-ázsiai államok előtt is két út nyílik: vagy részévé válnak a kínai elképzeléseknek, az Egy övezet, egy út tervnek, vagy megpróbálják lassítani, ellensúlyozni a távol-keleti óriás erősödő nyomását.
Malajzia például a régi-új miniszterelnök, Mahathir Mohamad vezetésével igyekszik óvatosan kihátrálni Peking túl szoros gazdasági öleléséből. Nem lesz könnyű dolga, 2018 első felében a hivatalos maláj statisztikák szerint Kína a maga több mint húsz százalékával a délkelet-ázsiai ország behozatalának több mint ötödét jelenti. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok része Malajzia importjában 7,2 százalék. És az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest a kínai hányad több mint tíz százalékkal nőtt, míg az amerikai csaknem hússzal csökkent. Hasonló a helyzet, az arány, az irányzat a malajziai kivitelben.
Kambodzsa – amelyet Laosszal együtt Kína által befolyásolt államként könyvelnek el – külkereskedelmében nem tükröződik ez a tendencia. Exportjában például az Egyesült Államok vezet, és Kína nincs az első öt legfontosabb kiviteli partner között. Igaz, a behozatalában csaknem negyvenszázalékos az ázsiai óriásból származó áruk és szolgáltatások aránya.
KATONAI KIHÍVÁSOK
Egészében véve Washington pozíciói Délkelet-Ázsiában – kiváltképpen a gazdaságban – gyengébbek, mint Pekingé. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a régióban élő kínai kisebbség kezében összpontosul a külkereskedelem, komoly részt ellenőriznek a befektetésekben, a bankszférában is. Viszont a Dél-kínai-tenger korallzátonyainak a hovatartozása körüli vita éleződése, Kína fokozódó jelenléte, támaszpontépítése a szigeteken az Egyesült Államokhoz való közeledést erősíti számos országban. Elsősorban a Dél-kínai-tenger korallszigeteire, területeire igényt tartó államok – Vietnam, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Brunei – tartoznak ide. Ez idő szerint Washington legütőképesebb regionális kártyája erős csendes-óceáni hadereje. Amit azonban Kína második repülőgép-hordozója tengeri próbái kezdetével – legalábbis a délkelet-ázsiai térségben – az új csendes-óceáni amerikai flottaparancsnok szerint már semlegesíteni tud.
Vietnam ma Indonézia után a térség legnagyobb gazdasága. Hanoi fél évszázaddal ezelőtt történelme legpusztítóbb háborúját vívta meg az USA és szövetségesei ellen. Ma Washington egyik legmegbízhatóbb támogatója a régióban. Vietnam legfontosabb törekvése, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolattartással kiegyensúlyozza nagy északi szomszédja jelenlétét, politikáját. Másfél éve az addig tabuként kezelt téma, az 1979-es rövid Kína–Vietnam katonai összecsapás az utóbbi ország területén (amely mindkét részről tízezrek életét követelte) megjelent a hanoi sajtóban. 2018-ban pedig – első ízben – széles körű megemlékezéseket tartottak Vietnamban a Johnson South zátonyon 1988 márciusában kirobbant, 64 vietnami tengerész életét követelő kínai–vietnami fegyveres incidensről.
FÉLNEK KÍNÁTÓL
Az Egyesült Államok kulcsfontosságúnak tartja a hajózás szabadságát a Dél-kínai-tengeren. Ezt demonstrálandó, hadihajói, katonai gépei rendszeresen megjelennek a térségben, Fonop (Freedom of Navigation Operation – a hajózás szabadsága)-műveleteket hajtva végre, amelyek ellen Peking tiltakozik, és ezekre hivatkozva is tovább növeli katonai jelenlétét a Dél-kínai-tengeren, amelyet csaknem teljes egészében kínai területnek tart.
A délkelet-ázsiai politikai képlet nem egyszerű. A némelykor nyomasztó kínai gazdasági-beruházási jelenlétet ellenpontozza ezen államok félelme, hogy Peking túlzott gazdasági szerepe politikai-katonai függőségi viszonnyá alakul át. Japánnak, amely szintén szigetvitában áll a KNK-val, a helyzet új lehetőséget kínál, amellyel igazán csak most kezd élni. India egyelőre nem mutat komolyabb érdeklődést Délkelet-Ázsia iránt. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai adminisztráció vitatott Ázsia-politikájától függetlenül belátható ideig Washington marad a fő ellensúlyozó tényező a térség államai számára.
Borítóftó: Felfújható Trump-kakas Kínában. Gyengülőben az amerikai befolyás
