ZÖLDENERGIA NÉMETORSZÁGBAN
A 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset után Angela Merkel német kancellár az atomenergia lelkes hívéből a nukleáris létesítmények fokozatos lekapcsolásának élharcosává vált. A 2013-as választás előtt jól érezte a német közhangulatot, így döntésével nagy lépést tett a CDU vezetése által választott potenciális koalíciós partner, a Zöldek (szavazói) felé. Az atomerőművek lekapcsolásával kapcsolatos döntést még számos további ilyen gesztusértékű határozat követte.
DRÁGA A ZÖLD
A kétezres évtized elején-közepén a német ipar még nagy reménnyel fordult a megújuló energia felé. Az ország vezető volt a napelemek és szélerőművek gyártásában. A háztartásoknak és cégeknek adott adókedvezmény serkentette a napelemek telepítését. A szélerőműveknek az tett jót, hogy az áramszolgáltatók húsz évig kötelesek az azokban termelt villamos energia fix áron való átvételére, így a hitelből épült szélkerekek üzleti tervének stabil a bevételi oldala.
Azóta már Kína a legnagyobb napelem-előállító, és más országok is kiépítették szélkerékgyártásukat. A kezdeti időszakból viszont megmaradt a megújulóenergia-kompenzáció rendszere, amely az áramszolgáltatók által kötelezően átvett megújuló energia kilowattonként 10-12 centes ára és az alacsonyabb piaci ellenérték közötti különbséget hivatott fedezni.
A rendszerint hitelből megvalósuló megújulóenergia-termelés csak akkor gazdaságos, ha az így előállított áramot kötelezően átveszik. A negatív betéti kamatok idején e projektek finanszírozása a német bankoknak amolyan „talált pénz”, biztos hitelkihelyezési lehetőség. Az más kérdés, hogy a hitel kamatait – áttételesen – a fogyasztók fizetik.
Az elmúlt két évtized zöldenergiás beruházásai miatt ugyanis egyre nagyobb a megújulók aránya és mennyisége, ezért az áramszolgáltatóknak egyre többet kell azokért fizetni. A megjelenő új kínálat ráadásul mindinkább lejjebb nyomja a villamos energia piaci árát, így az olló egyre szélesebbre nyílik.
A megoldást jelentő energiakompenzációs alapba a végső fogyasztók egy évente meghatározott kilowattonkénti összeget (jelenleg 6,4 centet) fizetnek, így az ebben összegyűlt pénzből kompenzálják az áramszolgáltatókat.
DRÁGA A KIVÉTEL
Elméletileg mindenki jól járna, ha nem lenne számtalan kivétel. A környezetbarát módon, például hulladékhővel vagy kapcsolt villamosenergia-termeléssel működő szolgáltatók ugyanúgy mentesek, mint a saját áramot előállító cégek. Az energiaintenzív iparágak (például az acél- és alumíniumgyártás) szintén mentességet kapnak, ám a sok áramot felhasználó állathizlaldák és más termelő cégek is, nehogy versenyhátrány érje őket. A számtalan kivétel miatt kieső évi közel ötmilliárd eurót is a lakosságra hárítják, így növelve a németek adó- és járulékterhét.
A megújuló energia drága, ráadásul a termelés és a felhasználás földrajzilag nagyon távol esik egymástól. Az Északi-tenger partján lévő szélerőművek áramát észak–déli távvezetékek nélkül nehéz eljuttatni a délnémet ipari zónákba.
Hiába terveznek három új „áram-autópályát”, azok nyomvonala mentén rendszeres a lakossági tiltakozás, mert a céllal ugyan mindenki egyetért, ám azt már nem szeretnék, ha a házuk mellé telepítenék egy több ezer voltos távvezeték oszlopát.
A jelenleg ismert fő alternatíva, a földkábel nagyon sokba kerül. Persze itt is vannak kivételek, a korábbi szocdem gazdasági miniszter választókerületében hogy, hogy nem, sikerült a föld alatt vezetni a magasfeszültségű áramkábeleket.
SOKBA KERÜL A HÁLÓZAT
Az igazsághoz tartozik, hogy a déliek nem is nagyon lelkesednek az északiak áramáért. A spórolós badeniek és bajorok jobban szeretnék, ha az ő megújuló energiájuk fogyna helyben, az ő bankjaik finanszíroznák a termelés kiépítését, ezért nem is siettetik a nemzeti hálózat megvalósítását.
Mint láttuk, a németek a megújuló energiát is rendszerszinten kezelik, és elsősorban a bankok hitelkihelyezését, az erres szakosodott német cégek házi piacát, a potenciális exportlehetőséget látják benne. A kompenzációs járulék fizetése alól javarészt felmentett vállalatok mint nagyfogyasztók akár importból is meg tudják oldani áramellátásukat.
A német energiaellátás összességében megfelelő ugyan, ám nincs felkészülve a robbanómotor utáni mobilitás korszakára. Az ország autógyárait elkényelmesítette a direkt befecskendezéses (luxus)autók iránti, sokáig töretlen kereslet, így a japánok a hibrid technológia után az elektromos gépkocsik terén is megelőzték őket.
A német autógyárak az akkumulátorfejlesztés és -gyártás terén is lemaradtak, ráadásul a többi világcég hamarabb szerződött le az elektromos autózáshoz szükséges ritkaföldfémeket szállító országokkal és bányákkal.
Hiába tűnik jó ötletnek az, hogy e-autók tíz- és százezrei használják majd töltésre (tárolásra) az erőművek által termelt éjszakai áramot, ha a jelenlegi hálózat nem elégséges a házi töltéshez. Egy osztrák családi ház tulajdonosa a 700–1200 eurós, jelenleg a legerősebb, 22 kWh-s teljesítményű Wallbox mellé villamosenergia-szolgáltatójától egy több ezer eurós számlát is kapott, mivel át kellett építeni a házát is ellátó központi áramhálózatot.
A német áramellátásnál tehát sok még a probléma, jelenleg mégis az tűnik a fő gondnak, hogy nem látszik a kiút. Németország az atomerőművek lekapcsolása miatt cseh és lengyel szénerőművekből, valamint francia és – kétes üzembiztonságú – belga nukleáris létesítményekből importál villamos energiát, de számos német széntüzelésű erőműhöz kötődő külszíni fejtést is újraindítottak a növekvő igény fedezésére. Csúcsidőben gyakran még ez sem elég, így akkor orosz földgázból állítanak elő áramot.
A HÁZTARTÁSOK FIZETNEK
Az egyszerű technikai és mérnöki problémák megoldását megnehezíti a politikai és a gazdasági érdek dominanciája, míg a számlát a háztartásokkal fizettetik meg. Rossz hír, hogy a CDU és a szocdemek mélyrepüléséből azok a Zöldek profitálnak jelenleg a legjobban, akik a saját ideológiájuk megvalósítását fontosabbnak tartják, mint a lakossági és gazdasági érdek közötti egészséges egyensúlyt. Az így gondolkodó zöldpolitikusok eddig legalábbis kisebbségben vannak a saját pártjukon belül.
Borítófotó: Német zöldek tüntetnek a tiszta energiáért a Reichstag előtt. Lábon lőtte magát a német energiapolitika
