KÉNYES EGYENSÚLY
A világ második legnagyobb gazdaságából reményt keltő makrogazdasági adatok érkeztek márciusban. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, valamint a lakossági hangulat mutatója egyaránt nőtt, előbbi hat hónapos csúcsra. Mindez vajon azt jelentené, hogy sikerrel jártak a pekingi vezetés erőfeszítései, és a kínai–amerikai vámháború bővülést visszafogó hatásait sikerült kompenzálni a belföldi kereslet élénkítésével, a hitelezés növelésével?
FÉKEZŐ HATÁSOK
Az első negyedéves GDP-t aligha javítja egy jó hónap. Főleg úgy, hogy februárban a külkereskedelmi és az ipari termelési adatok többéves mélypontra zuhantak. A képet szezonális tényezők is árnyalják. A kínai holdújévhez kapcsolódó ünnepek – körülbelül egy hét – tavaly február közepén kezdődtek, az idén viszont korábban. Így a második hónap gazdasági statisztikái kedvezőtlenebbek, a márciusiak viszont jobbak lettek a múlt évinél. A pekingi statisztikusok igyekeznek persze kezelni a problémát, ez azonban, úgy tűnik, nehézségekbe ütközik. A beszerzésimenedzser-index (PMI) átlagos szórása az év első három hónapjában 26 százalékkal nagyobb, mint a többiben. Vagyis az első negyedév gazdasági teljesítményére a hivatalosan közölt adatból nagyon nehéz komoly következtetést levonni.
A kínai termékek iránti kereslet a 2008-as pénzügyi válság óta lassul. Az export által vezérelt gazdaságot így fokozatosan át kellene állítani a belföldi keresletre, hogy ne zuhanjon a GDP növekedési üteme. A pekingi vezetés 6,5 százalék körüli szintet céloz meg. Ennél kisebb tempó komoly társadalmi problémákat idézne elő, például nem lenne munkája a százmilliós számban a falvakból a váro-sokba vándorló munkaerőnek, és fenntarthatatlanná válna az élet a többmilliós, robbanásszerűen fejlődő ipari övezetekben.
Az amerikai–kínai vámháború súlyosbította a helyzetet, az amúgy is lassuló GDP-re egy újabb fék került. A kormány így adócsökkentésekkel, további olcsó hitelekkel és infrastrukturális beruházásokkal próbálja meg élénkíteni a gazdaságot. Ezek az új intézkedések azonban várhatóan kevésbé lesznek hatásosak, mint korábban. Egyrészt maga a gazdaság sokkal nagyobb, mint évekkel korábban, nehezebb erőt vinni belé. Másrészt a kínai vállalatok eladósodottsági szintje már így is válsággal fenyeget, még több hitel még nagyobb kockázatot jelent.
PÉNZ VAN, HITEL NINCS
Mindez nagyon kényes egyensúlyozásra kényszeríti a központi bankot. A világ jegybankjai – normál időkben – többnyire irányadó kamataikkal befolyásolják a pénzpiacokat, a makrogazdasági környezetet. A kínai azonban nem független a politikától, még formálisan sem. Ott a kamatláb helyett a hitelintézetek kötelező jegybanki tartalékának a változtatásával irányítják a gazdaságot, részben azért, hogy a politika a lehető legkevésbé tudjon beleszólni napi szinten a folyamatokba. A központi direktívák alól persze így sem tudják kivonni magukat. 2018 januárja óta öt hullámban csökkentették a bankok kötelező tartalékát, vagyis több száz milliárd dollárnak megfelelő jüant hagytak a pénzügyi közvetítő rendszerben azzal a céllal, hogy a vállalatoknak olcsó hitelek álljanak rendelkezésre. A bankrendszer azonban csapdahelyzetbe került. A kínai vállalatok már így is vészesen eladósodtak, a pénzintézetek a korábbinál sokkal óvatosabban hiteleznek. A jegybank által náluk hagyott likviditástöbbletet inkább rövid lejáratú pénzpiaci eszközökbe fektetik. Ez csökkenti a kockázataikat, viszont spekulatív buborékokat hoz létre a tőkepiacokon, ami persze visszahat a gazdaságra. Az erősebb, hitelképes cégek – főleg a feldolgozóiparban – kivárnak a hosszabb távú beruházási hitelek felvételével. A nemzetközi kereskedelem visszaesésével nem látják megfelelőnek a felvett összegek megtérülését – arra várnak, hogy ismét javuljon a nyereségességük. A központi bank által a rendelkezésükre bocsátott többletlikviditás így a pénzügyi rendszerben marad, nem áramlik át a reálgazdaságba.
Január-február átlagában az új hosszú lejáratú vállalati hitelek összege négy százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. A rövid lejáratú finanszírozás egyik legfontosabb jelzőszáma, a három hónapos sanghaji bankközi kamatláb 2,8 százalékra mérséklődött az idén az egy esztendővel korábbi 4,7-ről. Vagyis pénz van, csak nem áramlik a reálszektorba.
KIFOGÁSOK
Ez a probléma egyébként az öreg kontinensen is ismerős: a pénzügyi krízis után az Európai Központi Bank körülbelül háromezer milliárd eurót pumpált a gazdaságba, pontosabban a bankok könyveibe, mégsem bővült jelentősen a reálszektor hitelezése. A folyamat hátterében két érdek ütközése áll. A szabályozás egyrészt próbálná élénkíteni a növekedést az olcsó kölcsönökkel, a másik oldalon viszont a hitelezési feltételek szigorításával kísérli meg csökkenteni a pénzügyi kockázatokat, elejét venni egy újabb válság kialakulásának. Így érthető, hogy a bankok kétszer is meggondolják, kinek és milyen feltételekkel adnak kölcsönt.
Kínában persze ezen a téren is speciális a helyzet. A legnagyobb pénzintézetek állami tulajdonban vannak, s az elmúlt évtizedek alatt minden banknak kialakult egy nagyvállalati ügyfélköre, amelyet szívesen hitelez. A magáncégek nehezebben és keményebb feltételekkel kapnak forrásokat, annak ellenére, hogy minden tíz új munkahelyből kilencet ezek hoznak létre.
A pekingi vezetés lazítása tavaly körülbelül fél százalékponttal vitte lejjebb a hitelkamatokat. Ugyanakkor egy magántársaságnak adott egyéves hitel átlagos kamata továbbra is hat-nyolc százalék. Az állami vállalatok hasonló futamidőre viszont 4-4,5 százalék körül kapnak összeget. A bankok az állami cégek rossz hitelei miatt a kis- és közepes vállalkozásoknak nem szívesen adnak kölcsön. „Már így is rengeteg a rossz hitelünk, a kkv-knak két-három éve nem is adunk már. Hitelbírálóink a létező összes kifogást előhozzák, csak ne kelljen nekik pénzt folyósítani” – nyilatkozta a The Wall Street Journalnek egy bankhivatalnok.
A helyzetet súlyosbítja, hogy látva a rossz hitelek felduzzadását, a központi kormányzat úgy rendelkezett, hogy az állami bankok hivatalnokai személyesen is felelősségre vonhatók utólag hibásnak bizonyult döntéseik miatt. Ilyen feltételek mellett egy bankár nyilván háromszor meggondolja, hogy kinek ad hitelt.
Persze nem Kínában lennénk, ha nem találnánk példát ennek az ellenkezőjére is. A legnagyobb ottani bank, az Industrial & Commercial Bank of China tavaly majdnem húsz százalékkal növelte kkv-knak folyósított hitelállományát – engedelmeskedve a központi utasításnak. Az már más kérdés, hogy a pénzintézet részesedése az ilyen hitelek piacán nem éri el az egy százalékot.
Holdújévünnep Pekingben. Vége a tűzijátéknak a kínai gazdaságban
