A független lengyel állam 1921-től védelem alá helyezte az őserdőt, állatkerti egyedekből sikerült a levadászott bölényállományt is újra meghonosítani. 1945 után a rengeteg hatvan százaléka a Szovjetunióhoz került, ahol a hagyományoknak megfelelően ismét vadászterület lett belőle. Érdekesség, hogy a Szovjetunió felbomlását kimondó belavezsai megállapodást is egy ottani vadászházban írták alá, 1991. december 8-án.
Az őserdő lengyelországi része 1979-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára, majd az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 ökológiai hálózat részeként különleges természetmegőrzési területté nyilvánították. A fokozottan védett részből nem szállítják el a kidőlt és rothadó fákat, így azok különleges élőhelyet biztosítanak. A mostani vita is innen ered, a varsói kormány szerint ugyanis a területen a lucfenyők kérgét élősködő rovarok, szúfélék támadták meg, amelyek már az egészséges fákat is veszélyeztetik.
A PiS-kormány környezetvédelmi minisztere a korábban engedélyezett famennyiség háromszorosára adott kivágási engedélyt, pont a szúk által jelentett veszély elhárítására hivatkozva. Az Európai Bizottság ezt kifogásolva tavaly kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen, és az Európai Unió Bíróságához (EUB) fordult. A testület ez év júliusi átmeneti határozata megtiltotta a tömeges fakivágást, ám a varsói kormány ezt figyelmen kívül hagyta. Az EUB erre reagálva napi százezer euró büntetést helyezett kilátásba, így Lengyelország felhagyott ezzel a művelettel.
Az őserdő sorsa így a lengyel jogrendszer reformjának szimbólumává vált. A kormányzó PiS ugyanis átalakítaná a bíróságok rendszerét, például hetvenről hatvanöt évre csökkentené a bírák nyugdíjkorhatárát, vagy nagyobb beleszólást adna az igazságügyi miniszternek a kinevezésükbe.
Mivel a PiS-nek nincsen kétharmada a szejmben, ezért kerülő úton próbálja a 2010 utáni magyarhoz hasonló jogi reformot keresztülvinni. Andrzej Duda államfő nyári vétója enyhítette ugyan a feszültséget, ám az ellenzék a köztársasági elnök új javaslatait sem támogatja. A kompromisszum szerint ha a szejm nem tud megegyezni a Legfelsőbb Bíróság új tagjaiban, akkor a PiS párt színeiben megválasztott Duda tehetne javaslatot.
Brüsszel nyáron a jogrendszer átalakítása miatt elindította Varsó ellen a demokráciaeljárást, mire Magyarország kilátásba helyezte, hogy annak későbbi szakaszában megvétózza a lengyel szavazati jog elvonását. Ehhez azonban a lengyeleknek – a 2010 utáni magyar gyakorlathoz hasonlóan – az uniós szabályok szerint kell pávatáncot járniuk, ők sem rázhatják öncélúan a pofonfát.
Borítófotó: bölények a Białowieżai nemzeti parkban. Európa legnagyobb állatának 800 fős populációja a világ legnagyobb szabadon élő állománya