– Ön 2014-ben az MSZP EP-listavezetője lett. Jövőre is készül Brüsszelbe?
– Természetesen készülök. Az Európai Parlament a korábbi időszakokhoz képest igen sok mindent letett az asztalra, a lisszaboni szerződésben rögzített lehetőségeivel nagyon jól élt. Ezt mutatja az Eurobarométer kutatása is, mely szerint jelentősen nőtt az állampolgárok bizalma ezen intézmény iránt. Kifejezetten élmény egy ilyen időszakban az EP tagjának lenni. Ezenfelül büszke vagyok arra a teljesítményre, amelyet a csapatommal együtt letettünk az asztalra.
– Akkor nem számít meglepetésre?
– Meglepetés persze mindig adódhat, ez benne van a pakliban. Ugyanakkor hiszek a munka erejében. Számos fontos dosszié fűződik a nevemhez, ezek jelentős szocialista sikerként jelentek meg az elmúlt években. Kettőt emelnék ki: az egyik a 2016-os EP-versenypolitikai, ún. Szanyi-jelentés, amely egy kiegyensúlyozottabb és átláthatóbb adópolitikát jelenít meg az unióban, a másik pedig az Okosfalu (EU4SmartVillages) kezdeményezés, amely hatalmas lehetőséghez juttatja a nagyvárosokon kívül élő embereket.
– És mire számít az EP-kampányban? A várakozás az, hogy a bevándorlás lesz a fő kérdés.
– Csak akkor lesz az a választás fő témája, ha egyes politikusok kifejezetten törekszenek rá. A bevándorlásnak a kérdésköre szerintem nem lesz olyan sikertörténet Orbán számára, ahogy azt ő reméli. Az Európai Bizottság munkájának köszönhetően jelentősen csökkent a bevándorlók száma Európában, ami döntően a környező országokkal való megállapodásokon nyugszik. Roppantul sajnálom például, hogy az idei májusi Afrika-csúcson a magyar külügyminiszter megvétózta az afrikai államokkal való megállapodást. Mindez azt jelzi, hogy Orbán nem a megoldások, hanem a problémák embere. A magyarok valóban érzékenyek a migráció témájára, de az emberek ma már egyre jobban látják, hogy Magyarországon az első számú veszélyt a lét bizonytalansága jelenti. Szocialista politikusként kiemelt figyelmet szentelek a hazánkban EU-segítséggel kialakítható önkormányzati bérlakásprogramra. Az egészségügy helyzete azonnali megoldást követel. Az alibipolitizálás ideje lejárt.
– De például Spanyolországban rohamosan nő az odaérkező migránsok száma, ráadásul a sokak által támogatott szétosztási mechanizmussal hazánkba is telepítenének bevándorlókat.
– Nem nő, hanem csökken. Ráadásul az EU csupán a menekültügyi eljárások lefolytatását osztaná szét, hogy például a német hatóságok túlterheltsége lecsökkenjen. A migránsok szétosztását nem, csupán ennek az adminisztratív feladatnak a megosztását szorgalmazza. A túlterheltség miatt a visszatoloncolások is elhúzódnak, hiszen a menekültügyi kérelmek elbírálása rendkívül hosszadalmas és nehéz folyamat. A spanyol helyzetet illetően pedig látni kell, hogy a mostani számok lényegesen kisebbek, mint néhány évvel korábban. Egyes NGO-k által működtetett mentőhajók mindig is voltak, azonban az ezek által szállított pár száz ember eltörpül a 2015-ös mérték mellett. Van tehát egy konszolidáció, melynek során 95 százalékkal sikerült csökkenteni az Európába érkező migránsok számát. A menedékkérőknek körülbelül a fele jogosult a valódi menekültstátuszra, ráadásul ez a státusz sem örök életre szól, hiszen a visszatelepítési programok mentén nekik is előbb-utóbb távozniuk kell.
– A szavaiból úgy tűnik ki, hogy a bevándorlás ön szerint sem jó folyamat Európára nézve.
– Szocialista politikusként mindig is elleneztem. Egyszerűen azért, mert a szervezett bevándorlás valójában a nagytőke igénye. Ezzel igyekeznek sakkban tartani a szakszervezeteket és persze alacsonyan tartani a munkabéreket. A tőke élvezi az alacsony munkabérek előnyeit, míg az összes többi adófizető és a szociális intézményrendszer viseli ennek a terheit. Olyan tehát ne legyen, hogy a tőkések learatják a gazdasági előnyöket, a szociális nehézségeket pedig szétterítik a társadalmakra. A leghatározottabban tiltakozom ez ellen. Értem, hogy Junckerék részéről egy kompromisszumos megoldási javaslat volt a valamilyen szervezett bevándorlási forma – főként azokkal az országokkal megállapodva, amelyek vállalnák mindezt –, de határozottan azt gondolom, hogy a befogadásban sem kellene teljes önállóságot adni a tagállamoknak. Ugyanis ha egy ország befogadja a bevándorlókat, akkor onnantól kezdve azok szabadon vándorolhatnak a schengeni határokon belül az uniós menlevelükkel. Természetesen a menekültekkel szolidárisnak kell lenni.
– Az MSZP-ben mindenki ezt az álláspontot képviseli?
– Igen, mi világos különbséget tudunk tenni a gazdasági bevándorlók és a menekültek között. Sajnos a kormány ezt a két dolgot összemossa. Ugyanis azt, aki pusztán a jobb élet reményében jön, teljesen más elbírálásban kell részesíteni, mint azt, aki a politikai üldöztetés elől menekül. Ez utóbbiaknak segítenünk kell.
– Térjünk át a belpolitikára. Divatos lett mostanában ellenzéki körökben XX. századi, illetve XXI. századi pártokról beszélni. Mit szól ehhez a felosztáshoz?
– Az MSZP például a gyökereit nézve egy XIX. századi párt, mint ahogy a többi ún. hagyományos párt is. Ugyanis mindegyik a francia forradalomtól eredeztethető, amelyet követően évszázados szerves fejlődésen mentek keresztül. Butaságnak tartom, hogy valakik kiállnak és kinevezik magukat valamilyen új generációnak, és felsőbbrendűbbnek tartják magukat az emberiség történelmének megelőző részénél. Ezzel operálni lehet, de túl sok értelmét nem látom. A szavazat nem ezen múlik.
– Akkor min múlik?
– Két dolgon. Azon, hogy az adott párt mondanivalója mennyire találkozik az egyes választói csoportok véleményével, valamint azon, hogy milyen a közönségkapcsolata. A Fidesz esetében például tagadhatatlan a választókkal való masszív kapcsolat. Mindegy, hogy igazuk van vagy sem, de a fideszes polgármesterek 2006 óta egymással is versengve dolgoznak a terepen, hogy utolérjék a választókat. Ez őrült nagy előny, saját tapasztalatból is mondom. Még újlipótvárosi képviselőként olyanoktól is kaptam szavazatot, akik szinte semmiben sem értettek velem egyet, de a személyes kapcsolat miatt mégis engem választottak. A XIII. kerületben ez működik is az MSZP esetében, ahol például elvárás, hogy a jelöltjeinknek bizonyítottan a szavazópolgárok legalább húsz százalékát közvetlenül el kell tudniuk érni.
– Az MSZP ezen a téren elég rosszul áll, nem?
– Az ősprobléma a 2006-os önkormányzati választás elbukása volt. A mai napig gyanítom, hogy annak volt egy szándékolt része. Az akkori kormányfő le akarta törni egy kicsit az önkormányzati lobbinak az erejét, csak ez „túl jólˮ sikerült, és szinte az összes önkormányzati pozíciót elbuktuk. Onnantól kezdve nem a szocialista polgármester mondta meg a frankót az embereknek, hanem a fideszes. A dühítő, hogy a Fidesz egyáltalán nem politizál jól, egy rakás hibát elkövet. Morálisan tekintve bűncselekmény, amit az egészségüggyel tesz, miközben számolni sem tudjuk a korrupciós ügyeket, sem a gombamód szaporodó stadionokat. Lényegét tekintve semmit sem tesz az emberekért, mégis sikeresnek tűnik, mert igen erős a közönségkapcsolati aktivitása.
– Mi várható az EP-kampányban az MSZP-től?
– Tudatosítani akarjuk az emberekben, hogy ha jönne egy szocialista kormány, akkor igenis erősebbek lennének a szociális szempontok. Azt szoktam mondani párton belül, hogy mivel a lényeget tekintve kvázi az összes párt Európa-elkötelezett, ezért az EU-pártiság önmagában nem egy nóvum. Az azonban, hogy az Európai Unió a bankuniót vagy a szociális pillért erősíti, igenis rajtunk múlik. Ha több baloldali képviselő kerül az EP-be, akkor az utóbbi fog erősödni. Mindez azért fontos, mert az Európai Parlamentben a képviselők nem nemzeti törésvonalak mentén, hanem a párthovatartozástól függően hozzák meg a döntéseiket. A 21 magyar képviselő konkrétan három különböző frakcióban, illetve a függetlenek soraiban ül.
– Kunhalmi Ágnes korábban azt vetette fel, hogy kellene egy közös ellenzéki EP-lista. Lenne ennek értelme?
– Lehetnek olyan taktikai megfontolások, melyek ezt preferálják, azonban a tapasztalat mást mutat. 2014-ben például az ellenzék jobban szerepelt az EP-választáson a külön indulással, mint az országgyűlési megmérettetésen az összefogással. Ez mandátumszámban is megnyilvánult. A Fidesz bukott kettőt, a demokratikus pártok meg nyertek kettőt. Véleményem szerint tehát most is mérettesse meg magát minden párt külön-külön, s induljon önállóan. Még a KDNP is. Ez világosan megmutatná, hogy melyik pártnak milyen támogatottsága van valójában. Mindenki a maga arcélében bizonyítsa be, hogy való-e az Európai Parlamentbe.
– Ez az álláspontja a többi választással kapcsolatban is?
– Nem. Az önkormányzati megmérettetésnek például más az igénye. A bő háromezer magyar önkormányzat egészen más politikai képlet, mint az EP-választásokon egyetlen körzetnek minősülő egész Magyarország. Helyben nagyon eltérők a pártpreferenciák, a helyiek mikroakarata messze felülírhatja az országos képet. Helyben például a civileknek is ugyanolyan erejük van, mint a pártpolitikusoknak, így ha vannak olyan jelöltek, akik helyben népszerűek, akkor mindenkinek érdemes lehet beállni mögéjük, pártszínezettől függetlenül. Az önkormányzati választások esetében – a budapesti főpolgármesterséget és a nagyvárosi polgármesterségeket leszámítva – nincs értelme országos koordinációnak, csak helyi szinten szabad együttműködni.
– Hány mandátumot vár az MSZP-től jövő tavasszal?
– Számításaim szerint négy mandátum sorsa kérdéses. A Fidesz a 2014-es kétmandátumos bukásához képest most alighanem csak egyet veszít majd. Az LMP nem nagyon számíthat az egyetlen mandátumának a megtartására. Az Együtt megszűnt, jóllehet EP-képviselőjük most a Párbeszéd színeiben van, és szerintem a Jobbik is eggyel kevesebb mandátumot fog szerezni. Nagyjából ez a négy vándorolhat egy erős párthoz, avagy szétoszlik az esélyesek között. Itt az MSZP mellett a Momentumra és a Kétfarkú Kutya Pártra gondolok. Ahhoz, hogy a felszabadulni látszó négy mandátumból kettő a szocialistákhoz kerüljön, legalább 17-18 százalékra fel kellene menni a támogatottságunknak. Most azt tartom inkább reálisnak, hogy az MSZP egy mandátummal többet szerez, mint 2014-ben. Természetesen egy kampány bármit hozhat, oda-vissza.
