EGY KONCEPCIÓS PER ÁLDOZATAI
A személyes meghurcoláson túl a teljes székelyföldi közösséget megbélyegző, román titkosszolgálati gyökerű akció után a két áldozat a teljes rehabilitációért is küzd.
Sokként érte 2018. július 4-én a romániai magyar közvéleményt a bukaresti legfelsőbb bíróság ítélete, amely öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi aktivistáit. Az érintettek még felfüggesztett börtönbüntetésre sem számítottak, miután a bukaresti táblabíróság alapfokon mindkettejüket felmentette.
Eredetileg azzal gyanúsították őket, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett 2015. december elsejei katonai parádé közben bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén. A vádirat szerint a HVIM 2015. október 10-i megbeszélésén Szőcs házi készítésű pokolgép összeeszkábálásával bízta meg Bekét, s ezt szándékoztak volna állítólag felrobbantani közterületen, a felvonulás útvonalán. Mindkettőjüket 2016 májusában állította bíróság elé a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), közösség elleni merényletre és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére való felbujtás vádjával.
Miután annak álláspontja és bizonyítékai a tárgyalások során egymás után omlottak össze, a büntetőjogi besorolás megváltoztatásával a bukaresti táblabíróság 2017 áprilisában első fokon csak pirotechnikai eszközökkel való visszaélésért ítélte el őket – tizenegy, illetve tíz hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetést rótt ki rájuk. Épp annyit, amennyit előzetes letartóztatásban voltak, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították. (Egyébként az enyhe ítélet is koholt vádakon alapult, hiszen Bekének az airsoftos vállalkozásához rendelt szilveszteri petárdákat és tűzijátékokat azonosította detonátorként az ügyészség – a szerk.)
DIVERZIÓRÓL A PARLAMENTBEN
„Megyek vásárolni, csomagolok, összeszedem, amire szükségem van, készülök a börtönbe, nincs mit tenni” – nyilatkozta még nyáron Beke István, alig néhány órával azt követően, hogy az ügyvédjük értesítette a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék döntéséről. Felidézte, hogy a legutolsó tárgyaláson az ügyészség kérte a vád besorolásának megváltoztatását közösség elleni merényletre tett kísérletről terrorcselekedetre, és bár erre a védelem nem volt felkészülve, a bíróság jóváhagyta az ügyész indítványát. Akkor még bíztak benne, hogy óvást nyújthatnak be, éppen a vád besorolásának utolsó pillanatban való módosítására hivatkozva, a hír azonban, amely már a fogdában érte utol őket, az elutasításról szólt. „Ebben az országban minden megtörténhet. Ezzel az ítélettel megfélemlítik az embereket, nemcsak a magyarokat, hanem a románokat is. Megmutatják, hogy azt tesznek, amit akarnak” – summázta a fejleményeket Beke István. A feketehalmi büntetés-végrehajtási intézetből néhány hét múltán a csíkszeredai börtönbe szállították őket, a két elítélt azóta is ott tölti a napjait.
A bizonyítás szempontjából ezer sebből vérző koncepciós per áldozatai jól tartják magukat. Ebben bizonyára segít az erdélyi és magyarországi közéleti személyiségek, a magyar diplomácia, de az átlagemberek részéről is megnyilvánuló szolidaritás, az egyre fokozódó odafigyelés. Köztük talán Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő a legaktívabb, eddig hét alkalommal látogatta meg a zárt rendszerben fogva tartottakat. „Nagyon erősek és elszántak – állítja róluk a Magyar Polgári Párt RMDSZ-színekben mandátumhoz jutott politikusa. – Beke István pedig elszánt a tekintetben, hogy a végsőkig harcol a teljes rehabilitációért.”
Kulcsár-Terza révén a román parlamentben is sikerült némi áttörést elérni a „terroristák” ügyében. A bukaresti képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségjogi bizottságának a magyar kisebbség ügyeivel foglalkozó albizottsága elnökeként hosszas birkózás árán elérte, hogy hivatalos ülésen is napirendre kerüljön a téma. Meghallgatták Tiberiu Ţărmure román ügyvédet, Beke és Szőcs jogi képviselőjét, aki azt hangsúlyozta, hogy az ügy egyértelműen a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate utódszervezetének, a belügyi hírszerzésnek (SRI) a kreált diverziós akciója, s ezzel az 1990-es marosvásárhelyi „fekete március” (etnikai konfliktus, amelynek öt halálos áldozata és mintegy 280 sérültje volt – a szerk.) mintájára igyekezett újabb robbanásveszélyes kisebbségpolitikai helyzetet előidézni. A bizottság tagjai azóta fokozottabb érdeklődést tanúsítanak az eset iránt, bár törődésük egyelőre többnyire olyan általános emberi jogi kérdésekre szorítkozik, mint például a fogva tartás körülményei. A téma mindenesetre kikerült a tabuk kategóriájából.
RENDSZEREK KERESZTÚTJA
Beke és Szőcs sorsa most újabb fordulóponthoz közeledik. Eddig a Kézdivásárhelytől hatvan kilométerre lévő Csíkszereda börtönében zárt (szigorúbb) rendszerben tartották fogva a két elítéltet, ami egy ideig a munkavégzés lehetőségét is kizárta, s eleinte a napi kétszer egy óra sétát leszámítva állandó cellában való tartózkodást jelentett, ám január 31-én kerül sor a másfél éves időszak utáni menetrendszerű minősítésre, melynek során a börtön bizottsága enyhítheti a körülményeket. Az új besorolás (részben zárt rendszernek nevezik a román büntetés-végrehajtásban) lehetővé teszi a börtönön kívüli munkavégzést is, kísérő jelenlétében. Az átminősítés azonban a Csíkszeredából történő távozást is feltételezi, mert az ottani börtön kizárólag a szigorúbb rendszerben működik. A családi otthontól való nagyobb távolság viszont a látogatásokat is megnehezíti. A fogvatartottak természetesen dönthetnek a maradás mellett, ami viszont további cellalétet feltételez. Beke István esetében a 2019 karácsonyát megelőző napokig – akkorra telik le az öt év fele az előzetes letartóztatás 11 hónapját is beleszámítva –, míg a valamivel később őrizetbe vett Szőcs Zoltán 2020. februári szabadlábra helyezésben reménykedhet.
A folyamatot a romániai amnesztiatörvény-tervezet elfogadása gyorsíthatja fel. A két elítélt viszont nem szándékozik kegyelmi kérvényt intézni a román elnökhöz. „Azzal ugyanis gyakorlatilag elismernénk a bűnösségünket – indokolja Beke István –, márpedig változatlanul ártatlannak valljuk magunkat, a romániai igazságszolgáltatási rendszer áldozatainak.” Másrészt pedig bebizonyosodott, hogy Klaus Johannis államfő semmilyen formában nem kíván állást foglalni az ügyben. Az erre vonatkozó kérelemre adott, az elnöki hivatal egyik tisztviselője által szignált válasz is kompetenciahiányra hivatkozott.
Az egyetlen hivatalos fórumhoz intézett, hasonló célú kérelmet Csóti György, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője kezdeményezésére Grád András ügyvéd nyújtotta be az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A beadvány igazságos elégtételt szorgalmaz a jogsértések áldozatainak.
VÁRMEGYÉS CSALI
„A szüleim igyekeztek jó magyarnak nevelni. Miután az igazságérzetem mindig tiltakozott a magyarságot ért történelmi igazságtalanságok ellen, az én esetemben is az igazság teljes érvényesülését szeretném elérni” – jelentette ki a Figyelőnek Beke István. Meggyőződése: HVIM-es identitása nagy szerepet játszhatott abban, hogy kimunkálják ellene a robbantásos merénylet forgatókönyvét.
Több elképzelése is van, mire szolgálhatott az ő „lebuktatásuk”: az egyik, hogy az SRI-nek és a DIICOT-nak szüksége volt valami hangzatos eredményre létjogosultságuk bizonyítására, valamint költségvetésük növelése érdekében. A későbbi események részben igazolják is a tézist: a két intézmény finanszírozása megduplázódott, s béremelésekkel, sorozatos előléptetésekkel honorálták a szervek „éberségét”. Ez a történet nem kettejükről szól – állítja Beke –, hanem a két nemzet viszonyában meglévő feszültség további fenntartásáról. A célkeresztet talán a létszámnövekedés, a mozgósítóerő fokozódása irányította a HVIM kézdivásárhelyi szervezetére, de az aktivista nem tartja kizártnak, hogy romániai magyar szervezetek féltékenysége is megtalálható a háttérben. Sőt, utólag az a figyelmeztetés is értelmet nyert, amelyet 2015 nyarán hozott az egyik régi vármegyés tag – Beke szerint ügynök –, miszerint a DIICOT nagy fogásra készül a kézdivásárhelyi HVIM környékén. Akkor senki sem vette komolyan; abból indultak ki, hogy semmilyen fogást nem találhatnak rajtuk, hiszen mindig a törvényességre törekedtek.
FELAJÁNLOTT SZENVEDÉS
„Folyamatos megalázás és harc ellenszélben: három éve ez az életünk – fogalmazott az Erdélyi Napló című hetilapnak István felesége, Beke Csilla. – Teszem a dolgom, nevelem a gyermekeinket, vezetem a vállalkozásunkat, próbálok mindennap tenni valamit annak érdekében, hogy vége legyen valahogy ennek a gazemberségnek. Az eltelt fél év a tehetetlenség és a hiány miatt borzalmasan hosszú volt.”
Bebörtönzésük hatodik hónapjának a végén, 2019. január elején a férj ezt írta: „Fél éve rácsok mögött! Köszönet az imákért! 2018 vége nem hozta el bűntelenségünk igazolását, de nem törte meg bennünk a kitartás bátorságát! Teleki Pál mondta valamikor: »Nehéz ma igaz úton járni, de lehet!« És azt is: »Az üldöztetés, az igazságtalanság, az érthetetlenség és az értelmetlenség több embert kovácsolt össze a hit által, mint az utóbbi évszázad bármelyik ügye.« A személyes megpróbáltatás érzése eltörpül a mellett, hogy több ezer ember ajánlja fel imáját, bízva tisztaságunkban, egy igazságos jövőben. Aki kapni akar, annak adnia kell, és ez sosem könnyű. Lehet, hogy gyűlöljük azt a kártyát, amelyet az élet nekünk osztott, de nem vagyunk gyávák, s nem félünk kiállni az igazunkért, még ha szenvedünk is miatta. Hit nélkül nincs kiút a káoszból, és a korlátozott jogi lehetőségek mellett imával is kérjük a csodát a gerinctelen igazságszolgáltatás világában, felajánlva nemzetünknek a szenvedést. Tisztelettel és köszönettel: Beke István”
a HVIM tüntetése a budapesti román nagykövetség előtt 2015 decemberében. pár nappal előtte egy nem létező bombáért vették őrizetbe Beke Istvánt, majd ítélték el
