„Ha diplomáciai háborút akarnak, hát meg is kapják” – jelentette ki a minap Horvátországra utalva Ivica Dačić szerb külügyminiszter, ezzel még inkább aláásva az addigra meglehetősen mélyre süllyedt horvát–szerb kapcsolatokat. Az utóbbi egy-két évben egyébként is a hosszú mosolyszünetek s a rövid ideig tartó békülések jellemzik a két állam közötti viszonyt, abban azonban most mindenki egyetért, hogy a háború óta nem volt ennyire rossz a két ország kommunikációja. A helyzet romlásának mindig számos oka van. A lehetőségek tárháza óriási, hiszen elég visszanyúlni a kilencvenes évek borzalmaihoz, de az utóbbi hónapokban megint inkább a második világháborús sérelmek kerültek előtérbe, főként az, hogy miként viszonyulnak ezekhez a felek, mekkorák a különbségek, elítélik-e a másik nép ellen elkövetett bűntetteket, esetleg még magasztalják is azokat.
A legújabb mélypont Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter és a horvát kormány cseppet sem visszafogott megnyilvánulásainak az eredménye. Vulin egyébként is jó ideje a belgrádi kormány fenegyerekének számít, s a titulust azzal érdemelte ki, hogy olyan dolgokat vág rendszeresen régióbeli politikusok, államvezetők fejéhez, amelyeket másnak említeni sem lenne mersze. Persze ezek a megjegyzések a legtöbbször túlfűtöttek és nem túl tárgyilagosak, s tökéletesen megfelelnek arra, hogy újabb viszályt teremtsenek. A horvátokat előszeretettel emlékezteti a második világháborús usztasa korszakra, arra, hogy Zágráb túlságosan is tolerálja az ebből a múltból fakadó politikai gondolkodást, és gyakran felveti, hogy ez talán azért lehet, mert egyet is ért e fasiszta gyökerek ideológiájával. Horvátországból ilyenkor a kilencvenes évek háborúiért felelős szerb politikáról szóló hangok szoktak felerősödni, tehát egyik fél sem marad soha adós a másik elejtett keresetlen szavai-ért. Nos, mindennek tudatában talán nem számított olyan nagy meglepetésnek a horvát kormány nemrégiben meghozott döntése, hogy a szerb minisztert nem szívesen látott személynek, persona non gratának nyilvánítsa. Szerbiában viszont nem az okokra koncentráltak akkor, amikor a kormány egyik ülésén hamarosan válaszlépést tett: a horvát védelmi tárca vezetőjét ugyanúgy nemkívánatos személlyé nyilvánította. A politikai adok-kapok ezen a ponton már túllépte a beszólások szintjét, és sajnos megfelelő alapot adott annak, hogy az ellenségeskedés még nagyobb méreteket öltsön.
Rontott a helyzeten egy időközben Belgrádban lezajlott újabb incidens is. Gordan Jandroković, a horvát parlament vezetője kétnapos munkalátogatásra érkezett Szerbia fővárosába, de a hágai törvényszéket is megjárt Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke gondoskodott róla, hogy ne tartson túl sokáig a vizit. A parlament épületében, újságírók előtt megtartott performance keretében taposta meg a horvát nemzeti lobogót, majd nyomdafestéket nem tűrő szidalmakkal „üdvözölte” a zágrábi delegációt. A küldöttség tagjai azonnal visszavonultak a belgrádi horvát nagykövetség épületébe, majd a látogatás megszakítása mellett döntöttek. A helyzetet Maja Gojkovićnak, a szerb képviselőház elnökének sem sikerült rendeznie, aki mélységesen elítélte a zágrábi küldöttség elleni radikális akciót.
Szerb oldalról tehát úgy tűnt, hogy Horvátország végleg bekeményített, s a bocsánatkérésre sem hajlandó reagálni. Talán így jutottunk el Ivica Dačić fentebb idézett, diplomáciai háborúról szóló szavaihoz, melyekre már Andrej Plenković horvát miniszterelnök reagált, meglehetősen élesen. Közölte, hogy a két országot nem lehet egy napon említeni, már csak a háborús múltban betöltött szerepük miatt sem, s elítélte a diplomáciai reakciót a háború szó használatáért. A nyugat-balkáni régióban e szó említése Plenković szerint bármilyen szövegkörnyezetben veszélyes lehet. Az Indiában tartózkodó Dačić ekkor vette át a kormány fenegyerekének a szerepét Vulintól, s adott viszonválaszt a horvát politikus megjegyzéseire. Egyetértett azzal, hogy a két államot nem lehet egy napon említeni, de szerinte azért, mert Szerbia nem tagadja a háborús bűnöket, hanem bünteti, s a második világháborús jasenovaci haláltáborhoz hasonló vesztőhelyeket sem hozott soha létre. Ez a különbség – üzente vissza.
Az államközi viszony állandó mérgezettségének az oka tehát az, hogy napi politikai haszonszerzés miatt két egymás mellett, korábban a másikkal együtt élő nép nem tud túllépni egy több mint hét meg egy több mint két évtizede történt háborús sorscsapáson. A politikusokat előbb-utóbb újabbak váltják a fontos tisztségekben, ha viszont a felek ugyanolyan gyűlölettel gondolnak majd egymásra, akkor aligha beszélhetünk előrelépésről a Duna meg a Száva jobb és bal partján.
Borítófotó: Vojislav Šešelj hívei a tavalyi elnökválasztási kampányban, újvidéken. a hágában tíz évre ítélt radikális vezér tűzzel-vassal irtotta a nagy-szerbiával szembeszállókat, most horvát zászlót taposott a belgrádi parlamentben
