– Mint a magyar politikatudomány egyik meghatározó alakja, milyen változásokat vár a hazai politikában a Fidesz–KDNP újabb kétharmados felhatalmazásától?
– Még jóval a tömeges bevándorlási válság kitörése előtt, 2011-ben jelent meg az Európa végnapjai című könyvem, amelyben részletesen írtam arról, hogy milyen súlyos következményekkel jár Európa iszlamizációja. Azóta még drámaibb lett a helyzet, ráadásul a bevándorlás jelentette problémák fokozódni fognak. Az én unokám várhatóan már egy olyan Európában fog élni, amelyben többségbe kerülhetnek a nem európai származású emberek. A bevándorláson kívül ráadásul számos olyan egyéb, gazdasági és politikai probléma feszíti szét az Európai Uniót, amelyben csak azok a szereplők tudják érvényesíteni az akaratukat, akik stabil politikai hátországgal rendelkeznek és nem kell foglalkozniuk a napi aktuálpolitikai ügyekkel, hanem azokon felülemelkedve, a hosszabb távú kihívásokkal is képesek megbirkózni. Ebben a helyzetben Magyarországnak véleményem szerint át kellene térnie a félprezidenciális kormányformára, amelyben az államfő szerepe megerősödik.
– A mai körülmények között lát lehetőséget ilyen konstrukcióra a hazai közjogi rendszerben?
– Igen. A mostani helyzetben mindenképpen elsőrendű kérdésnek vélem újra megnyitni azt a régi vitát, amely szerint a parlamentarizmus kereteitől el kellene tolódni a félprezidencializmus felé. A nemzetállami függetlenség és a globalizálódó politikai hatalmi viszonyok közötti küzdelmek szempontjából – tetézve ezt az unió kereteit az Európai Egyesült Államok felé ösztökélő föderalista erők törekvéseivel – mindenképpen jobb pozíciót kapna a nemzetállam védelme, ha egy markáns központi államhatalmi centrum védené itthonról a nemzetállami érdekeket. Ezt pedig még egy erős miniszterelnöki pozíció körül szerveződő közjogi rendszer sem tudja úgy biztosítani, mint egy erős köztársasági elnök köré épített szisztéma. A parlamenti küzdelmek taposómalmába befogva a miniszterelnöknek folyamatosan kicsinyes harcok tömegét kell megvívnia. Ebből kiszabadulva, és csak a stratégiai kérdésekre, valamint a nemzetközi hatalmi küzdelmekre összpontosítva az állam és a nemzeti közösség érdekei megfelelőbb közjogi keretbe kerülhetnének.
– Melyik ország szolgálhatna mintaként egy ilyen rendszer magyarországi adaptálásához?
– A franciák kezdték a félprezidenciális rendszer kiépítését épp hatvan éve, az 1958-as alkotmányukkal, de az utóbbi évtizedekben már egy sor verzió jött létre e téren Európában. Ezek a változatok a parlamenti többségen nyugvó miniszterelnöki pozícióval és kormányával szemben különböző erősségű jogosítványokat adnak az államfőnek, így ma már az ilyen irányba tájékozódók számára egész sor fokozat áll rendelkezésre. Én ezt az előnyös helyzetet kihasználhatónak látom arra, hogy így „későn jőve” kombináljuk a különböző fokozatok adta lehetőségeket.
– Kombinálhatjuk? Miként?
– Véleményem szerint nem egyetlen lépéssel, egyetlen módosítással kellene beiktatni az alaptörvénybe a félprezidencializmusra történő áttérést, hanem egy olyan integrált rendszert képzelek el, amelyben az aktuális parlamenti erőviszonyoktól függően, az egyes államfői ciklusokat megelőzően születik döntés a következő államfői jogkör szélességéről és az államfői poszt betöltésének mikéntjéről.
– Jogilag hogyan lenne kivitelezhető mindez?
– A több, eltérő erősségű államfői legitimáció és az ehhez igazított szélességű jogkörök egyidejű alaptörvénybe iktatásának alapja az lehet, ha mindenkor a parlamenti többség döntésére bízná az alaptörvény, hogy az államfői ciklus lejárta előtt – mondjuk három hónappal – döntsön arról, hogy az államfői poszt következő betöltését milyen módon kívánja lebonyolítani. Ha a legerősebb jogkörökkel ellátott államfőt kíván pozícióba emelni, akkor közvetlen, nép általi választást ír ki. Ekkor – egy- vagy kétfordulós választásban – az állampolgárok milliói döntenének az államfő személyéről, és az ilyen erős legitimációjú államfő akár a francia elnöki hatalmi jogkörökkel is rendelkezhetne. Ám dönthet a parlamenti többség úgy is, hogy maga választja meg az államfőt. Igaz, az így választott államfő jogköre az alaptörvényben pontosan rögzítve kisebb lenne, mint a közvetlenül nép által választotté. Az Országgyűlés által választott államfői jogkört is két fokozatban lehetne intézményesíteni az alaptörvényben. Ha kétharmados többséggel sikerül megválasztania az államfőt az Országgyűlésnek, akkor erősebb jogkört kapna, míg ha ez nem megy a politikai erőviszonyok miatt, és végül csak feles többséggel választják meg, abban az esetben a mai gyenge jogkörrel rendelkezne.
– Milyen viszonyban állna a megerősített államfő a miniszterelnökkel és a kormánnyal?
– Ezt a kérdést csak a három eltérő fokozatú államfői legitimációt különválasztva lehet megadni. A legerősebb, vagyis a nép által közvetlenül választott államfő esetében a mai francia elnöki hatalom erősségét szem előtt tartva az adná a hatalmi erejét, hogy ellenjegyzés nélkül bármikor feloszlathatná a parlamentet, és így végső soron a kormány tőle függene. Emellett a mindenkori parlamenti ciklus elején az államfőé lenne a kormányfő személyének kiválasztási joga, noha ezt csak úgy tehetné meg, ha a parlamenti többség bizalmát bírná az így kiválasztott miniszterelnök. Ez a függő viszony rendszerint azt hozza létre a franciáknál, hogy a miniszterelnök az államfő politikai táborának egyik második embere. Ezenkívül az államfő jogkörébe tartozhatna e legerősebb legitimációjú verzióban, hogy az alkotmánybírók egy részét ő nevezné ki, és nem a parlamenti többség, illetve a legfelsőbb bírói fórum, valamint a legfőbb ügyészség vezetőjének személyét illetően kiválasztási joga lenne, és a parlamenti többség csak ezekről szavazhatna.
– És ha parlament választja meg az államfőt?
– A csak parlamenti választással pozícióba kerülő államfőnek ehhez képest kisebb jogköre lenne. A kétharmados parlamenti legitimációval rendelkező esetében azonban elképzelhető, hogy nem önálló jogkörök szintjén rendelkezne hatalmi jogosítványokkal, hanem inkább oly módon, hogy a miniszterelnök – ebben a felállásban a második állami hatalmi poszt – és a kormánya minden lényegesebb döntéséhez az alaptörvény az államfő felé előzetes javaslati jogot vagy utólagos jóváhagyási jogot adna. Ezzel maradna meg az államfő az állam legfőbb stratégiai irányítójának.
– Mindezt mikor lehetne megvalósítani a hazai körülmények között?
– Én úgy gondolom, ha meglesz a következő Országgyűlésben az ehhez szükséges kétharmados többség, akkor egy alapos végiggondolás után meg lehet valósítani már a következő évben, és a 2022-es államfői ciklusra készülve ezt már hatályba is lehetne léptetni 2021-től.
NÉVJEGY
67 éves
Jogtudós, politológus, egyetemi tanár
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1977-ben szerzett diplomát
2011 óta alkotmánybíró
