– Galló Béla önről szóló könyve miatt sokan támadták önt volt párttársai közül.
– Ebben a könyvben minden vállalható. Mindazt, amit a szerző leírt, én átéltem, és ezeken a történeteken keresztül szerintem jól bemutatható a baloldal elmúlt 25 éve. Akik emiatt kígyót-békát kiabálnak ránk, azoknak inkább azon kellene elgondolkodniuk, vajon ki a hibás a baloldalon amiatt, hogy a kormánypártok három egymást követő választáson kétharmados többséget szereztek az Országgyűlésben. A kötet szerintem tükröt tart mindazok elé, akik most leárulóznak engem.
– Mit látott húsz éven keresztül az MSZP-ben? Miért volt ennyi ideig tagja ennek a pártnak?
– Az első 14 évem úgymond természetes volt. 2004 számított az első olyan esztendőnek, amikor nemzeti kérdésekben gyökeresen szembekerültem a saját pártommal. Azt megelőzően is akadtak ugyan kisebb vitáim, például Kuncze Gábor volt kabinetfőnökének, Gyekiczki Andrásnak a Történeti Levéltár élére történő kinevezése kapcsán, de az igazi törést a 2004. december 5-i népszavazási kampány okozta, melyben az MSZP szembefordult a határon túli magyarokkal. Az utolsó cseppet pedig az olyan 2008-as neoliberális kormányzati intézkedések jelentették, mint például a vizitdíj vagy a kórházi napidíj, melynek kapcsán én egy társadalmi vita lefolytatását javasoltam, amit viszont csípőből elvetettek párton belül azzal az indokkal, hogy én csupán szembe akarok fordulni az akkori vezetéssel.
Könyv SZili Katalinról. érthetővé válik a baloldal huszonöt éve
– Ezekben az években már érezhetően eltávolodott az MSZP-től.
– Igen, ekkor már elvesztette minden hitelét az MSZP. 2009-ben nem tudtam mást tenni, mint lemondani a házelnöki tisztségemről. Egy kongresszuson ekkor elmondtam, hogy félő, jön a Fidesz kétharmada, amire akkor mindenki azt mondta, nem fog bekövetkezni. Lehet, gyávaságnak tűnik, de nem mertem lépni, nem hagytam el a pártot, hiszen attól féltem, hogy emiatt az én nyakamba varrják majd a kétharmadot.
– Sokan éppen ezt szerették volna a párton belül, nem?
– Nyilvánvaló, hogy sokan szerettek volna lyukra futtatni a párton belül. Már a 2005-ös államfőválasztásnál egyértelmű volt, hogy Gyurcsány Ferencnek határozott célja a háttérbe szorításom annak érdekében, hogy teljesen átvegye a párt irányítását, és miniszterelnök-pártelnök lehessen. A könyvben beszélek arról is, hogy három szocialista képviselő a 2005-ös államfőválasztás során Sólyom Lászlóra szavazott. Mindezt Gyurcsány Ferenc érdekében tették, aki Sólyom László megválasztásával mindenkit megijesztett párton belül, és elhitette a tagokkal, hogy csak vele és a liberálisokkal közösen lehet kormányozni. Az ilyen és ehhez hasonló húzások ellenére mindvégig volt bennem egyfajta naiv hűség, és reméltem azt, hogy a negatív tapasztalatok hatására ezt a neoliberális attitűdöt maga mögött tudja hagyni az MSZP, s elkezd végre egy valódi baloldali politikát.
– Volt időszak, amikor még nem volt ennyire foglya a liberálisoknak a szocialista párt?
– Horn Gyula – aki egy népi-plebejus politikus volt – még képes volt tartani az egyensúlyt az egyes platformok között. Az általam is képviselt irányvonal sajnos mindig kisebbségben volt az MSZP-n belül, soha nem tudott többséget szerezni a népi-nemzeti vonal. A neoliberális irány uralta teljesen a pártot.
– Maradt még olyan politikus az MSZP-ben, aki a nemzeti kérdésekben hasonlóan gondolkodik, mint ön?
– Én azt gondolom, hogy azok már mind otthagyták az MSZP-t. Lehet, még vannak olyanok, akik a szívük mélyén egyetértenek, de nekik sokkal könnyebb minket árulónak kikiáltani, mint felvállalni a valódi szembenézést. Ők is tudják valószínűleg, hogy mi nem az eszmét árultuk el, hanem egy olyan eszméhez ragaszkodtunk, amilyennek egy baloldali pártnak lennie kellene. Az MSZP nem lett ilyen párt, teljes mértékben a neoliberálisok foglyává vált. Az ősbűnt ott követtük el annak idején, hogy amikor az MSZP megalakult, akkor nem egy olyan politikai erő jött létre, amit mondjuk Gazsó Ferenc vagy Pozsgay Imre képviselt, akik egy igazi baloldali politikát akartak megvalósítani. Mi azt gondoltuk a szocialista pártról, hogy tudna egy ilyen baloldali formáció lenni, de végül csalódnunk kellett. Így hát nem mi árultuk el az eszmét, hanem mi hittünk egy olyan pártban, amely sohasem tudta felvállalni a valódi baloldaliságot.
– Lát-e olyan pártot a világban, amely minta lehetne a baloldalnak?
– Igazából ma már nem. A világ megváltozott, az európai baloldaliságot a keresztényszociális, kereszténydemokrata eszmerendszer váltja fel. A XX. századi baloldaliságot és a szocialista, liberális, konzervatív eszméket magunk mögött kell hagyni, hiszen a világ ma már nem ilyen, teljesen más kihívások előtt áll, mint amelyekre ezek az ideológiák világos válaszokat tudtak adni. Jól mutatja mindezt, hogy például azok az intézkedések, amelyek jellemzően a baloldalhoz köthetők, Orbán Viktorhoz kapcsolódnak 2010-et követően. Ő tudott olyan intézkedéseket tenni, gondoljunk például a bankadóra, amelyekről korábban azt gondoltam, hogy egy szocialista kormánynak kellene megvalósítania azokat. Mindez jól mutatja, hogy ma már teljesen másfajta törésvonalak vannak a pártok között, pártokon belül is. A neoliberalizmus leáldozóban van, s egy újfajta képviseletre van szükség. Azoknak a politikai erőknek van jövőjük, amelyek a társadalmi igényekkel lépést tudnak tartani.
– A baloldal mintha ezt nem venné észre, továbbra sem reagál érdemben a hazánkat érő újszerű kihívásokra. Ilyen ügy például a bevándorlás is.
– Pontosan. Ha 2015-ben én egy baloldali vezető lettem volna, akkor felálltam volna a parlamentben, s az első mondatom az lett volna: „Miniszterelnök úr, én minden olyan kérdésben, amelyben ön ennek az országnak a népét vagy Európa kultúráját védi, támogatom.” Lehetnek apró viták, de én azt hiszem, hogy ennek egy kiinduló alapnak kell lennie. És ezt nem csupán én mondom, hanem a választási eredmények is mutatják, hogy az emberek a biztonságot támogatják. Nem attól ellenzéki valaki, ha mindent tagad, amit a kormánypártok mondanak. Ha van egy elvi alapállása, amely találkozik a kormányzó pártéval, akkor abban igenis támogatni kell, főleg, ha az össznemzeti ügy. Ma sajnos nem így működik a magyar politika, az egy nemzethez tartozás nem írja felül a pártállást, pedig a mostani helyzetben erre rendkívül nagy szükség lenne.
– Hogy látja az elnökválasztás előtt álló MSZP mostani helyzetét?
– Először azt kellene áttekinteni, hogy kik juttatták ezt a politikai erőt oda, ahol jelenleg áll. Az ember álmában sem gondolta volna, hogy a Horn Gyula által 1994-ben, majd Medgyessy Péter által 2002-ben győzelemre juttatott pártnak 2018-ban mindössze 15 képviselője üljön a parlamentben. Én azt hiszem, hogy mindaddig, amíg az MSZP magában hurcolja azokat a kérdéseket, amelyek miatt ma hiteltelen, addig nem lesz változás. Tisztába kellene tenni, hogy mi a viszonya a pártnak az őszödi beszédhez, a nemzethez vagy 1956-hoz. Amíg ez nem történik meg, addig jöhet bárki a politikai mezőbe, cserélgethetik egymás között a különböző tisztségeket, az emberek továbbra is csak azt fogják látni, hogy ez nem egy hiteles, XXI. századi karakteres párt.
– Az új ciklusban is segíti majd a kormány nemzetpolitikai törekvéseit?
– Rengeteg meghívásom, programom van. Amíg a munkámra itthon és a határon túl igényt tartanak, s erőm van, a nemzetemet szolgálom.
NÉVJEGY
62 éves, férjezett és két gyermeket nevel
Jogász, humánökológus, politikus
1981-ben szerzett jogi doktorátust
1989–2010 között az MSZP tagja
2002–2009 között az Országgyűlés elnöke
2010-ben az országgyűlésben. Pártjában egyedül maradt a nemzeti kérdésekben
