A pengeváltás visszhang nélkül maradt, és csak kisebb hullámokat vert a Gazdasági Versenyhivatal éves jelentése is, amely kartellgyanúról számolt be a kórházak műszerbeszerzésénél.
A bombát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke robbantotta, aki múlt heti interjújában az anarchia és a botrány jelzővel illette az egészségügyi intézmények ellenőrzésének tapasztalatait.
A szokatlanul éles hangvételű kritika megszólalásra késztette az egészségpolitika szinte összes szereplőjét.
Az EEMI visszafogottan csak annyit reagált, hogy tanulmányozzák az ÁSZ jelentését, és attól függetlenül is folyamatban van a kórházak gazdálkodásának áttekintése.
A Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete az ÁSZ elnökéhez hasonlóan karcos hangvétellel visszautasította az általánosító megállapításokat. Álláspontjuk szerint ilyen kevés pénzből ilyen jó színvonalú ellátást szinte sehol a világon nem tudnak nyújtani, és bár a jogszabályokat be kell tartani, a legfőbb törvény mégis a „beteg üdve”.
Az ÁSZ elnökének a megszólalása mögött többen politikai szándékokat sejtettek, miszerint a kancellári rendszerről szóló pénzügyminiszteri tervet kívánta megtámogatni. A gyanút táplálta, hogy a kórházak ellenőrzéséről egy tavalyi jelentés a legfrissebb, az is csupán néhány intézményt érint, és a talált hiányosságok nem különböznek a korábban tapasztaltaktól. Ráadásul a közbeszerzések elmaradásának kritikáját egy olyan termékkel illusztrálta, amelyet egy kormányrendelet értelmében a kórházaknak a büntetés-végrehajtástól kell kötelezően beszerezniük.
Egy olyan vitát látunk kibontakozni, ahol mindenkinek van igazsága.
Az állam pénzügyeiért felelős miniszter számára kevés bosszantóbb dolog lehet, mint azt látni, hogy évről évre tízmilliárdokkal kell kisegíteni a kórházakat, hiába növelik a költségvetésüket, hiába fogadkoznak az ágazat vezetői, hogy most már rendbe teszik az intézmények gazdálkodását. Ráadásul az átláthatatlan gazdálkodás miatt nem lehet biztosan megítélni, hogy mennyiben alulfinanszírozott a rendszer és mennyiben pazarlás okozza a szűkösséget.
Abban sem nagyon lehet vitatkozni, hogy nem tűrhető hosszabb távon, hogy egy komplett ágazat kezeli évtizedek óta irányelvként a költségvetési intézményekre vonatkozó szabályozásokat.
A kórházak oldaláról viszont teljesen más kép rajzolódik ki. Az újratermelődő hiánynak szinte biztosan nem az az oka, hogy a kórházak a szabályok megszegése miatt a lehetségesnél drágábban szerzik be a gyógyszereket, kötszereket, élelmiszereket, merthogy a költségvetésük több mint kétharmada bérjellegű kiadás. Valószínűleg mélyebb strukturális okai vannak a hiány újratermelésének.
Másrészt, mint az ÁSZ elnöke is megállapította, a jelenlegi gyakorlat kifejezetten ellenérdekeltté teszi az intézményvezetőket a kiegyensúlyozott gazdálkodásban, a hiányt úgyis kifizetik majd, amióta pedig állami intézmények lettek, még azzal is szembe kell nézniük, hogy az esetleges megtakarításukat elveszik.
Az egészségpolitika egyik legfőbb adóssága, hogy már több mint egy évtizede működtetjük a világ legbonyolultabb bázisfinanszírozási rendszerét. A rendszerváltozás után bevezetett reform alapelve a teljesítményalapú finanszírozás volt, azaz a kórházak aszerint kaptak pénzt, hogy mennyi és milyen súlyos beteget láttak el. A szocialista kormányok a megszorítások részeként egyre inkább kurtították az egyes kórházak által igényelhető pénzt, majd Molnár Lajos SZDSZ-es miniszter nevéhez fűződik az az intézkedés, hogy függetlenül attól, hogy mennyi beteget lát el egy intézmény, nem kaphat több pénzt a számára meghatározott összegnél.
Ráadásul az egészségügy szereplői a szabályok be nem tartására szocializálódtak, erre lettek kényszerítve az utóbbi évtizedekben. Az állami szabályozás túlburjánzása oda vezetett, hogy akárcsak az olasz kamionosok Olaszország közlekedését, a magyar egészségügy szereplői az ország egészségügyét lennének képesek megbénítani, pusztán a szabályok rigorózus betartásával. A „beteg üdve a legfőbb törvény” mondat ugyanis valójában erről szól. Az elsődleges érdek a betegellátás biztosítása, minden más szempont csak ezt követően jöhet.
Ha csak a beteg tájékoztatásáról szóló rendelkezéseket tartanák be rigorózusan az orvosok, az ellátható betegek száma harmadára-negyedére esne egy-egy rendelésen. A be nem tartható jogszabályoknak – ezt mindannyian láthatjuk a KRESZ esetén – viszont az a „mellékhatása” van, hogy az érintettek nemcsak a nyilvánvalóan be nem tartható, hanem a bármi okból kényelmetlen jogszabályokat is hajlamosak megszegni.
A vita szerencsés időszakban tört ki. Egy országgyűlési ciklus elején vagyunk, kiegyensúlyozott költségvetéssel, mind a politika, mind a lakosság problémásnak ítéli az egészségügy helyzetét, azaz a változtatás lehetősége minden szempontból adott.
Van veszélye annak, hogy a kérdést kizárólag a pénzügyi centralizálás bevezetésével próbálják megoldani, ami nem várt feszültségek sorát hozhatja elő, tovább növelve a lakosság elégedetlenségét az ellátással.
Ha a vitát szélesebb mederbe lehet terelni, hogy milyen változásokra van szükség, hogy az egészségüggyel elégedettebb legyen az igénybe vevő beteg, a benne dolgozók és a finanszírozó állam is, akkor most van egy újabb esély, hogy ismét nagyot lépjünk előre, akár a rendszerváltozás idején.
Borítófotó: Műtét közben. Valahol magyarországon
