MÉDIA ÉS POLITIKA
Jól kitalált és gyakorlatiasított szinergiák szerint dolgoznak a Simicska-médiabirodalomban. Egy korábbi lapszámunkban részletesen beszámoltunk arról, hogy az egy tulajdonosi kézbe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV munkatársai miként passzolgatják egymás közt az információkat, hogyan hivatkoznak egymásra, s így mi módon építenek fel történeteket a közéletben. A G-nap fordulata után ezek a felépített és megkonstruált történetek főként a Fideszt és a kormányt igyekeztek-igyekeznek támadni. A Simicska médiabirodalmában dolgozók pedig a függetlenségüket próbálják minden lehetőséget megragadva, minden fórumon bizonyítani. Ehhez a gyakorlathoz csatlakoztak 2017 áprilisában az Index.hu újságírói is, akik azonban azóta sem hajlandók elismerni, hogy új tulajdonosukkal új feladatok szakadtak a nyakukba. Például a korábbi metódustól eltérően rendszeresen beszámolnak a Hír TV és a Magyar Nemzet híreiről, amire korábban nem gyakran volt példa. De az is előfordult már (2017 decem-berében), hogy a Magyar Nemzet „kiderítette”: a miniszterelnök állítólag Yuval Noah Harari könyvét olvassa. Ezt az Index.hu Mit üzen nekünk, hogy Orbán Viktor ezt a könyvet olvassa? című cikkében elemezte. Ám úgy tűnik, a mély feltáró munkával „kinyomozott” közérdekű adat nem lépte át a nyilvánosság ingerküszöbét, ezért január 21-én az mno.hu-n Mit üzen nekünk, ha Orbán Viktor Hararit olvas? címmel jelentettek meg egy írást.
BŐVÜL A KÖR
A fenti gyakorlat azonban senki számára nem lehet meglepő, hiszen ha például a média és a politika területétől teljesen független holding esetét nézzük, a cégek világában is fontosak a szinergiák. Azonban – hogy a metaforánál maradjunk – a vállalati összejövetelekre ritkán hívják meg a könyvvizsgáló cég vagy a NAV ellenőreit. Ahogy elvileg független újságíróknál sem szokás vezető politikusokkal péntek estéket együtt tölteni. De úgy tűnik, ezt nem mindenki tartja problémásnak. A napokban jelent meg egy fotósorozat, amelyen Hadházy Ákos, az LMP társelnöke egy hajón találkozott a Simicska-médiabirodalom újságíróival, televíziós szerkesztőivel, műsorvezetőivel. A Magyar Nemzet Szalon a G-nap után indult kezdeményezés. Korábban akkor lehetett olvasni róla, amikor kiderült, hogy Schiffer András és Vona Gábor az A38 nevű hajón tartott előadást az újságíróknak. De ez az esemény adott lehetőséget arra is, hogy a Jobbik vezetője személyesen találkozhasson, beszélhessen és egyeztethessen Simicska Lajossal. A legújabb Magyar Nemzet Szalonról egyébként éppen Hadházy Ákos adott hírt Facebook-oldalán, amelyben reményét fejezte ki, hogy ő is találkozhat személyesen az üzletemberrel. Azt nem tudni, hogy Simicska Lajos részt vett-e a találkozón, azonban sajtóinformációk szerint cégeinek a vezetői ott voltak. De elment meghallgatni politikai ellenfelét – egy újságíróknak szóló beszélgetésre – Vona Gábor, a Jobbik elnöke is.
FÜGGETLENSÉG
Mint ahogy információink szerint a Magyar Nemzet Szalon vendégei voltak azok a magukat függetlennek valló újságírók is, akik korábban az Atlatszo.hu, az Index.hu, a Cink.hu vagy éppen az Origo.hu munkatársai voltak, s akkor is azt hangsúlyozták és azóta is minden fórumon kiemelik, hogy a vállaltan kormánypárti vagy jobboldali médiumokkal szemben ők a szuverenitást képviselik. Többségük ma már vezető szerepet tölt be a Magyar Nemzetnél, a Hír TV-nél vagy a Lánchíd Rádiónál. Annál a Magyar Nemzetnél és Lánchíd Rádiónál, ahol a Jobbik-szimpátiáját nyíltan vállaló Schlecht Csaba a főszerkesztő. Ők azok, akik a G-nap utáni években a Simicska-médiabirodalomból tömegesen távozó újságírók, szerkesztők, műsorvezetők helyét betöltötték, nem foglalkozva azzal, hogy előtte évekig arról írtak, hogy Simicska oligarcha, s azzal sem törődnek, hogy a szerintük ellopott közpénzből kapják most már a fizetésüket. Úgy tűnik, a közpénz elvesztette közpénz jellegét. A találkozók pedig a kiszivárgott képek miatt a titkos jellegüket.
TALÁLKOZÓPONTOK
Pedig korábban még jobban igyekeztek titkolni a hasonló összejöveteleket, ezért az még csak pletykaszinten derült ki, hogy állítólag a Simicska-birodalom vezetői jobbikos politikusokkal egyeztetnek rendszeresen. Hogy ezek az egyeztetések a Magyar Nemzet vagy az Index.hu munkatársai előtt mennyire számítanak nyílt titoknak, nem tudni, de az biztos, hogy a független újságírókat sem lepheti meg az összejövetelek ténye, hiszen információink szerint hasonló megbeszélések a balliberális médiumok irányítói között is vannak. Ezekről a találkozókról többféle hírt is hallani. Egyesek szerint minden hétfőn tartanak ilyet az egyik szerkesztőségben, míg más forrásaink arról tudnak, hogy az egyik főszerkesztő otthonának a teraszán fogadja az internetes médiumok vezetőit, valamint néhány multi- és telekommunikációs cég képviselőjét.
HÁTULÜTŐK
E koordinált, személyközi médiairányítási gyakorlatnak azonban hátulütői is vannak: például így villámsebességgel terjed a fake news is a rendszerben, anélkül, hogy azt a különböző, de koordináltan dolgozó médiumok két vagy akár csak egyetlen forrásból is leellenőriznék. Erre jó példa nemrégről, hogy a hódmezővásárhelyi jelölt kameraügyét mindenki készpénznek vette. A fideszes jelölttel szemben álló ellenzéki szerint közvetlenül azt követően szereltek kamerát az utcájába, hogy aspiránssá vált. Az igazság az, hogy már korábban elhatározta az önkormányzat: térfigyelőt telepít a háza elé – csakhogy ennek senki sem nézett utána, mindenki csak szolgaian átvette a másik álhírét. Az igazság, úgy tűnik, senkit sem érdekelt, ezért csak a „sértett” dramatikus állításai szaladtak körbe a Simicska uralta és az ellenzéki liberális médiában.