Valósággal sokkolta Franciaország közvéleményét az a támadás, amely meglepő módon élesen megosztotta a rasszista cselekedetek ügyében eddig egységesnek mondható ottani sajtó reakcióit. A sárga mellényesek egyik tüntetésén történt az eset: többen, zsidó származását emlegetve, meg akarták verni Alain Finkielkraut filozófust.
Importált konfliktus
A legkevésbé Finkielkraut számíthatott arra, hogy megtámadják: a gondolkodó több nyilatkozatban is támogatta a novem-ber óta tartó megmozdulássorozatot. A konfliktusra azután került sor, hogy a sárga mellényesek soraiban egy szélsőséges iszlamista mozgalom tagja felismerte a filozófust, akit – mint az a később nyilvánosságra hozott felvételeken látható – rikácsolva gyalázni kezdett. Feltűnő a történtek tálalása kapcsán, hogy a kormányhoz közel álló média hosszabb ideig „nem értesült” a filozófusra támadó tüntető iszlamista hátteréről, míg a konzervatív sajtótermékek felemlegették az egyre gyakoribbá váló antiszemita attakokat.
A zsidóellenes agresszió elharapózásának lehetséges okait három csoportba sorolja a brüsszeli székhelyű AgoraVox. A francia civil portál szerint a legelső ok a palesztin–izraeli konfliktus Franciaországba hozatala. Ez volt eredetileg a feszültségek hajtómotorja. Hozzáteszik: az utóbbi időszakban „a népes lakónegyedekben” (ez az egyik olyan kifejezés, mely a francia sajtó virágnyelvén a főleg arabok, ezenkívül fekete-afrikai és ázsiai nációk által lakott negyedeket jelenti – a szerk.) már jó ideje szükségtelen a közel-keleti örökség gerjesztése, ez a jelenség itt magától újratermelődik. A polgári oldal úgy fogalmaz: „Egy importált konfliktussal erőszakot és káoszt teremtenek szülőföldünkön.”
Elhallgatott terror
A második ok a portál szerint a probléma szőnyeg alá seprése. Az antiszemitizmus megnövekedését, a 467 ezer fős zsidó közösséget ért támadásokat évek óta elhallgatja a sajtó. Az atrocitásokról nem adnak hírt, vagy csak félinformációkat közölnek az államhatalomhoz köthető tájékoztatási források. A hallgatás oka az a különös rögeszme, hogy ezek az információk stigmatizálnák a többségében bevándorlók által lakott városrészekben élőket. Csakhogy ez a hallgatás, mint a civil website fogalmaz, olaj a tűzre.
Az AgoraVox példaként hozza fel a 65 éves Sarah Halimi, egy zsidó asszony brutális meggyilkolását. A nyugdíjas óvodavezetőhöz a párizsi Belleville negyedben 2017. április 4-én bemászott a szomszéd épületben lakó Kobili Traoré, egy Maliból származó muszlim drogkereskedő. Az asszonyt minden ok és előzmény nélkül borzalmas kegyetlenséggel megkínozta, majd az ablakon keresztül kihajította a világítóudvarra a harmadik emeleti lakásból. Ekkoriban zajlott Emmanuel Macron megválasztása. Az eset kapcsán tehát teljes hírzárlatot rendeltek el, nehogy az esemény várható felhangjai megzavarják a jövendő elnök befogadó retorikára épített kampányát, s hogy Macron ne rögtön egy irtózatos rémtett árnyékában kezdjen kormányozni.
Az ügyről emiatt csak júliustól kezdve írtak a francia lapok. Azt a tényt azonban, hogy a gyilkos „Allah akbar!”-t kiáltott, a mai napig nem közlik a mértékadó helyi források. A Wikipedia francia nyelvű szócikkéből és az esetről megjelent cikkek nagy részéből egyszerűen kihagyták ezt a tényt, mely például a Weblexikon angol nyelvű verziójából egyértelműen kiderül.
Az iszlám kommunizmus
Szintén a lakásán gyilkolták meg, 2018. március 23-án Mireille Knollt. A 85 éves holokauszttúlélő asszonyt két fiatalember, a 29 éves Yacine Mihoub és a 21 esztendős Alex Carrimbacus ölte meg, tizenegy késszúrással. Mihoub, aki az áldozat szomszédja volt, korábban zaklatott egy az idős hölgy rokonságához tartozó tizenkét éves kislányt, az asszonyt pedig életveszélyesen megfenyegette. Ez a férfi is Allah akbar!-t kiáltozott a gyilkosság elkövetése közben. Az esetet az előbbinél is masszívabb hallgatás övezte. A történtek kapcsán, amikor már mondani kellett valamit, Gérard Collomb belügyminiszer úgy fogalmazott: az elkövetők „nem teljesen” kötődnek iszlamista terrorszervezetekhez.
A megnövekedett antiszemita támadások harmadik oka az elemzés szerint a Franciaországban hihetetlen befolyású és társadalmi támogatottságú szélsőbaloldal egyik, hazánkban kevéssé ismert alfaja, az iszlamista baloldal. Ennek tagjai a korábban a Szovjetunió által is felkarolt „palesztin ügy” védelmében Izraelt s így kimondva-kimondatlanul a zsidóságot is ellenségnek tekintik. Osztályharcos szellemben küzdenek ugyanis „a cionizmus” ellen.
Hazánkban is ismert a radikális, marxista baloldal nemzetközi mozgalmának prominens alakja, a Carlos nevű terrorista, Ilich Ramírez Sánchez, aki a Kádár-rezsim jóvoltából az 1980-as évek elején Magyarországon pihenhette ki az általa elkövetett mészárlások, terrorcselekmények fáradalmait. A Lenint példaképeként követő, ugyanakkor a muszlim hitre is áttért Carlos egy nyilatkozatában kifejtette: „Számomra az iszlám és a kommunizmus hite ugyanaz.” A szovjet blokk összeomlását követően a terroristát Franciaországban elítélték és bebörtönözték. Ennek ellenére a Németországban szintén tevékenykedő, hasonló ívású marxista csoportok, melyek kapcsolatrendszerében Daniel Cohn-Benditet is megtaláljuk, ma is erőteljes aktivitást fejtenek ki mindkét államban.
Az 1968-as, szélsőbaloldali szellemű párizsi zavargások vezéralakja, Cohn-Bendit például az 1970-es években bújtatta a hatóságok elől barátját, a robbantásos merényleteket és emberrablásokat végrehajtó RAF nyugatnémet marxista terrorszervezettel kapcsolatban álló Hans-Joachim Kleint. S ezt a Cohn-Benditet hívta meg Édouard Philippe kormányába – sikertelenül – Emmanuel Macron köztársasági elnök környezetvédelmi miniszternek. Abban a Franciaországban, ahol a baloldal által is támogatva szerveznek a balliberális nemzetközi sajtó által hatásvadász felvételeken bemutatott, látványos tömegdemonstrációkat az antiszemitizmus ellen. Maga a kormányfő jelezte tavaly novemberben, hogy az év eleje óta 69 százalékkal emelkedett hazájában az antiszemita indíttatású cselekmények száma. Jellemző, hogy ezt az adatot a német történelem egy évfordulója, a kristályéjszaka ürügyén és sűrű, a baloldal köreiben rituálissá vált nácizás közepette osztotta meg egy Facebook-bejegyzésben. Ezáltal a problémát s a felelősséget is a szomszédos országra hárította.
Maga kereste a bajt?
A Finkielkraut elleni, egyértelműen antiszemita hátterű agresszió tálalását is hasonló hárítás jellemzi. Számos, a kormányhoz kötődő orgánumban megjelent, hogy nem is beszélhetünk antiszemita attakról, mert a tömeg (tehát a nem iszlamista hátterű tüntetők, akik közül sokan a rendőrökkel együtt azonnal a megtámadott filozófus védelmére keltek) nem skandált zsidóellenes jelszavakat. A botrány fogadtatására jellemző Jean-Pierre Mignard ügyvéd, François Hollande volt szocialista köztársasági elnök bizalmasának a reakciója. Mignard a Twitteren azt írta egy azóta már törölt bejegyzésében: Finkielkraut magának kereste a bajt, megtörtént, amit szeretett volna; az ügy feledhető.
Mi sem jellemzőbb a francia baloldal hipokrita hozzáállására, mint hogy a filozófus – másokkal együtt, akik szót emelnek a bevándorlás árnyoldalai okán e jelenséggel szemben – rendszeresen rasszistaként szerepel a kormányhoz közel álló sajtótermékekben. Mindeközben csak 2017-ben több mint háromezer zsidó származású állampolgár döntött úgy, hogy elhagyja Franciaországot az egyre növekvő számú, nemegyszer gyilkossággal végződő, antiszemita indíttatású atrocitások miatt.
képalá: Meggyalázott zsidó temető Franciaországban. Egyre erősödik a baloldali és a muzulmán antiszemitizmus
