Már megint “kokettálnak” a szélsőjobbal

Hírek
A balliberális ellenzék úgy érzi, nekik mindent szabad, amivel negyed évszázadig riogattak.  

Több vezető balliberális politikus is kinyilvánította, nem zavarja, hogy a Jobbikban még mindig megy a náculás, csak Orbánt buktassák meg együtt végre.

Egy keddi sajtótásjékoztatón derült ki, hogy a Liberálisok, a DK, és az önálló entitásként működő Szél Bernadett is annyira ragaszkodik a nagy ellenzéki népfronthoz, hogy ebből ki nem vágnák a Jobbikot holmi szélsőjobboldali megnyilvánulásért.

Milyen érdekes. Már az SZDSZ is arra hivatkozva hagyta el korábbi antikommunizmusát és fogott össze az MSZP-vel, hogy náciveszély van, a jobbközép “kokettál” a szélsőjobbal.

A polgári jobboldalt persze ezzel gyalulták onnantól kezdve, 2010 után pedig egyenesen Orbánnak tudták be, hogy a Jobbik megerősödött. Elfelejtették, hogy a böszmekormánynak köszönhetően lett népszerű politikus Vona Gáborból. Természetesen közben is ment folyton a sugalmazás, miszerint a Fidesz fű alatt egy követ fúj a Jobbikkal. Akinek akkor nem volt egyértelmű, mára biztos lehet benne, hogy ez egy ócska kis hazugság volt.

Most, hogy a ballibek már nem is fű alatt csinálják azt, amivel annyi éven át a az MDF-t és később a Fideszt vádolták, és nyíltan ellenzéki egységről beszélnek, a náciskodás rögtön egy megbocsájtható kis semmiséggé vált.

A DK-s Gréczy Zsoltnak például még belefér a Jobbik cigány- és zsidóellenessége, de ha Orbán lenne a Jobbik elnöke, azt már nem tudná elviselni. Szél Bernadett szerint a fürtben lógó Sneider- és egyéb jobbikos botrányokkal a pártnak van belső feladata. De a legszebben Bősz Anett liberális politikus ugrott ki triplaszaltóval a logika szorításából: szerinte ugyanis Sneider Tamás Jobbik-elnök botránya belső pártügy.

Ha jól értem, Szél Bernadettnek és Bősz Anettnek nincs azzal baja, ha valaki náci, csak a négy fal között csinálja. Csak azt nem tudom, mihez kezdenek majd, ha egy idő után a szekrényben bújkáló szélsőségesek is ki akarnak jönni a fényre, és mondjuk rendeznek egy nácibüszkeség-felvonulást az Andrássy útra.

Borítófotó: Lukács László, a Jobbik országgyűlési képviselője beszél 2019. január 29-én a Magyar Posta Zrt. fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyen az ellenzéki pártok arra kérték a Magyar Posta vezetőit, hogy a cégnél ne vezessék be a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait. A háttérben Szél Bernadett független országgyűlési képviselő (b), Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője, frakciószóvivője (b2), Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője, független országgyűlési képviselő (b3), Turcsán Szabolcs, az LMP országos elnökségének tagja (b4), Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője (b5) és Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese (j). (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink