– Azt írja hazánkban is ismert művében, a Le Moment Populiste-ben (A populista pillanat), hogy a korban, melyben élünk, a nemzeti érdekérvényesítés támad fel a globális elit ellen. Most, amikor beszélgetünk, a sárga mellényesek elkeseredett megmozdulásai zajlanak. Mi történik Franciaországban? (Az interjú 2018. december 12-én készült – a szerk.)
– Ez egy tökéletes illusztrációja a populista jelenségnek. Nem olyan populizmusról van szó, amely valamilyen politikai mozgalom által jelenik meg. Ez itt maga a nép. Egyaránt szemben áll a bal- és a jobboldallal, s megjeleníti azt a középosztályt, amelyet a lecsúszás veszélye fenyeget. Gyakran emlegetik úgy azt a részét az országnak, ahová ők tartoznak, hogy a periferiális Franciaország. Azokról az emberekről beszélünk, akik nem munkanélküliek, akiknek van foglalkozásuk, szakmájuk, csakhogy immár nem élnek meg belőle. Ennek az az oka, hogy miközben a munkabérek veszítenek a vásárlóértékükből, vagy változatlan szinten maradnak, egyre drágább a megélhetés. Az emelkedő adók is húzzák fölfelé az árakat. E kettőnek pedig az az eredője, hogy az emberek zsebében semmi sem marad, valóságos nyomor tapasztalható. A munkakörülmények mindemellett bizonytalanná válnak, tömegeket érint a strukturális szemléletváltás. Mivel a nagyvárosokban drágulnak a létfeltételek, elindult egy kiáramlás a külvárosok és a peremterületek felé. Csakhogy a külvárosok már erősen érintettek a bevándorlás által. A munkavállalók mind nagyobb távolságokat kénytelenek megtenni. Van, aki napi négy órát utazik munkába és haza tömegközlekedéssel. Mondjuk megpróbálják autóval áthidalni a problémát. Viszont a gépkocsi is egyre drágább, az üzemanyagárak az utóbbi időben elindultak szépen felfelé. Ez robbantotta ki a sárga mellényes mozgalmat, mely eleinte csak egy gazdasági-pénzügyi jellegű követelés mentén szerveződött. Ám igen hamar társadalmi jelleget öltő megmozdulás lett belőle, és hamar eljutottak odáig: „Macron mondjon le!”
– Nemrég egy elemző tollából jelent meg, hogy ez a jobboldal forradalma. Mit szól ehhez?
– Nem lehet ezt a mozgalmat valamiféle politikai irányzat melletti militáns elkötelezettséggel vádolni. Már az első megmozduláson kitűnt, mennyi szimpatizánsa van jelen a baloldalnak. Hiszen régebben az utóbbi kelt a szegények védelmére. Viszont újabban már eltávolodott ettől, a mai baloldal inkább a migránsokat védi. A populista pártok váltak tehát az első számú munkáspártokká. Általános riadalmat szül, hogy a választásokon, miközben a kínálat a választók számára ugyanaz, mint régebben, érezhetően nem érvényesül, értelmét veszti a bal-jobb felosztás. A populista megközelítés lényege éppen az, hogy a két oldal horizontális tengelyét, a régi, intézményes pártrendszert felváltja egy vertikális tengellyel: a nép az elit, a nép a vezetőkkel szemben. Aki már elveszítette a bizalmát, nem hisz többé a politikában, a pártokban, a szakszervezetekben, az újságoknak, nem ad hitelt annak, ami elhangzik a tévében vagy a rádióban, az senkinek sem hisz már, legfeljebb annak, amit a két szemével lát, s azokban, akiket maga körül lát az utcán. Bizalmi válság van, kifáradás és teljes reménytelenség. A sárga mellényesek között több nőt látni, mint férfit. És hetvenéves nyugdíjast is, aki egy parkoló autón összekuporodva húzza meg magát, hogy kitartson, együtt a tömeggel. Ilyen eddig még soha nem fordult elő. Ez a mostani megmozdulás erősen eltér az elmúlt évszázad tömegtüntetéseitől. A XIX. század végéig, az 1871-es párizsi kommünig kell visszamenni, hogy hasonló példákat találjunk. Ez egy fontos fordulópont a francia politikai életben.
Alain de Benoist a budapesti Új világrend született című konferencián. A liberalizmus belső ellentmondásokkal terhelt
– A franciák kipróbálták már a baloldalt és a jobboldalt is, próbát tettek Macronnal, aki egy harmadik variánst ajánlott. Ez sem jött be. Lehet, hogy vége az ötödik köztársaságnak, s kezdetét veszi a hatodik?
– Először is ez egy válsághelyzet, amely az ötödik köztársaság krízise is. A jobb–bal tengely mentén szerveződött minden. De tágabb értelemben inkább azt mondhatjuk, hogy ez a liberális demokrácia válsága. Egyben a képviseleti rendszeré is. A populizmus jelensége éppen egyfajta bizonytalanságból származik. Itt van a kulturális szféra veszélyeztetettsége: a bevándorlás egyre gyorsabb és tömegesebb. Olyan emberekről van szó, akik nem akarnak integrálódni. Ehhez járul a szociális biztonság megingása. Máris két olyan területről beszélhetünk tehát, ahol nagy a bizonytalanság. E kettő pedig csak erősíti a populista irányzatot.
– Mi lesz Emmanuel Macron köztársasági elnök politikai jövője? Lemond?
– Macront védi az intézményrendszer. Nem fog lemondani. Megteheti, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést, kiírhatnak új választásokat. Ezt elveszíthetik akár. Ebben az esetben cohabitationra kerülhet sor (ez a francia belpolitikában az ellenkező pártállású köztársasági elnök és miniszterelnök politikai társbérletét jelenti – a szerk.). Európa, amelytől olyan sokat várt az államfő, éppígy elfordulhat tőle, hiszen Merkel távozik, így az uniós játszmájában sem marad társa. Itália távolodik Franciaországtól, és azok az országok is, amelyek nem írták alá Marrákesben nyáron az ENSZ migrációs paktumát. Tehát az elnök borzasztóan elszigeteltté válhat.
– Mit vár a jövőre sorra kerülő uniós választásoktól?
– Egyértelmű, hogy a közelgő európai megmérettetésekre a Macron–Merkel- és az Orbán–Salvini-tengely mentén kerül sor. Úgy gondolom, az EU-val szemben kritikus jelöltek nagy száma még azt is lehetővé teheti, hogy esetleg – ismétlem, esetleg – többségbe kerülnek. Ez példátlan válságot idézne elő. Gondolja meg: az unióellenes képviselők többségben lennének az unióban… Szürrealista és abszurd helyzet lenne. Mégis, a folyamatok ebbe az irányba tartanak.
– Előadásában szembehelyezte a liberalizmust a demokráciával. Az illibe-ralizmus, melyre kitért, valamilyen alternatívát jelent?
– Úgy gondolom, hogy a liberalizmus, amely ma világszerte meghatározó ideológia, borzasztó belső ellentmondásoktól terhelt. Itt van először is a liberális demokrácia válsága, és az a jelenség, hogy nem vesznek tudomást teljes valójában a populista alternatíváról. Nekem például van olyan ismerősöm, aki már az összes politikai pártot kipróbálta. Amit illiberalizmusnak neveznek, éppúgy szakítás a liberális demokráciával, mint az a jelenség, melyet populizmusként emlegetünk.
– A vezető pártok kapkodó intézkedései, a baloldal tehetetlensége ellenére sem látom a jobboldali alternatívát. Mi ennek az oka?
– Régi, nagy pártok örökségét hordják most a Köztársaságiak. Az egykori gaulle-isták egyik nagy frakciója az RN-nel, avagy a Rassemblement Nationallal (ez a volt Front National, Marine le Pen pártja – a szerk.) van politikai közelségben. A centristák pedig inkább Macronhoz húznak. Nagyon kicsi azoknak a száma, akik a két csoport között helyezkednek el. Az RN-nek viszont nem tesz jót az elnöke. Sokan mondják a szimpatizánsaik közül, hogy erre a pártra szavaznak – még Le Pen ellenére is. A konzervatív oldalon egyelőre nem tűnt fel egy olyan vezéregyéniség, mint az olasz Matteo Salvini, aki hihetetlen gyorsasággal vált központi figurává.
– S mi a helyzet az Új Jobboldallal?
– Továbbra is működik, de ez az irányzat rengeteg változáson ment keresztül. Módosultak a világ folyamatai, a politikai tájképé, és változott persze az egyes szerkesztők látásmódja is.
– Van egy olyan kérdéskör, amelyet, ha jól érzékelem, egységesen tabuként kezelnek a francia társadalomban: ez a bevándorlás. Ha olyanokkal beszélek, akik önöknél meghatározzák a közbeszédet, rendre elmondják, hogy ezt nem látják nagy problémának.
– A bevándorlás kérdése valóban nagyon bonyolult és kényes téma, mert komoly indulatokat kelt. Az egyik megközelítés az idegenellenesség, e diskurzus szerint ez egy borzalmas jelenség. A másik az ön által is emlegetett struccpolitika: minden rendben van, ez nem jelentős kérdés. Az igazság a kettő között van. Amikor közvélemény-kutatások rákérdeznek, a franciák 70-75 százaléka úgy látja, meg kell állítani a migrációt. Tehát az emberek tudatában vannak, hogy mekkora a probléma. Csakhogy azoknak, akik döntési pozíciót töltenek be, nehéz lenne elítélniük a bevándorlást, hiszen azonnal megvádolnák őket, ugyanolyan megítélés alá esnének, mint Orbán Viktor. Ez a migráció tömeges volt és nagyon gyorsan lezajlott. Itt van egy csomó ember, a miénktől eltérő kultúrával, aki nem töri magát azon, hogy beilleszkedjen. Például nem akarnak franciául beszélni. Vannak olyan általános iskolai osztályok, ahol a tanulók nagy része már nem francia. Nem egyszerű tehát megtartani az órákat. Egy olyan országról beszélünk ráadásul, ahol strukturális okokból is nagy a munkanélküliség.
Így viszont a szociális kiadások szintén egyre növekednek: segíteni kell ezeken az embereken, ha már itt vannak, fedél kell a fejük fölé. Az, hogy lakást kapnak, rendre újabb felzúdulást kelt az eredetileg is itt lakók köreiben. A megnövekedett szociális kiadások fokozzák az eladósodottságot, a költségvetés nem képes mindezt fedezni a rendelkezésre álló forrásokból.
Emelkedik a bűncselekmények száma, egyre rosszabb a közbiztonság. A fogvatartottak negyven százaléka bevándorlói hátterű. Mindezt az emberek sokszor csak indirekt forrásokból tudják meg. A média úgy emlegeti, ha egy újabb bűncselekmény elkövetője migráns, hogy „az érzékeny lakónegyedekből” származik. Az emberek hallgatják a híradást és „lefordítják” magukban. Borzasztó helyzet, őket ez feldühíti, sokan akár a szélsőségesekhez sodródnak. Ahelyett, hogy kimondanák: igen, vannak ilyen problémák, kivizsgáljuk őket. Egész zónák vannak, ahová már nem mehet be a rendőr, a mentő, a tűzoltó. Komplett kisvárosokat talál Párizs körül, ahol nem lehet kapni egy szál kolbászt, mert azt tilos árusítani.
Természetesen nem a lengyel vagy a spanyol bevándorlásról beszélek, azzal semmi probléma nincs. Hasonló körülmények közül érkeznek, tanulnak franciául, be szeretnének illeszkedni.
NÉVJEGY
Filozófus, akadémikus, újságíró.
1943-ban, Saint-Symphorienban született.
A Sorbonne-on tanult jogot, szociológiát, történelmet, vallástudományt.
A GRECE csoportosulás és az Új Jobboldal gondolkodói műhely alapítója.
Újságíróként, szerzőként közreműködött
(a teljesség igénye nélkül): Éléments, Krisis, Figaro magazine, Spectacle du Monde.
Könyvei: Kommunizmus és nácizmus; Jézus és testvérei; Hogyan lehetünk pogányok?; Zarathustra nyomában.
Borítófotó: Krisztus-szobor egy Strasbourg melletti hegyen. Isten óvja Franciaországot a belpolitikai káosztól
