A korábbi, nagyon magasnak tekinthető szintről fokozatosan elfogadható mértékűre csökkent Magyarország adóssága az elmúlt hét évben. A külföldi finanszírozási kényszer is nagyságrendileg zsugorodott és várhatóan tovább mérséklődik.
A globálisnak nevezett nemzetközi pénzrendszer 2008-ban az összeomlás állapotába került, mivel szinte kivétel nélkül minden fejlett ország bankrendszere csődbe ment volna – az Egyesült Államokban a biztosítási struktúra is –, ha a kormányzó elit nem dob állami mentőövet a hitelintézetek feltőkésítésére, veszteségeik átvállalására. Ennek fedezete az államadósság brutális növelése volt. Magyarország kimaradt ebből az állami mentőakcióból, mivel a nálunk működő bankok java része külföldi tulajdonban volt. Az OTP mint szinte egyedüli magyar bank viszont állta a sarat, mert kezelhető volt és maradt a válság éveiben is a rosszhitel-állománya. Nem úgy, mint a magyarországi osztrák, bajor és olasz pénzintézeteké, amely cégeknek az anyavállalata mélyen a zsebébe nyúlt a csőd elkerülésére. Őket pedig a saját államuk volt kénytelen megmenteni.
ELADÓSODÁS
Kérdés, hogy előre látható volt-e ez a helyzet a megelőző években. Voltak jelek, amelyek erre utaltak, például amerikai biztosítók elkezdték a bankok által nyújtott ingatlanfedezetű hiteleket óriási ütemben lebiztosítani. Enélkül a jelzáloglevelek nem lettek volna eladhatók, és a kibocsátást a piacra vivő befektetési bankok nyakán maradt volna egyre több hitel. Hadd idézzek egy közgazdászt, aki már mintegy 140 évvel ezelőtt a következő megállapítást tette: „A tőketulajdonosok ösztönzik a munkásosztályt, hogy vegyen minél több és drágább terméket, házat és technológiát, s hogy ezt megtehessék, vegyenek föl egyre több hitelt, addig, amíg az adósságteher elviselhetetlenné nem válik. A kifizetetlen tartozás a bankok tönkremeneteléhez vezet majd, ezeket államosítani kell, és ha már államosítjuk őket, akkor talán ez az út elvezet minket a kommunizmushoz.” A közgazdászt Marx Károlynak hívták.
Az államadósság azonban több országban már a pénzügyi válságév, 2008 előtt is nagy volt. Rendkívül rossz pénzügyi és gazdasági helyzetbe került az EU néhány tagállama is, így Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország. Sőt az eurózóna több tagja ma is a bűvös és elfogadhatónak tartott 60 százalékos GDP-arányos államadósság feletti tartozással küszködik.
Az államadósság, költségvetési hiány, gazdasági növekedés hármast az első Orbán-kormány számainak a tükrében nézve megállapítható, hogy a kabinet az 59 százalék körüli tartozást 55-re vitte le. A gazdasági bővülés 4 százalék körül volt, és a büdzsé deficitjét is kordában tartották – különben nem tudott volna csökkenni az állam adóssága. Az utána következő nyolc év szocialista/liberális kormányzása alatt az államadósság 55-ről 81 százalékra növekedett. Ebben nem játszott, mert nem is játszhatott szerepet a 2008-as világválság, miután a magyarországi bankok veszteségeit nem kellett kivédenie az államnak.
A nyolcéves szocialista/liberális ciklusban több esztendő alatt a költségvetési hiány brutálisnak nevezhető szintűre emelkedett. 2002-től a korábbi négy év 4 százalék körüli deficitje felment 8,9, 7,2, 6,4, 7,9, 2006-ban pedig 9,4 százalékra. A gazdasági gyarapodás évi 4 százalék körül volt. Ez azt jelenti, hogy 8-9 százalékos büdzséhiány mellett a regnáló vezetés ennek az óriásinak nevezhető többletkiadásnak csak mintegy a felével megegyező mértékben tudta növelni az ország gazdasági teljesítményét.
Ők állították saját magukról, hogy 2008-ra csődközeli állapotba vitték az országot, és ezért kellett a Nemzetközi Valutaalaptól segítséget kérni, ami egy hihetetlen mértékű hitelcsomag átvételét jelentette. A 20 milliárd euró körüli összeg a GDP körülbelül 20 százaléka. Ekkora hitel felvételét tartották szükségesnek nem kevés jajveszékelés mellett ahhoz, hogy „megmentsék” az országot a pénzügyi összeomlástól. Világválság ide vagy oda, ez a helyzetfelmérés teljesen megalapozatlan volt. Ilyen óriási összegre nem lett volna szükség, ugyanis egy ország hitelképességét alapvetően a kormányzati politika hitelessége alapozza meg, és nem az, hogy a valutaalaptól egy gigahitelt kér és kap.
Az persze sajnos igaz, hogy a fenti költségvetési számok fényében és a rohamosan növekvő államadósság miatt a regnáló politikai vezetés hitelét vesztette a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. Brüsszel 2006-ban, a választások előtti hetekben „megkegyelmezett” a magyar kormánynak. Elnézte, hogy az a valós pénzügyi helyzetet csak a választások után ismertesse a saját népével és persze a külvilággal is. Mint tudjuk, így került sor az őszödi beszédre.
A magyar államadósságnak volt egy gyengéje, amin a 2002-től kezdődő nyolc évben semmit sem változtatott a kormány. Ez pedig a külső finanszírozás nagy aránya. A devizatartozás ezekben az években tartósan 50 százalék körül mozgott, a belső megtakarításból történő államadósság-finanszírozás pedig úgymond nem volt téma a kormányzati politikában. Sőt, a magánnyugdíjrendszerben kezelt lakossági befizetéseket sem kellett erre fordítani, hanem ki tudja, miért, megengedték, sőt előírták, hogy tőzsdei papírokba, vagyis spekulatív területre és akár külföldön fektessék be a lakosoktól a nyugdíjak majdani kifizetésére bevont pénzt. Ez a GDP mintegy 1,2 százalékát kitevő összeg hiányzott a költségvetés bevételi oldaláról, növelte a deficitet. Így az állam – belföldi megtakarítás híján – kénytelen volt szintén külföldi forrásokból finanszírozni.
Gondoljunk csak bele, miközben az állam kinti eladósodása ütemesen növekszik, eközben a lakosságtól bevont – nyugdíjcélú – megtakarítást a pénzt kezelő szervezetek kivihetik az országból, közvetve növelvén ezzel a külföldi tartozást, hozzájárulva így ahhoz a súlyosnak nevezhető adóssághelyzethez, amelybe az országot 2002-től hat éven át belemanőverezte a saját kormánya.
A STABILIZÁCIÓ
A 2010-től kezdődő időszakban ebből a helyzetből kellett kivezetni az országot, meg kellett állítani az államadósság-növekedést, a külföldi finanszírozást fokozatosan belföldi megtakarításokkal volt szükséges helyettesíteni. A költségvetési hiányt a gazdasági bővülés szintje alatt kellett tartani, hogy az államadósság és persze annak kamatterhe elfogadható mértékűre csökkenhessen.
Az eltelt hét év alatt a második és a harmadik Orbán-kormány az államadósság mértékét a GDP 81 százalékáról mintegy 74-re vitte le. Ha ebbe beleszámítjuk a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, még akkor is azt állapíthatjuk meg, hogy a kordában tartott, 3 százalék alatti költségvetési hiánynak és a 3 százalék fölötti gazdasági növekedésnek köszönhetően az ország tartozása fokozatosan csökken. Így a büdzsén lévő kamatteher is folyamatosan mérséklődik.
Kiemelném, hogy mennyire fontos lenne a jövőbeli gazdasági helyzet további javítása szempontjából az államadósság belföldi megtakarításból történő finanszírozása. Ebben az elmúlt három évben történt nagy előrehaladás, a lakossági megtakarítások mobilizálásával. A devizaadósság a mintegy 26 000 milliárdról lement 6000 milliárd forint alá. Ez az államadósság alig több mint 20 százaléka, ami a korábbi 50 százalék körüli szinthez képest óriási javulás. Megvan az esély arra, hogy további három-négy éven belül az arány 10 százalék alá menjen. Ez már egyértelműen azt jelentené, hogy az ország adósságának a finanszírozása nem a külföld „jóindulatától” függ. És ami ennél sokkal fontosabb: a kamatfizetés az állam részéről magyar megtakarítókhoz kerül. Így jelentősen javítja az ország fizetési mérlegét. Továbbá a gazdasági növekedés hajtóereje lehet a lakossági fogyasztáson keresztül, hiszen kamatbevételüket a lakosok részben vagy egészben erre fordíthatják.
Ne feledkezzünk meg az ország teljes tartozásának az eltelt hét év kormányzati ciklusában történt csökkenéséről sem, és ez nagy részben a lakossági devizahitelek kiiktatásának köszönhető. A teljes bruttó adósság a 120 százalék közelében volt még 2010 tájékán, ez most lement 80-ra.
A Figyelő október 13-án megrendezendő TOP200 konferenciájának fő témája az Orbán-kormány két ciklusának értékelése lesz. Jövőre választások lesznek Magyarorszá-gon ezért érdemes megnézni, hogy a gazdaság mit profitált az elmúlt 8 évből.
