Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy a büdzsé egyenlege rendre kedvezőbben alakult, mint ahogy a kormány várta a költségvetési törvény benyújtásakor. Ennek alapján joggal kijelenthetjük, hogy konzervatívan terveztek az utóbbi esztendőkben. Egy kiadási sor esetén beszélhetünk az ellentettjéről: a kabinet az inflációt meghaladó mértékben emelte a nyugdíjak mértékét. Ezt előszeretettel hangoztatja, ugyanis közel 10 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje. Ez az országnak 300 milliárd forintjába kerül, ami a GDP 0,8 százalékának felel meg.
A 2018-as költségvetési tervben kicsit változott a helyzet. A választások közeledtével a kormány ki kívánja aknázni a vezetői pozíció adta lehetőségeket, és fiskális lazítást hajt végre. Ez részben megjelenik a hiánycél enyhe emelkedésében (2,4 százalékra a GDP arányában). Az államháztartás hiánya 1,6 százalékos volt 2015-ben a GDP arányában, ez 1,8-re romlott 2016-ban, míg az idén 2 körül alakulhat. Emellett a gazdasági bővülés a kormány prognózisa szerint ez évben 4,1, jövőre pedig 4,3 százalékosra gyorsulhat. Ráadásul az infláció is 3 százalék környékére nőhet.
Ez azt jelenti, hogy az ország nemzeti összterméke egy év alatt 2500 milliárd forinttal gyarapodhat, amelyből az államnak 1200 milliárd forint körüli többletbevétele keletkezik (az állami bevételek a GDP arányában 50 százalék körül alakulnak). Száz szónak is egy a vége: jelentős költségvetési mozgástere van a kormánynak ezekben az években, amelyet különböző célokra használ fel. Dönthettek volna úgy is, hogy az államháztartás hiányát jelentősen lefaragják (akár az egyensúly is elérhető lett volna), és akkor költségvetési mozgásteret biztosíthatna az állam egy esetleges romló nemzetközi környezetben, amikor a gazdaság érdemben lassulni kezd. Addig pedig nagyobb ütemben csökkenhetett volna az államadósság. Ehelyett a kormány a mellett tette le a voksát, hogy adócsökkentéseket, állami beruházásokat, gazdaságösztönző lépéseket hajt végre, és rövid távon felpörgeti a gazdaságot. Az utóbbi forgatókönyv akkor lehet sikeres, ha ezekkel az intézkedésekkel javítjuk az ország versenypozícióját, és így hosszú távon is serkentjük a gazdasági növekedést.
Amennyiben a büdzsét a kiadási funkciók szerint vizsgáljuk meg, három nagy csoportot azonosíthatunk az adósságkezelésen kívül. Ezek a következők: állami működési, jóléti és gazdasági funkciók. Első ránézésre megállapítható, hogy nem a 2018-as év lesz az, amikor az állam elkezd saját magán spórolni, sőt a nemzeti össztermékhez képest még többet is költ (8,3 helyett 8,6 százalékot). Ebben a védelem, rendvédelem és közbiztonság nagyobb kiadásai játszanak főszerepet, ahol a kormány bérfejlesztési programja fut. Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a védelemre keveset fordítottak az elmúlt években, így a NATO által elvárt minimumértéktől még most is a GDP 1 százalékának megfelelő mértékben maradunk el, tehát ide a jövőben is forrásokat kellene átcsoportosítani. A közszférában 1,6 százalékos létszámcsökkenéssel számol a kormány. Ez gyakorlatilag a nyugdíjba vonulókkal magyarázható, tehát a magas foglalkoztatási szint ezen a területen nem csökken érdemben.
A legnagyobb kiadási tétel a jóléti funkcióké, itt jelentős megtakarítást láthatunk 2018-ban a GDP arányában. Mindegyik alcsoportban hasonló mértékű, a nemzeti össztermék bővülési ütemétől elmaradó kiadásnövekedés látható, így míg 2017-ben a GDP 26,7 százalékát fordítják ezekre a területekre, addig 2018-ban a 26 százalékát. Ezen belül a felsőoktatás, a kórházi ellátás és szolgáltatás, a táppénz és a munkanélküli-ellátás (utóbbi kettő a javuló munkaerő-piaci kilátások miatt), valamint a kultúra jut relatíve kevesebb pénzhez. Egyes esetekben nominálisan is, más esetekben csak a GDP arányában.
A harmadik területen, a gazdasági funkcióknál a környezetvédelem, a közlekedés, valamint a távközlési tevékenységek és szolgáltatások járnak rosszul jövőre, míg a fejlesztési tevékenységek és szolgáltatások jutnak jelentősen több forráshoz, valószínűleg az EU-s projekteknek köszönhetően. E pénzek tényleges elköltését még nem látjuk pontosan.
Az állam újraelosztó szerepe némi csökkenést mutat, ami közelebb visz a régiós versenytársakhoz, ugyanakkor a szerkezete továbbra sem nevezhető optimálisnak. Az állam még mindig igen sokba kerül – ezen a téren EU-s szinten a legdrágábbak között vagyunk –, és a gazdaságban betöltött szerepe is a legnagyobbak között van.
A bevételek oldaláról vizsgálva a költségvetést pozitívumként kiemelhető, hogy az élőmunkát terhelő adók csökkentése folytatódik. Ezen a területen jelentős versenyhátrányunk volt a régiós társakhoz képest. Amennyiben kitart a kedvező gazdasági környezet, a hatéves bérmegállapodási program végére az adóék a cseh és a szlovák szint alá csökkenhet, de még mindig magasabb lesz, mint a lengyel vagy az OECD-átlag.
Emellett fontos elemként jelenik meg a 2018-as büdzsében a közmunkaprogram átalakítása. A költségvetési ráfordításokat jelentősen csökkentik, ugyanakkor az eddig ismert intézkedések tükrében kisebb lehet a megtakarítás a tervezettnél. Néhány adósornál is tetten érhető enyhe kincstári optimizmus, ilyen például a szociális hozzájárulási adó és járulék bevétele. Optimistának tekinthető a 4,3 százalékos gazdasági növekedés is.
Így összességében inkább feszítettnek ítéljük a költségvetési tervet, semmint hogy olyan óriási mozgástér lenne benne, mint 2016-ban volt. Ugyanakkor a legfeljebb 3 százalékos GDP-arányos deficitről szóló maastrichti kritérium teljesítése nincs veszélyben.
Mint az elején kitértem rá, a fiskális politika lazulása érthető a választási évben, de van néhány intő jel, amely 2019-re szigorítást követel. Az ország nettó kamatkiadása jelentősen csökkent az elmúlt években, és már csak a GDP 2,4 százalékát teszi ki, szemben a válság éveiben tapasztalt 4 százalék fölötti mértékkel. Ebben nagy szerepe volt az extraalacsony kamatkörnyezet kialakulásának is, amely várhatóan fordulópontjához ért 2017-ben. Így ezen a soron növekvő terhekkel szembesülhetünk. Az elsődleges (kamatkiadás nélküli) egyenlegünk sok év aktívum után negatívba fordulhat, ami azt jelenti, hogy az állami újraelosztás nagyobb lehet, mint a bevételek nagysága. Ez nem kedvező különösen olyan esztendőben, amikor a növekedés kiugróan nagy lehet, és komoly veszélyt rejt, ha az évek óta tartó konjunktúraciklus megfordul a következő két évben. Ez megmutatkozik a strukturális egyenlegünk romlásában is, amelyet az EU illethet negatív kritikákkal. Ezért egyre égetőbb, hogy az állami kiadásokon belül jelentősebb átcsoportosításokat hajtsanak végre.
