Hitelesség

„A hitel híja oka, hogy senki nem jobbíthatja földeit oly mértékben, mint természet szerint lehetőnek kellene lennie” – írta gróf Széchenyi István. Hitel című műve napjainkban is inspirálja a döntéshozókat, így a magyar kormány agrárpolitikáját is. Sorai nem vesztettek időszerűségükből. Kötetének tárgya, ez az alapvető pénzügyi művelet ma is a megfontolt fejlődés alappillére. Éppen ezért a kabinet hitelességét erősíti, ha e téren is bővíti a termelők életlehetőségeit. A legfrissebb adatok szerint sikerrel.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel iránti kereslet ugyanis dinamikusan nő. A konstrukció 2011-es indulásától ez év júniusának végéig 7944 hitelszerződés köttetett meg, míg a kihelyezett összeg meghaladta a 67 mil-liárd forintot. 2017 első felében 17,2 milliárd forint értékű szerződés jött létre, szám szerint 1791.

A 2012–16 közötti időszakban évente átlagosan 79 százalékkal nőtt az indulás óta megkötött szerződések száma és 93 százalékkal a kontraktusok összege. Az átlagos hitelösszeg a 2012-es 6 millióról 2016-ra 9 millió forint fölé nőtt, az ebben az esztendőben létrejött ügyleteket tekintve ez 9,6 millió forint. Bővült a szerződések futamideje is: 2012-ben a megkötött szerződések 49 százaléka volt három évre szóló, 2016-ban ez az arány már 69-re nőtt. Egy szó, mint száz: egyre többen számítanak erre a konstrukcióra. Mind jobban és jobban s egyre magabiztosabban mozognak a gazdák a pénzügyek világában. Ez már a huszonegyedik század korszerű ökonómiája.

Ám ennek a hitelpolitikának társadalmi vonatkozása is van: olyan szociá-lis célja, amely a 2010 óta működő nemzeti kormányok társadalmi elképzelései-vel is összhangban áll. A kabinet ugyanis gyarapítani kívánja a vidéki munkahelyek számát, mind több földművesnek nyújtva biztos megélhetést. Ne feledjük: az állami területek eladására épülő birtokreform is a kisgazdák körének és az agrárközéposztálynak a szélesítését szolgálta. Közösségi érdeket. Egy olyan jövőét, mely különösen erősíti a vidék népességmegtartó képességét. A megvásárolt föld műveléséhez, a termelés finanszírozásához azonban pénz kell. Anyagi fedezet, mely a gazdák zsebében csörög, hiszen leginkább nekik van rá szükségük. Tény, hogy a hitelfelvevők nagyobb része, mintegy 70 percentje egyéni gazdálkodó. Forgóeszközhiteleik több mint 50 százalékát az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel adja. Ahogy a közmondás tartja: „Könnyű az őrlés, csak víz legyen.”

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink