Csakhogy – mint tudjuk – a jog nem uralkodik az embereken. Rajtuk más emberek uralkodnak, akik ehhez – többek között – a jog eszközeit is felhasználják. A fő kérdés tehát nem az, hogy mit tartalmaz az aktuálisan érvényes jog, hanem honnan származik és ki/kik alkotta/alkották, s főleg miért. Hiszen nyilvánvaló, hogy a jogalkotót alapvetően befolyásolják – talán – az általa képviseltek érdekei, továbbá – biztosan – a saját érdekei is.
A jog azonban nem valamiféle elvont fogalom, tudós urak elmegyakorlata, hanem a legmindennapibb valóság, ahol az állam polgárai a leggyakrabban találkoznak magával az állammal, amely – egyébként – állítólag értük és általuk van. Ez azonban a hálátlan népség számára nem mindig nyilvánvaló. Sőt.
Valaha úgy kezdődött a dolog, hogy az igazságszolgáltatást függetleníteni kívánták az „önkény” hatalmától. Mikor a felvilágosodás a zászlajára tűzte az egyenlő jogok követelését, a fő kifogás a „lettre du roi” ellen fogalmazódott meg. E királyi levelek az uralkodó közvetlen utasításait tartalmazták. Ezek alapján fogva lehetett tartani bárkit a hagyományos jogi eljárás megkerülésével. Erre ugyan igen ritkán került sor, és akkor is főleg eljárásjogi esetekben, azonban roppant jól hangzott a felvilágosodás propagátorainak előadásában. Az „önkény” elkerülése érdekében megszületett a bírói függetlenség gondolata. Ennek jegyében a bírói testületet önállósították a végrehajtó hatalomtól, hogy kizárják a hatalom közvetlen beavatkozását a jogügyletekbe. A bírói kar immár többnyire a saját ellenőrzése alatt áll. A bírák tevékenységét más bírák ítélik meg, sőt a bírói kinevezésekről is ők döntenek.
Ezzel párhuzamosan a felvilágosodás univerzalizmusa elhitette az emberekkel, hogy létrehozható olyan írott jogrendszer, mely képes minden helyzet kezelésére. Ez ugyan súlyos tévedés volt, de legalább lehetőséget biztosított az írott joganyag burjánzásának. Mára a hatályos jog – az EU-s és a magyar egyaránt – több százezer oldalra rúg. Ezt nemhogy megérteni, elolvasni is lehetetlen. Valamint az is lehetetlen, hogy ekkora írott anyag ne tartalmazzon ellentmondásokat. Az efféle irományok hajlamosak addig növekedni, míg meg nem haladják alkotóik szellemi képességeit. Az így kialakult rendszer ellentmondásai azután nagyszerű lehetőséget teremtenek az ügyes jogászok számára, hogy ügyfeleiket kiskapukon keresztül kimentsék szinte bármilyen vádak alól.
Ezzel párhuzamosan kialakult a jogászi kaszt is, mely sajátos érdekeket és értékeket hordoz. A joganyag bonyolódásával szerepük egyre megkerülhetetlenebb, így nehezen hessegeti el az ember a gyanút, hogy tulajdonképpen érdekeltek a bonyolult, áttekinthetetlen rendszer fenntartásában, mert ebből élnek és egyre jobban. A jogászokat olyan egyetemeken képezik, ahol a szélsőliberális állam- és társadalomfelfogás dívik. Ez a fajta világlátás aztán rájuk is ragad, s mind elrugaszkodottabb ítéletekben nyilvánul meg, melyeket megengedhetnek maguknak, hiszen senki sem ellenőrzi őket.
Az emberek pedig lassan megszokják, hogy felesleges a bíróságokra járni. Évekig, évtizedekig elhúzódó perek, érthetetlen ítéletek borzolják a kedélyeket, és a létrejött helyzetben nemhogy az egyszerű állampolgár, de láthatóan maga az államhatalom sem tud tenni semmit. Így lett a jog uralmából az uralom joga és az igazságszolgáltatásból a jogászi kaszt szabályozott önkénye.