POSZT
„Különböző megközelítésben lehet beazonosítani trendeket – mondta Gulyás Gábor. – Mindennek a darabválasztás az alapja. Ebből a szempontból elmondható, hogy az utóbbi időben népszerűvé váltak azok a művek, amelyek társadalompolitikai kérdéseket feszegetnek, vagy aktuálisnak gondolt ideológiai, politikai ügyek megmutatására alkalmasak. Vannak erre ideális, ma is divatos drámaírók, például Bertold Brecht, akit Németországon kívül talán nálunk játszanak a legtöbbet, miközben egyébként más olyan szerzőket, akik hasonlóképpen preferálják a politikai tartalmat, évek óta nem szerepeltetnek a magyar színházak. Ilyen például Jean-Paul Sartre, az egyik személyes kedvencem. Viszonylag kevés olasz darabot tűznek Magyarországon műsorra, Pirandellót például nem, holott korábban népszerű volt, Goldonit inkább, de őt is főként átiratokban. A sok újraértelmezés, átirat egy nemzetközi trend, ami nekem néha zavaró. Természetesen vannak olyan erős újraértelmezések, amelyeknek az alapja sokszor valamilyen újrafordítás, és ezek többnyire indokoltak, de az átírás divattá is vált. Gyakran nem érthető, hogy egy-egy újrafordítás milyen célokat szolgál. Az fontos lehet, hogy mai nyelven szólaljanak meg a klasszikusok is, de ebben az évadban feltűnően sok volt az olyan átértelmezés, amely a klasszikus művek dramaturgiájához is hozzányúlt. A szegedi Tóték végén például Tót nem öli meg az őrnagyot. A miskolci Három nővérben a nővérek öngyilkosok lesznek, vonat elé vetik magukat. Az ilyen és hasonló dramaturgiai beavatkozások nagyon erős pluszjelentést tudnak megjeleníteni, ami sokszor revelatív, máskor kínosan zavarba ejtő.”
A változtatások határának meghatározására nincs általános recept. „Attól függ, hogy ez mennyire színvonalas, mennyire átgondolt az, hogy mondjuk Lear királyt egy nő játssza, mint például Debrecenben egy orosz direktor rendezésében – állapította meg Gulyás Gábor. – Mindig a végeredmény dönti el, mennyire koncepciózus vagy éppen öncélú, mindkettőre vannak jó és rossz példák. Feltűnők a formai trendek is, mint például a mikrofon használata – nem csak zenei betéteknél. Volt olyan időszak, amikor a projekció, a projektoros vetítés számított nagyon elterjedtnek, most a kézi mikrofon használata lett egészen gyakori, tíz előadásból kilencben előfordult.”
Sok-sok területen megfigyelhetők formai trendek, így például ritka az olyan előadás mostanában, ahol klasszikus módon használnák a függönyt. Minden színházban van függöny, de tízből kilenc előadás úgy indul, hogy amikor beül a néző, már ott vannak a színészek, és történik valami. Az ítészek a homoszexualitás ábrázolásában is jelentős változást tapasztaltak, jó néhány olyan klasszikus előadást láttak, amelybe beleszőttek valamilyen homoszexuális, főképpen leszbikus szálat. „Ezeket nem mindig láttam koherensnek. Volt például olyan Három nővér, ahol az egyik nővér és a fiútestvérük felesége leszbikus kalandba keveredett egymással, ami szerintem dramaturgiai nonszensz. Az ilyesmi néha zavarba ejtő. Régi trend a meztelen testek színpadi megjelenítése is, ami hagyományosan bátor megoldásnak számít. Volt egy időszak, amikor főleg meztelen női testek jelentek meg egy-egy előadásban, mostanában sokkal inkább meztelen férfitestet lehetett látni.”
A klasszikusok mellett nagy arányban jelennek meg a kortárs szerzők. Azt lehet látni, hogyha valaki nagy sikert ér el Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, akkor a hazai színjátszás gyorsan reagál. „Ez szerintem jó, mert azt jelenti, hogy együtt mozgunk a nemzetközi színházi világgal. Azonban visszatérő panasz, főként kortárs drámaírók részéről, hogy kevés magyar szerzőt játszanak a színházak. Én ezt nem tudom megerősíteni, hiszen csak a regisztrált előadások között több mint ötven ilyen volt. Ma is vannak nagyon népszerű szerzők, Székely Csaba, Háy János, de például válogató társam, Zalán Tibor is közéjük tartozik.”
Az említett szerző, a másik válogató, Zalán Tibor szerint a magyar színházak egységesek abból a szempontból, hogy rögtön rá lehet ismerni, ez magyar előadás. „Ebből a szempontból a magyar előadások egy bizonyos titkos írásvezető mentén haladnak. Ez jó is meg nem is. Az általam megfigyelt trendek közül kiemelném, hogy nagyon sok a színész-rendező, és érdekes módon (vagy éppen nem) ezek a rendezések többnyire nem tartoznak a legjobban sikerült produkciók közé. Zárójelben jegyzem meg: valamiért a rendezői szakma közprédává vált. Ha a színész invenciózus rendező, ha rendezői ismeretei is vannak, akkor abból még jó előadás is kerekedhet; másként csak görcsös igyekezet.”
Meghatározó tényező minden együttesben a színészek összetétele. A válogatók azonban fontosnak érezték számba venni, hogy nem ugyanaz a Katona József Színház színészállománya és nem ugyanaz egy vidéki, vagy határon túli színházi társulat kialakításának a lehetősége. „A színészállomány nagyon erősen meghatározza az előadás minőségét, de nem minden esetben – állapította meg Zalán Tibor. – A Rozsdatemető például az utolsó pillanatban futott be a fesztivál programjába, és visszagondolva, ott revelatív a színészi játék. Nyilván számít Fejes Endre meg a színpadra alkalmazó Tasnádi István pro-fizmusa is, de döntésünkre elsősorban a társulat rendkívüli teljesítménye volt befolyással. Ennek az ellenkezője szintén megtörtént. Amikor a dunaújvárosiakat megnéztük Vácon, akkor olyan erős ütést kaptunk, hogy a fal adta a másikat. Összességében, ha lehet erről így beszélni, nagyon vegyes a színészgárda, nagyon változók a teljesítmények. Ami elmondható, mindenhol jó, »egyben lévő« csapatot találtunk, ami megnyugtató lehetett számunkra. Jó karban vannak a színészeink, kevés esetben mondtuk azt, hogy a valamelyikük alulteljesített.”
Manapság nagyon sok előadásban megszólal a zene, aminek fontos funkciója lehet azonfelül, hogy a nézőket szórakoztassa, de sokszor „széténeklik” az előadásokat, mert az így eladható. „Ha csak ezért tűnt fel a zene, akkor nagyon el voltunk szomorodva. A színház és a dal viszonya Brecht óta egészen mást jelent, más elvárással fogadja az ember a dalbetétet – már az olyan előadásokban, amelyek nem operettek –, de szerintem ezt a színpadi történésben erős változást okozó hatást még mindig nagyon rosszul alkalmazza a legtöbb színház. Tovább bogarászva, mindent próbáltunk értékelni egy előadásban, elsősorban az arányokat figyeltük. Nyilván nagyon fontos például a díszlet, ami sokszor megakadályozhatja az előadás szétesését, vagy összetartja azt látványilag. Nagyon jó fiatal rendezők vannak, ezt mindig hangsúlyozzuk; amikor azt vetik a szemünkre, hogy a nagy mogulok nincsenek ott a válogatásban, akkor mi azt mondjuk: de ott vannak a fiatal mogulok, akik ugyanabba az elvárásrendszerbe fognak kerülni, mint a mostani nagyok.”
A versenyprogram összeállítói szerint 14 nagyon jó előadás került be a programba – a kritikusok persze mint minden évben, az idén is méltatlankodtak –, és bíznak benne, hogy a fesztivál végére többen lesznek, akik belátják, hogy izgalmas program alakult ki.
A Pinceszínház produkciója. Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája
