Törvény a kulturális alapellátásról

Csaknem kilencszáz programot kínál a május 8-án indult Közösségek Hete rendezvénysorozat, amelynek a keretében május 14-ig országszerte színes eseményekkel várják  az érdeklődőket.

Az idén első alkalommal megrendezendő programsorozattal a szervezők évente visszatérő hagyományt szeretnének teremteni. A rendezvény fő célja, hogy az egyre inkább elmagányosodó társadalmunk figyelmét felhívja a közösségek szükségességére, a közösségi kez-de-mé-nye-zé-sekre. Az ötlet sikerét jelzi, hogy országszerte csaknem kilencszáz programmal készülnek különböző csoportok, amelyek helyi szinten bemutatkoznak és kedvet csinálnak másoknak is ahhoz, hogy csatlakozzanak valamelyik kö-zös-séghez.

Az uniós forrásból finanszírozott projekt összköltségvetése 3 milliárd forint. Ebből az összegből három éven keresztül tudják finanszírozni az elindított programokat.

Mi lesz ezeknek a sorsa, ha elfogy az EU-s pénz? – kérdeztem Krucsainé Herter Anikót, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárát.

„Ez a program abszolút illeszkedik a tárca terveihez, hiszen a mi célunk is az, hogy minden kulturális intézmény eljuttassa azokat az értékeket az aprófalvakhoz, ahol ezek már hiányoznak. Ezt kulturális alapellátásnak hívjuk, és az új szabályozásban már így szerepel.

A parlament előtt van a 2017/CXL. törvény, a kulturális törvény tervezete, amelynek egyik passzusa szerint: »A kulturális alapellátás keretét alkotó intézményrendszer a társadalom emelkedéséhez szükséges értékek hozzáférhetővé tétele, a nemzeti identitás erősítése érdekében az állampolgárok részére biztosítja a kulturális örökség szellemi birtokbavételének lehetőségét, valamint támogatja a közösségi és egyéni művelődést, a kulturális hagyományőrzés formáit.« Egyébként azt gondolom, hogy ezek a kezdeményezések előbb-utóbb önjáróvá válnak, mert olyan lelkes civil csapatok állnak egy-egy produkció, attrakció mögött, hogy a kezdő anyagi ösztönző fogytával megteremtik a saját forrásaikat, és folytatják a most megszülető hagyományt” – válaszolta a szakember. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink