Torockón kétszer kel a nap

Tavaly lelkes fiatalok mertek nagyot álmodni, s életre hívtak egy erdélyi összművészeti fesztivált. A Double Rise erősségét kulturális sokszínűsége mellett színes zenei kínálata, no és természetesen páratlan helyszíne adja: az Europa Nostra-díjas Torockó.

A programon túl természeti tüneménnyel szolgál a fesztivál, ugyanis kétszer kel fel a nap. Innen a Double Rise elnevezés. Persze ez nem a szervezők vitathatatlan kreativitását dicséri. A magyarázat az a falu fölé tornyosuló kopár kettős hegycsúcs, amely mögött minden reggel felvöröslik a napkorong, majd kisvártatva eltűnik, hogy az ormot kettészelő völgyben újólag felragyogjon.

Első ízben a mai napon, míg utoljára július 2-án gyönyörködhetnek a fesztiválozók a pompás égi jelenésben.

„Kerestünk a szórványban egy olyan települést, amelyik mind természeti adottságaival, mind épített örökségével egészen különlegeset nyújt” – árulta el lapunknak Gondi Mátyás fesztiváligazgató, aki a 400 lelkes faluval kapcsolatban elmondta: igyekeznek kimozdítani a városi környezetből az érdeklődőket. Akik az első alkalommal közel húszezren voltak, mégsem okoztak kárt; igaz, a helybeliek kezdetben aggódtak.

„Az idősek a fesztivál szó hallatán arra gondoltak, egyfajta vásár lesz Torockón. Ma már várják a programokat” – mesélte a fesztiváligazgató, aki érdekes történetekkel is szolgált.

Egy néni felhívta Mátyást, s bevallotta: neki az Anna and the Barbies nagyon tetszett. Egy másik a Wellhello iránt érdeklődött, mondván: már sokat hallott róluk.

Mondanom sem kell, Torockó, hasonlóan az anyaországi falvakhoz, elöregedett.

A látogatók, mint Gondi Mátyástól megtudtuk, kizárólag Erdélyből jöttek tavaly. A település kereken 500 kilométerre fekszik Budapesttől.

„Fesztiválozni szándékozó debrecenieknek például már alternatívát jelenthet” – bátorított mindenkit az igazgató, aki hozzáfűzte: nagyon jók az áraik és természetesen a pálinkáik.

Számos együttes erdélyi lemezbemutató koncertjének helyszínéül a Székelykő lábánál fekvő nagyszínpadot választotta, mint például a Hiperkarma, a The Biebers és a Mary PopKids. A fesztiválozók kérésére az erdélyi magyar fiatalság körében népszerű Kowalsky meg a Vega, a Muzsikás, a Quimby, a Bagossy Brothers Company, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Csík zenekar, valamint az Ocho Macho teszi teljessé a kínálatot. A zárónapon a Boban Marković Orkestar fújja a talpalávalót. Több mint 100 nappali program: kiállítások, színházi előadások, író-olvasó találkozók, filmvetítések, fiatal erdélyi alkotók bemutatkozása, fesztiválóvoda, utcaszínház szavatolja a Double Rise összművészeti jellegét.

Mátyás úgy véli: az idei rendezvénysorozatra az anyaországból is érkeznek majd, mindenekelőtt a folkprogramoknak köszönhetően.

„Élő hagyományt mutatunk be olyan közönségnek, amely használni tudja azt.”

A Hagyományok Háza Folkudvar a műfaj legjobbjait vonultatja fel. Szalonna és bandája, a Tokos zenekar, a Parno Graszt, a Buda Folk Band, az Üsztürü, a Heveder, a Tükrös zenekar, a Fölszállott a páva gálaműsor, valamint adatközlő népzenészek biztosítják a felejthetetlen hangulatot.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink