Tartja magát a könyvpiac

85 kiadó 339 újdonsággal jelentkezett az idei ünnepi könyvhéten. A 88. alkalommal megrendezett kulturális seregszemle programjai országszerte 80 helyen zajlottak.

Az ünnepélyes megnyitót a hagyományos Vörösmarty téri mellett Debrecenben rendezték, ahol a kísérőprogramok központi jelmondatául egy Szabó Magda-idézetet választottak: „A holtig haza: Debrecen.” A száz esztendeje született írónőre számos eseménnyel emlékeztek.

Nem kizárólag Szabó Magda kapott kiemelt helyet az idei könyvhéten. A szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) kezdeményezte, hogy Esterházy Péter születésnapja, április 14. – a magyar költészet napjához hasonlóan – legyen a magyar próza napja. E szándékot az ünnepélyes megnyitón Kocsis András Sándor, az egyesülés elnöke jelentette be.

„Természetesen 339-nél jóval több kötet jelent meg, azonban ennyi került fel a könyvheti listára, amelyen első kiadású, magyar nyelvű kiadványok szerepelnek” – mondta el lapunknak az elnök.

Noha pontos számok nincsenek arról, nőtt-e vagy csökkent az olvasók száma, Kocsis András Sándor megnyugtatott: a múlt évhez képest több a kiadott példány.

Igen komoly gondként említette az Alexandra könyvesbolthálózat nagykereskedő cége, a Könyvbazár Kft. felszámolását, amely a szakma elevenébe vágott. Emellett kihívást jelent az e-kötetek elterjedése, hisz ezek szintén befolyásolhatják a hagyományos könyvek piacát.

„Kannibalizálja a piacot – fogalmazott az MKKE elnöke –, azaz megeszi egy részét, de Magyarországon nem is ez a fő probléma, hanem a feketeletöltések magas száma.”

Kocsis András Sándor emlékeztetett: az idén 88. alkalommal megrendezett könyvhét a legrégebbi hazai kulturális nagyrendezvény.

„Nagyon ritka világszerte, hogy ennyire koncentrált módon jelenjen meg a nemzeti irodalom” – szögezte le, majd hozzáfűzte: a kiadók, ha évente kevés kiadvánnyal is jelentkeznek, megpróbálják erre az időpontra időzíteni a megjelenéseiket, ezért az itteni felhozatal nem tükrözi a szakma állapotát.

Tapasztalatom szerint mind kevesebb a könyvesboltokban a klasszikus mű, legyen az Jókai, Kosztolányi, Dosztojevszkij vagy Thomas Mann írása. Felvetésemre Kocsis András Sándor megjegyezte: folyamatosan megjelentetik az irodalmi alapműveket, ebben az MKKE kiadói csoportja is részt vállal.

„Bár egy nagy sorozat orosz klasszikusokból régi álmom. Ellenben mivel 2-2,5 ezer példányban lehetne kiadni, üzletileg nem lenne gazdaságos” – állapította meg az elnök, aki felhívta a figyelmet: noha az offline piac tartja magát, az utóbbi öt-hat évben megerősödött az online.

„Ez korosztályhoz kötődik, hiszen az online vételt inkább a fiatalok választják, amit a művek kiválasztásának a tematikája szintén tükröz. De szerencsére a böngésző, bóklászó könyvvásárlás sem veszett ki, amit jól mutat a könyvheti forgatag.”

Ezek is érdekelhetnek

További híreink