Ma éppen néptánc. Június 22-én a magyar folklór napját rendezik Győrben, a II. János Pál téren, ahol bemutatókat tartanak. Este a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán a Magyar Állami Népi Együttes, a Kisfaludy Teremben pedig a Háromszék Táncegyüttes lép fel. Egy hét alatt harminc előadás, megannyi alkotó, együttesek, csoportok és szólisták, balett és modern tánc a Magyar Táncfesztiválon június 18. és 25. között a Rába-parti városban.
Vajon ez ünnep, szolgálat vagy műfajmarketing? „Amikor létrehoztuk ezt az eseményt, egyetlen cél vezérelt minket: hogy a magyar táncművészeknek is legyen egy rangos seregszemléje” – magyarázta Kiss János, a Győri Balett Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas igazgatója, az NKA Táncművészeti Kollégiumának a társelnöke, aki ilyetén minőségében nem is igazán táncosnak, inkább táncvédőnek tartja magát. „Hál’ istennek dolgoznak az együttesek, az alkotók, és kell egy hely, kell egy hét, ahol egymásnak is meg tudjuk mutatni, mit csináltunk egész évben. Nincs díjeső, nem osztogatunk egymásnak elismeréseket, ellenben rengeteg magyar és külföldi kritikust, szakembert hívunk meg, akik gondoskodnak az együttesek marketingjéről. Szerencsére a magyar táncművészetnek nagyon jó a híre, a respektje külföldön is” – hangsúlyozta az igazgató, aki egyébiránt egy Nyizsnyij Novgorod felé robogó turnébuszról nyilatkozott. „És hát persze mindenekelőtt a nagybetűs közönségről, közönségnek szól minden. A publikumnak, amely remélhetően éppen úgy örül minden pozitív változásnak, mint a szakma. Itt van például a Millenárison épülő táncszínház, amelynek épp most láttam a terveit, s ezek alapján elmondható, hogy egy a XXI. századnak minden szempontból megfelelő játszóhely épül. Ez lesz az egyetlen tiszta profilú színház, amelyet reményeink szerint a közönség is hamar megszeret majd.”
A Millenáris mint játszóhely már az idei programban is szerepel, a fesztivál egyik korszakos újításának, a FesztiválON nevű online rendezvénynek a helyszíneként. Livestream segítségével június 23-án és 24-én onnan közvetítik három-három táncművész negyvenperces improvizatív előadását. Az adást a www.magyartancfesztival.hu oldalon lehet megtekinteni.
Az első ilyen online esemény mellett a harmadik gyermektáncfesztivált is megrendezik. „Ki másnak lenne a feladata kinevelni az utánpótlást, ha nem nekünk? – vélekedik Kiss János. – Sajnos ma már nem olyan csábító ez a pálya, mint a mi időnkben volt, amikor egyfajta kitörési pontnak számított táncosnak vagy sportolónak lenni. De minden egyéb mellett ahhoz is kellenek a jó előadások, hogy vonzó legyen ezt a művészeti ágat főfoglalkozásnak választani. Színvonalas előadásokkal ez talán sikerül, és az sem elhanyagolható, ha értő közönség nő fel.”
A program a nulladik nappal indult június 18-án, mikor az Aforce1 TSE Hungary moderntánc-bemutatót tartott. Egyfajta toborzónak szánták ezt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Az első napon pedig két premiert adott elő a Győri Balett: Arnold Schönberg Egy varsói menekült című művére készült nyolcperces szólót és a Kodály-emlékév tiszteletére készült Romance című egyfelvonásos darabot. A nyitógála vendége a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Táncművészeti Egyetem volt.
Az egy hét alatt a Nagyszínpadon mások mellett bemutatkozik a Pécsi Balett, amely a Bartók-emlékév tiszteletére koreografált A csodálatos mandarin című darabot adja elő. A Magyar Nemzeti Balett a Falling Angels című művét, a Szegedi Kortárs Balett a Menyegzőt, a GG Tánc Eger, valamint a Miskolci Balett pedig az Anna Kareninát mutatja be. A zárónapon az ExperiDance-nek a Nostradamus – Világok vándora című művét láthatja a közönség.
A Kisfaludy Teremben kortárs alkotók társadalmi és történelmi konfliktusokat vagy személyes tragédiákat feldolgozó darabjait nézhetik meg az érdeklődők. Fellép mások mellett a Közép-
Európa Táncszínház a Kolophón hercegnője című darabbal és az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat, amely az Ajtók kilincs nélkül produkcióját mutatja be. Utóbbi előadás azt kutatja, hogyan hatott az emberekre az 1956-os forradalom és szabadságharc.
A kísérőprogramok között szerepel Bege Nóra fotókiállítása. Ő a 67 éves Magyar Állami Népi Együttesről Színpadon innen és túl címmel készített sorozatot. Malasits Zsolt festőművésznek pedig Fénytánc címmel nyílik tárlata.
„A fesztiválon két konferencia is zajlik, amelyeknek szerintem komoly hozadéka lehet. A Nemzeti Kulturális Alap eseményén az Imre Zoltán-programot mutatjuk be. Ennek célja, hogy minél több fiatal koreográfust indítsunk el a szakmában. Június 23-án, a Magyar Művészeti Akadémia konferenciáján pedig az Európai Bizottság által támogatott nemzetközi táncátképzési program hazai megvalósíthatóságáról lesz szó.”
Kiss János 1991-ben lett a Győri Balett igazgatója. Előtte és közben szólótáncosként volt a hazai és nemzetközi táncélet meghatározó alakja. A bőrén érzi tehát a művészi és szakmai élet minden rezdülését.
„A rendszerváltás előtt csodabogaraknak néztek bennünket, akik a vasfüggöny mögül jöttek és mégis tudtak táncolni. De hát most már egyenrangúak vagyunk a világ bármely pontján. Azóta is rendkívül nagy felelősség, hogy tudjuk tartani a színvonalat. És ha megszületik az a bizonyos katarzis – ez a színpadról is érzékelhető –, az minden fáradságot, izzadságcseppet megér.