Huszárik Zoltánról nem okvetlenül a grafikái jutnak eszünkbe, és nincs ezen semmi szégyellnivaló, az életmű ezen részének igazi feltárása még várat magára. A mostani talán a negyedik alkalom a művész halála óta, amikor a nagyközönség is megismerkedhet a rajzokkal. Medve Mihály, a tárlat kurátora azt mondja, most a válogatással, a tematizálással valami különlegeset akartak létrehozni. A kiállításhoz a hagyaték őrzője, Huszárik Kata színésznő biztosította rendelkezésre édesapja munkáit.
„Amit Huszárik Kata behozott, azok dobozok voltak, mappák, mindenféle olyan alkalmatosság becsomagolva, amelyben rajzok tömege elhelyezhető. Hihetetlenül izgalmas válogatni egy ilyen több száz lapos anyagból, amelyikben percről percre váratlan kincsek bukkannak elő, és aztán hosszas munkával rendezi az ember egymás mellé az együvé tartozó grafikákat. Ez egy elég komoly munka – meséli Medve Mihály. – Azt hiszem, a magyar művészettörténet a mai napig adósa Huszárik Zoltánnak azzal, hogy ezt a képzőművészeti életműrészt föltárja a szakma szempontjai szerint, rendszerezze és összefoglalóan elmondja azt, amit erről nagyon fontos elmondani.”
A KÉPZŐMŰVÉSZ RENDEZŐ
A grafikai életmű művészettörténeti szempontból tehát szintén nagyra értékelhető, hiszen Huszárik Zoltán képzőművészként is jelentős. Igaz, hogy elsődleges művészi kifejezésformájának a filmet tekintette, de grafikai munkái éppen olyan releváns lenyomatai a korszak művészetének, mint a többi akkoriban született képzőművészeti vagy zenei produktum.
„Igen erőteljesen átáramlik ezekből a művekből egy kiforrott vizuális alkotó személyiség. Tehát nagyon komoly képzőművész-tehetség is, aki adottságát inkább naplószerűen, a napok történeteinek rögzítésére alkalmazta, a gondolkodás, a munka helyszínének tekintette azt” – magyarázza a kurátor.
Az első terem a Huszárik Zoltán és a filmek címet viseli, ide a filmes életműhöz kapcsolódó rajzokat válogatták, így ennek a helyiségnek sajátos a hangulata. Egészen egyedi, újszerű képnyelvet alakított ki Huszárik Zoltán, különösen a rövidfilmjeivel, amelyeknek a lendületét, technikáját próbálja a rendező visszaadni a nézőknek. A rövidfilmek vizuális és emocionális benyomásokat közvetítenek a publikumnak. Ezek a rajzok sem összefüggő vonalak, nem összefüggő mondatok, de a látogatókban kialakulhat ezekből a jelzésekből egy újabb, saját olvasat. Nem standfotószerűek a filmes grafikák, folyamatosan rajzolt, miközben a filmeken is dolgozott, de természetesen a rajzok jelentős részén felismerhetők azok a szereplők, azok a helyzetek, azok a karakterek, azok a mozdulatok, azok a tájak, amelyek megjelennek a filmekben, ám nem feltétlenül mindig abban a korszakban készültek ezek a rajzok, nyomatok, amikor egy-egy produkcióval foglalkozott.
A POLIHISZTOR ALKOTÓ
A rajzok bizonyos része könyvillusztráció, de ezek is nagyon erősen kötődnek ahhoz a vizuális világhoz, amelyet aztán a filmekben létrehozott. Huszárik Zoltán életműve egy komplex egész, egy vizuális univerzum. Ebben benne van a képzőművészet, benne van a zene és benne van a film. Ő maga is egységben gondolkodott. Huszárik egyszerre három egyetemre, a képzőművészetire, az orvostudományira és a filmművészetire felvételizett. Mindháromra fel is vették. Végül a filmművészetin kezdte meg a tanulmányait.
A szenvedélyesen rajzoló fiú esetében a képzőművészethez való vonzódás könnyen érthető, de vajon hogy kerül a képbe az orvosi egyetem? A kérdésre Medve Mihály szolgál magyarázattal.
„Számára nagyon nagy veszteség lehetett édesapja rettentő korai elvesztése, ő tüdővészben halt meg. Nagyon komolyan gondolta életének egy szakaszában, hogy orvosként tudna segíteni azokon az embereken, akik erre rászorulnak.”
EGY TELJES ÉLETMŰ
Huszárik Zoltán is tragikusan fiatalon, ötvenéves korában, váratlanul hunyt el. A kurátor szerint azonban az életmű nem maradt csonka.
„Ez egy lezárt életmű. Valószínűleg még rendezett volna, még rajzolt volna kortárs írók számára könyvborítókat, illusztrációkat. Valóban nagyon fiatalon halt meg, de nem csonka ez az életmű. Valószínű, hogy rejtezett még a tarsolyában néhány terv, amelyet megvalósított volna, ezekkel biztos gazdagabb lenne a magyar és az egyetemes filmtörténet. Lányától, Huszárik Katától személyesebb vonatkozásban is megismerhettem a művészt. Nagyon öntörvényű ember volt, akinek igen sajátságos személyiségjegyeihez környezete időnként nyilván nehezen tudott alkalmazkodni. Ezt a fantasztikus alkotó személyiséget valószínűleg a kor és a belső karakterjegyei is felőrölték.”
A tárlat második termében olyan művek láthatók, amelyeket Huszárik barátainak, szerelmeinek, munkatársainak rajzolt, dedikált. Itt vannak a Mészöly Miklós Saulusához készített illusztrációk, s Hajnóczy Péter két regénye szintén Huszárik Zoltán rajzaival és borítójával jelent meg.
A harmadik teremben pedig végtelenítve adják a Szindbádot. Egy szeptemberi estén levetítik Huszárik Zoltán öt rövidfilmjét, és előtte-mellette lesz beszélgetés is az alkotásokról.
Talán mindenütt voltam címmel könyv jelent meg a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőről. A kötetben a mester saját írásai és interjúi mellett Gelencsér Gábor tanulmánya olvasható.
„Azt mondják: vékony, szélcibálta férfi volt, / hóna alatt fekete mappa / egyszerre csak megindult futva lefelé / s mappája lapjai szétszóródtak a bokros lejtőn, / s rajzokon nők, nők, egy szecessziós édenkert bentlakói, / combok és ernyedt kezek a délután lusta sugarában.”
(Részlet Csoóri Sándor Legenda című,
Huszárik Zoltánhoz írt búcsúverséből)
A kiállításról készült videóriport megtekinthető a www.figyelo.hu/kep oldalon
