– Az MTA a második világháború után megszüntette művészeti osztályát. Ezt némileg orvosolva 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát társult szervezetként fogadta be. Ezóta terjedt el az a tévhit, hogy az MMA ennek az ellenakadémiája.
– Az MMA – és ezt a bírósági bejegyzés is bizonyítja – hónapokkal korábban jött létre, de mi nem beszélünk ellenakadémiáról.
– Mégis, ők változatlanul állítják önökről.
– Mert kellett egy liberális akadémia, amely a mai napig nem kíván közfeladatot ellátni. Márpedig e nélkül nem válhat köztestületté, vagyis nem akarnak tevékenységükkel hozzájárulni a magyar kulturális stratégia megvalósításához. Ettől függetlenül persze tagjai nagyon komoly alkotók, művészi teljesítményük nem kérdőjelezhető meg. Egyébként többen kettős tagsággal rendelkeznek, akiknek azonban nem sikerült a két intézményt egymáshoz közelebb hozni.
– Nincs csodálkoznivaló – ahogy fogalmazott – a liberális akadémián, a hazai kulturális életet a rendszerváltás előttől liberális szellemiségű alkotók uralják a mai napig. A világképükön kívül esőket vagy bírálják, vagy tudomást sem vesznek róluk.
– Pedig a liberalizmus lényege a másik másmilyenségének a tudomásulvétele. Ezzel szemben a jelenkori liberálisok azt tartják: csak az a jó, ami tőlük ered, csak ők demokratikusak és tisztességesek. Ezt tartom én liberÁLizmusnak.
– Sok művészhallgató tüntetett több ízben a Magyar Művészeti Akadémia ellen, és szlogenjük így szólt: az MMA kirekesztő, a művészet szabad.
– Na igen, csakhogy a művészet szabadságát az állam finanszírozza. Vagyis a közöshöz nem hozzájárulni morálisan kérdőjelezhető meg.
– Az MMA 2015-ben tartott egyik közgyűlésén mit mondott önnek a színpadra hívatlanul fellépő Gulyás Márton?
– A fiatalember számomra annyira jelentéktelen, hogy nem emlékszem rá. Velünk egyet nem értő kultúremberekkel tudunk és szoktunk is vitatkozni, anarchistákkal azonban nem. Egy alkalommal az irodámba is bejött azzal, hogy látni akarja a teljes költségvetésünket, a számvevőszéki jelentést és működésünk részleteit. Pedig neki tudnia kellett volna azt, hogy azok megtalálhatók a honlapunkon. Haza is kellett küldenem.
– Nemrégiben Gulyás Márton kollégája, Schilling Árpád sem kímélte sem önt, sem az akadémiát.
– Schilling Árpád nem anarchista, mert azok időnként nagyon is felkészültek. Ő egyszerűen nem okos.
– Schillinget talán nem készítették fel?
– Gondolom, felkészítették, de hiába, ahogy engem sem lehetne megtanítani teniszezni, annyira nincs érzékem hozzá, úgy vele is hiába próbálkoztak.
– Az anarchisták – maradjunk ennél a szóhasználatnál – önt hasonlították már Aczél Györgyhöz és Pozsgay Imréhez is. Ehhez mit szól?
– Ha valaki bűnbocsánatot kér, akkor nem a bűnére, a bocsánatkérésére emlékszünk. Aczél sosem kért bocsánatot semmiért. Az ellenben tény, hogy a kelet-európai országokkal szemben nálunk sok minden megvalósulhatott, kiváló volt a színház, a film és sok vonatkozásban az irodalom is. Pozsgay Imre ugyanakkor nemzeti gondolkodású volt, aki az életét tette arra a mondatra, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. Szerencsére nem fizetett rá. Vele később sokat beszélgettünk a polgári művészetfogyasztói réteg hiányáról, ez a csoport különösen a rendszerváltáskor és az azt követő években jöhetett volna létre.
– De nem jött?
– Nem jött, mert lényegében nem volt rendszerváltozás, csak rendszerváltás. Mindenki azt hitte, jön egy új kormány, kihúzza a fiókokat és rábukkan a felkészülési folyamat tennivalóira. De a minisztériumban is szinte kizárólag üres fió-kokat találtunk. Tanácsokat csak azoktól kaptunk, akik részesei voltak a szocializmusnak, azt hitték, ez lehet a mentőövük. Mindenki várta, hogy történjen valami.
– Nem sokkal rá történt: a taxisblokád. Legendák keringenek róla, hogy az SZDSZ szervezte.
– El tudom képzelni. Én MDF-alapítóként együtt dolgoztam velük a nyolcvanas évek végén, közös nagygyűléseket is rendeztünk, aztán egyszer csak az SZDSZ 180 fokos fordulatot vett és átment ellenzékbe.
– Mit gondol, miért?
– Máshonnan kezdték fizetni őket. Átálltak a másik oldalra, és arra készültek, hogy négy év múlva együtt kormányozzanak a szocialistákkal.
– Amit Horn Gyula nem nagyon akart.
– Ő még aránylag a tisztességesebbek közé tartozott. Benne megvolt a primitív emberek jóindulata.
– Jócskán elkalandoztunk a múltba, kanyarodjunk vissza az MMA-t ért támadásokhoz. Azért is kaptak hideget-meleget, mert a kormány több értékes ingatlant bocsátott az önök rendelkezésére.
– Egyetlen szobából indultunk, az óbudai Kecske utcából. Hét-nyolc hónapig jártunk minisztériumról minisztériumra azért, hogy a ránk vonatkozó törvény megszülethessen. Majd belekerültünk az Alaptörvénybe, ami meghatározta a kompetenciánkat. Azóta hosszú időre előre tudjuk, hogy mit akarunk.
– És mit?
– Nem akarunk irányító szerepet vállalni, amire még nem vagyunk felkészülve, szeretnénk jelen lenni a hazai művészeti életben, hogy a magyar azonosságtudat a művészeteken keresztül is nagyobb jelentőséget kapjon. Az is azt a célt szolgálja, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottsági tagjainak a harmadát adja az MMA, ezen keresztül nagymértékben megnőtt a rátekintésünk a művészeti közéletre.
– Tényleg, azért is kaptak…
– Az általunk delegált kurátoroknak be is kell időnként számolniuk, mit végeztek, hogyan döntöttek. Kiváló szakembereket delegáltunk tehát, ilyen módon szólunk bele a művészeti életbe. Az egész akadémiai tevékenység arra is irányul, hogy bebizonyítsuk: Magyarország művészete nagyhatalom a világban, élő népművészetünk pedig világelső.
– Folytatva az ingatlanok sorát, nem csak új székházhoz jutottak.
– Az első ingatlan, amelyet megkaptunk, a Műcsarnok volt. Ott olyan egyéni kalózkodás folyt a programok kialakításakor, amellyel nem értettünk egyet. Kormányülésen kellett indokolnom, hogy a korábbi vezetés alatt korlátozottan mutatkozhattak meg a progresszív és nemzeti gondolkodású magyar művészek. A második a Vigadó volt, amely az egyetlen olyan produkciós helyszín egész Euró-pában, ahol hat műfaj azonos időben bemutatkozhat: a kisszínpadon, a nagy koncertteremben, az északi, déli nagyteremben, a Makovecz Teremben és még négy galériában. Ha az országnak egyetlen összművészeti szervezete van, akkor annak kell egy helyszín, ahol biztosítani tudja minden művészeti ág bemutatkozását. A Vigadó erre alkalmas, azonban nincsenek irodái. Megtaláltuk a teljesen tönkrement egykori MÚOSZ-
székházat és a szomszédos épületet, abban kap helyet az adminisztráció. Felújítás után az épületek visszakapják eredeti arcukat. Ha nem fogtunk volna bele az építkezésbe, tíz év múlva menthetetlenek lettek volna ezek a műemlékek. Jövőre már költözhet az akadémia az új székházába.
– Nemrég pedig a volt BM-kórházat kapták meg. Azt mire használják?
– A tíz éve bezárt épületekbe költözik majd a Magyar Építészeti Múzeum, többéves előkészületi munkák után. Az intézmény terve már Makovecz Imre idejében felvetődött. Magyarország építészeti múltja hatalmas és alig ismert. Például Szent Istvántól a török hódoltságig Franciaország és Olaszország mellett harmadikak voltunk a román kor, a gótika és a reneszánsz építészetében. Aztán jöttek a törökök és leromboltak mindent, utánuk az osztrákok több száz kastélyt és udvarházat robbantottak fel a szabadságharc leverését követően. Könyvekben, írásokban, metszetekben, külföldi nyomokban azonban reálisan rekonstruálhatók az elpusztított évszázadok eredményei is.
– Mit lehet egyáltalán kiállítani?
– Rengeteg terv és metszet maradt fenn. Ezek mellett a modern építészet teljesítményeit is fel kell vonultatni, látványraktárral kell rendelkezni, illetve a világon egyedüliként enteriőröket is bemutatunk például tárgyak, bútorok, öltözékek társaságában, amelyek együtt egy-egy történelmi kor életérzését a megfelelő építészeti körülmények között reprezentálják.
– Lám, a jövőről beszél, miközben már megválasztották az utódját. Mikor ismerte meg?
– Néhány hónapja, s két alkalommal beszélgettünk.
– Ezek alapján milyennek tartja?
– Hadd kezdjem azzal, hogy másfél-két esztendeig nem kell semmi újat kitalálni, a vonat – jelképesen – elindult Debrecenbe, most éppen Törökszentmiklóson áll, s vizet vesz fel a mozdony. Olyan elnök kell, aki jól viseli, ha okos emberek hatással vannak rá. Szerencsére a tagság jelentős része olyan, akinek a mondatai és cselekedetei számolnak azok későbbi következményeivel. Ez tehát nem improvizációs szerep. Hatalmaskodni, a hatalommal visszaélni, semmit sem csinálni könnyű. Jó esélyt látok arra, hogy a fentieket Vashegyi György tudja, és a megvalósítás kulcsszereplője lesz. Egyébként tartózkodtam attól, hogy beleszóljak az elnökválasztásba.
– Nem távozik végképp, hiszen marad tiszteletbeli elnök. Irányít majd a háttérből?
– Lesz irodám, asszisztensem, elnökségi tagként pedig szavazati joggal rendelkezem, hiszen ezt írja elő az alapszabály. Fő feladatom a folyamatosság biztosítása. A titkárság profi munkatársai mellett nekem van a legtöbb tapasztalatom az államigazgatással, a kulturális kormányzattal, az intézményrendszerrel való kapcsolattartásban. A feladat gyönyörű és szeretnék ennek megfelelni.
Névjegy
1932-ben született Zalaegerszegen, református lelkészcsaládban
1957-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán
1980–83-ban a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója volt
1990 és 1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes kulturális államtitkáraként tevékenykedett
1997-től a Soproni Egyetem tanára
Tervezett múzeumi kiállítási installációkat, középületbelsőket, reformátustemplom-belsőket, iskolákat, üdülőszállókat, művelődési házakat és külföldi magyar kiállításokat
Hat környezetkultúrával foglalkozó televíziós sorozat fűződik a nevéhez
Munkácsy-, Prima-, Kossuth-díjas, Érdemes Művész
