Jó néhány, a világ különböző társulataival sikerre vitt operarendezésen túl tette le a névjegyét a kolozsvári operában is Tompa Gábor. A kincses város színházépülete másik lakójának számító magyar drámai társulat igazgató-rendezője számára természetesen a dalszínház csapata is ismerős társaságnak számított, mégiscsak hosszas készülődés után érkezett el a lehetőség, amely Tompa számára már rég izgalmas kihívásnak számított. A kolozsvári operával való közös munka gondolata több évvel korábban megfogalmazódott, az ötletelés során pedig
Mozart Don Giovannija, Verdi Falstaffja vagy Sosztakovics Az orr című műve is felmerült. Ilyen-olyan okokból azonban valamennyi lekerült a napirendről, míg végül valamennyi „illetékes” – a rendező, Szép Gyula operaigazgató és Selmeczi György karmester, az intézmény művészeti vezetője – megállapodott a két Ravel-alkotás bemutatásában.
A Ravel-életmű két befejezett operája egy gyermek látomásaként és álmaként került a kolozsvári színpadra.
„Műfajilag is közel áll hozzám a két egyfelvonásos mű, mivel mindkettő nyugodtan tekinthető a feydeau-i dramaturgia sajátos megjelenési formájának: a Pásztoróra gyakorlatilag sok önéletrajzi elemet is felvonultató groteszk vaudeville, A gyermek és a varázslat pedig egyfajta szürrealista látomás” – indokolta választását Tompa.
Selmeczi György szerint Ravelnél jobb választás nehezen képzelhető el, a kényes, kifinomult ízlésű zeneszerző ugyanis a francia zenekultúra egyik alapvetése, akit nem véletlenül tartanak a hangszerelés legnagyobb mesterének, hiszen „szinte ínyenc módra merül el a hangszín-változatosság halmozásában.”
De Ravel valóságos geométer is, a szerkezeti szimmetria megszállottja, aki már otthonról magával hozta a mechanikus struktúrák iránti elkötelezettségét – kevesen tudják, hogy az apja feltaláló volt: legnagyobb találmánya a „halál forgószele” néven elhíresült cirkuszi masina. Ezért aztán az szintén erőteljes üzenetet hordoz, hogy a kolozsvári színpadon gyakorlatilag ugyanabban a térben, egy órásműhelyben zajlik a két Ravel-opera cselekménye, ami különleges rezonanciát kölcsönöz az előadásnak. A Pásztoróra órásműhelye egyszerre tényszerű és szimbolikus, közvetlen szembesülés az elmúlással, a relativitással.
„Mert az idő nem bocsát meg nekünk, ugyanakkor a megbocsátáshoz idő kell” – kínál újabb magyarázatot Tompa Gábor.
A rendező olvasatában ugyanis a két operából összegyúrt produkció a szeretetről és megbocsátásról szól. A történet egy gyerekszobában zajló képpel kezdődik: egy kislány nyugovóra tér, az életre kelő játékok pedig kitolják az ágyát a színről. A következő képben a szoba már órásműhelyként jelenik meg, maga a megtestesült Belle Epoque, a kosztümök viszont napjaink öltözékére hajaznak, miközben tökéletesen harmonizálnak a díszlettel. Ebben a térben kezdődik el egy szerelmi sokszög által generált cselekménysorozat.
A második felvonásban viszont ugyanaz a szín újra gyerekszobaként funkcionál, ahol a gyerek a tanulás, a feladatok ellen lázad. A szigorú anya pedig – micsoda meglepetés: ugyanabban az öltözékben megjelenő ugyanazon nő, aki az első felvonásban pásztorórára készült – bünteti gyermeke lustaságát, lázadását.
„A nevelés felelősségére szeretném felhívni a figyelmet – mondja a rendező. – A legmegalapozottabb értékrend átadása folyamán is vigyáznunk kell a módszereinkre, nehogy sérüljön közben a gyermek egyénisége. Mindig számolnunk kell a gyermeknek a felnövekedéssel szembeni ellenállására, a legnagyobb elkövethető bűn pedig, ha a felnőtté válás közben megöljük magunkban a gyermeket. Az előadás során a gyerek az anyjával való feszült kapcsolatából eredeztethetően, mondhatni bosszúból álmodja a pásztoróra álmát. És miután az operákban többnyire csak a bűnbánat jelenik meg, fontosnak tartottam, hogy a megbocsátás is megjelenjen az anyának az utolsó jelenetben való színre lépésével.”
Különleges próbafolyamat során sikerült színre vinni a műveket, meséli az opera igazgatója, Szép Gyula. A 2018. december 27-i bemutatót megelőzően Selmeczi György már szeptemberben munkához látott a korrepetitorokkal, Tompa pedig december 3-án tartotta az első próbát. Az alkotási folyamat egyik különlegességének és nagy előnyének tekinthető, hogy a társulat az első pillanattól a Carmencita Brojboiu által tervezett díszletben dolgozhatott. Tompa Gábor azt mondja: három-három nap alatt sikerült színpadra állítani a két Ravel-művet. Ez azáltal vált lehetségessé, részletezi a rendező, hogy zeneileg mindenki nagyon felkészülten jelentkezett a közös munkára, és ez párosult azzal az igénnyel és tudatossággal, hogy a művészek a színészi játékban is érvényesítsék a konkrét cselekvéseket és kapcsolatokat vezérlő pontosságot. Így jött létre egy színészi és énekesi értelemben egyaránt kiemelkedő, természetességében is kivételes előadás.
A kolozsvári opera léptékével mérve magas, közel 100 ezer eurós költségvetésű produkció létrejöttét a magyar állam finanszírozása tette lehetővé. Selmeczi György európai súlyúnak tartja a vállalkozást, amely révén új minőség jelentkezik az intézmény repertoárjában, „olyan újfajta attitűd, amelyben valódi, szerteágazó és elmélyült műértelmezés munkál”. A kolozsvári társulat az idén további három előadást tervez – a legközelebbit február 21-én –, ugyanakkor a francia nyelvű produkciót szeretnék minél több európai színhelyre is eljuttatni.
SZEREPOSZTÁS
Kolozsvári Magyar Opera: Maurice Ravel Pásztoróra (L’heure espagnole).
A gyermek és a varázslat (L’enfant et les Sortilèges).
Rendező: Tompa Gábor. Karmester: Selmeczi György. Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu, Mozgás-
művész: Jakab Melinda. Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre. Karigazgató: Kulcsár Szabolcs. Korrepetitor: Incze G. Katalin, Horváth Zoltán. Az előadás szereposztásában Kele Brigitta, Covacinschi Yolanda, Bardon Tony, Peti Tamás Ottó, Pataki Adorján, Laczkó V. Róbert, Veress Orsolya, Sándor Árpád, Pataki Enikő, Szabó Levente, Székely Zsejke, Barabás Zsuzsa, Fülöp Tímea, Antal Lívia, Rétyi Zsombor, Hary Judit, Vigh Ibolya. látható. Közreműködik a Magyar Opera ének-, gyermek- és zenekara.
