– Szokták mondani, hogy egy-egy régebben született, jól megválasztott darabnak áthallásai vannak a bemutató korában. A Bizáncban nem áthallások vannak, hanem konkrét, a jelenben aktuális mondatok. Hogyan talált rá pont most erre a színműre?
– Nem volt nehéz, hiszen Herczeg Ferenc a világ egyik legjobb írója, a Bizánc pedig a világ egyik legjobb színdarabja. Úgyhogy szembejött velem a magyar szerző, a magyar mű, és akkor azt mondtam, hogy igen.
– Félelmetesen aktuális a dráma minden szava.
– Valószínű, hogy amikor íródott, akkor is aktuális volt. A jó színdarabok és az örök érvényű értékek arról ismerszenek meg, hogy kortalanok, bármikor elővesszük őket, mindig érvényesek.
– Pedig a Bizáncot 114 éve írta Herczeg Ferenc.
– Pontosan.
– Szándékoltan időzítette mostanra, a Magyarország és az unió közti migránsvitára a bemutatót?
– Nem, nem, egyáltalán nem. Ez a mű 1904-ben is ugyanekkorát szólt. Folyton aktuális, így ma is.
– Lehetséges, azonban akkoriban nem volt migránsválság.
– Volt helyette más. Bár szerintem biztosan volt. Meglehet, nem úgy nevezték, de biztos, hogy volt. Az I. világháború előtt óriási betelepülés folyt Magyarországon.
– Azért a kereszténység nem volt akkora veszélyben, mint ma.
– Erről inkább a történészeket kellene megkérdezni.
– Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált. Miért indították el annak idején?
– Mert ilyen még nem volt. Azt hiszem, egy keresztény kontinensen alapvetés, hogy ebből a kultúrkörből táplálkozó fesztivál is szülessen a színház környékén, hiszen az európai drámairodalomnak vannak olyan hagyományai, amelyek megérdemlik, hogy évente egyszer egy ünnepi előadás-sorozat keretében foglalkozzanak velük. Úgyis híján vagyunk a szakralitásnak. És nem kizárólag a színházban. Az egész életben.
– Mit értsünk színházi szakralitás alatt?
– Azt hiszem, a szakralitás nem szorul magyarázatra. Amennyiben mégis, szívesen elmondom: a színház szótárában úgy is szerepel, hogy katarzis. Márpedig a katarzis az a fajta megtisztulás, amelyet a néző érez az előadás végén. A megtisztulás pedig az Istenhez való közelítést jelenti. Ez a szakralitás. Régen a királyok Isten földi helytartójától kapták a koronát, ami garantálta az isteni uralkodást. Ez egy idő után elveszett. És most, talán mondhatom, ennek isszuk a levét.
– És vajon mit tehetnénk ön szerint a szakralitását vesztett Európában a kereszténység védelmében?
– Ezt tőlem nem fogja megtudni, mert én magam sem tudom. Én azt tudom, hogy a saját eszközeimmel és a színház eszközeivel megtesszük azt a maximumot, amire képesek vagyunk. Többek közt a keresztény színházi fesztivál is életre hivatott. Én pedig hívom a nézőket az előadásokra, nézzék azokat, mert arra törekszünk, hogy a szakralitást el tudjuk vinni hozzájuk.
– Mit kínálnak az idei, április 6. és 13. között zajló fesztiválon?
– Határon túli magyar teátrumok előadásait: a délvidéki kötődésű Udvari Kamaraszínház Siposhegyi Péter Halottak napjától virágvasárnapig című darabját hozza el, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Verebes Ernő Gerendák produkcióját és eljönnek Böjte Csaba színjátszó gyermekei, akik egy-egy szent életét elevenítik meg. Lengyelországból a Teatr A Moria című előadásával mutatkozik be, amely a Teremtés könyvét dolgozza fel, Franciaországból a Ki – Montanaro Duo zenészeit látjuk vendégül. Az egri Gárdonyi Géza Színház a Legyetek jók, ha tudtok című film adaptációjával érkezik. A saját előadásaink közül játsszuk Kulcsár Lajos Zserbótangóját, Fazekas István Pilátus éjszakája című művét és a most bemutatott Bizáncot, valamint fellép a Szent Efrém Férfikar. Ők a V4-országok férfikórus-hagyományaiból állították össze műsorukat.
– Kellő számú érdeklődő szokott ellátogatni a fesztiválra?
– Nehezet kérdez, szám szerint nem tudom megmondani, de egyre többen. Évről évre egyre többen. Közelítünk az optimum, a maximum felé. Azután amikor azt elérjük, akkor azon túl már nem tudunk lépni.
– Ön végzi a válogatás hálás vagy hálátlan munkáját?
– Ez nagyon hálás munka; többek közt én, másrészt a munkatársaim.
– Hogyan találták meg az idei produkciókat?
– Körülnéztünk a környezetünkben, Európában, hogy milyen szakrális tematikájú előadásokat találunk. Aztán felvettük a kapcsolatot az alkotókkal, és akikkel tudtunk egyeztetni, azokat meghívtuk. S ha az anyagi kondíciókat is megfelelőnek találták, akkor kötöttünk egy szerződést, most pedig várjuk szeretettel a vendégjátékukat.
– A fesztiválon is zömében hazai műveket láthatunk, mint az Újszínházban, amelyik a magyar dráma teátruma. Készül elegendő minőségi kortárs színdarab?
– Én boldogan veszek repertoárba kortárs magyar darabokat, mint ahogy Fazekas Istvánt, Gyökössy Zsoltot, Kulcsár Lajost, Szőke István Attilát, Gyurkovics Tibort, Páskándi Gézát, Pozsgai Zsoltot, Falussy Lillát és Kocsis Istvánt is játszunk, azonban többen önszántukból kimaradnak az Újszínház műsorából, amit nagyon sajnálok. Ez ugyanis ugyanolyan teátrum, mint bármelyik másik. Ráadásul kifejezetten magyar, tehát az élő hazai szerzők azok, akik otthonra találhatnak nálunk. Ugyanakkor a régmúlt idők magyar alkotói is rászorulnak, hogy ne ítéljék feledésre őket. Sajnos elég kevés szerzőtől játszanak ma Budapesten – sőt, talán az országban – előadásokat. Mi igyekszünk ezen a statisztikán javítani.
– Szóba hozta, hogy néhány szerző nem akarja, hogy bemutassák a darabját. Az a blokád, amelyet a liberális szakma az Újszínház köré vont, puhult már?
– Nem tudom, nem foglalkozom vele.
– És ha egy író azt mondja, hogy nem szeretne az Újszínház színpadán szerepelni, azzal sem?
– Csak azzal tudok foglalkozni, akivel kapcsolatba kerülök, akivel nem, azzal nem foglalkozom.
– Miként zajlik ez? Megkeresnek egy írót, aki erre azt mondja, hogy nem, vagy előre bejelentik, hogy nem kívánják a művüket ebben a teátrumban látni?
– Nem tudom, hogy zajlik a részükről. Akivel tudok dolgozni, azzal dolgozom, akivel nem, azzal nem foglalkozom.
– A balliberális sajtó kevesebb támadást intéz az intézménye ellen, mint az első igazgatói időszaka alatt?
– Nyilván, aki figyeli, látja, amit lát.
– Soha nem is foglalkozott velük?
– Nem mondom, hogy soha, de már régóta nem.
– Megkockáztatom, jól működik az ön vezetése alatt az Újszínház, hiszen a második pályázatát egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés.
– Az első pályázatom is jó volt.
– Csak hangos botrányt csaptak a személye körül.
– Az nem érdekel. Azt a habverők verték, különböző habverőkkel. Az -én pályázatom meg teljesen rendben volt.
– A másodikra elcsendesültek a hangoskodók. Ezért gondolom, hogy jó irányba halad a színház szekere.
– Így gondolom én is.
– Ha már magyar szerzőkről beszélünk, Csurka Istvánt nem lehet kihagyni, főleg nem az Újszínházban és nem a Bizánc kapcsán. Ő már tizenévekkel ezelőtt elmondta, leírta, hogyan zajlik majd a migránsválság, és igaza lett.
– Igen, nyilatkozott is róla. Így van. Egyetértek vele, ez történt.
– Csurkát méltatlanul nem értékelik mint színházi szerzőt…
– Kik?
– A színházi szakma jelentős része.
– Én elismerem. És nem én vagyok az egyetlen.
– A migránsválsággal kapcsolatban a mainstream nyugati elit azt mondja: ez a jövő útja, tudomásul kell venni, ettől kezdve így kell élnünk.
– Ebből talán az egyik igaz. A „tudomásul venni”. Az „így élni” már nem hiszem, hogy igaz. Engedtessék meg, hogy úgy éljek, ahogy azt a legjobbnak találom. Adassék is meg. Azt hiszem, ez a helyesebb út.
– Mennyire változtatja meg egy művész megítélését, ha beül bizonyos tévéműsorokba, és ott felvállalja a meggyőződését?
– Én nem vagyok megmondóember, ezt határozottan cáfolom.
– Akkor azokat a kerekasztal-beszélgetéseket hogyan élte meg, amelyekben részt vett?
– Kíváncsiak rám és a véleményemre. Ez nekem jó, ez örömmel tölt el.
– Vajon az Újszínházra is ennyire kíváncsiak? Írnak az előadásaikról?
– Nem írnak semmit. De nem csak rólam nem írnak semmit, senkiről sem. Már érvényes dolgokat. Én legalábbis nem nagyon olvastam elemző kritikát. Nem csupán az Újszínházról, egyetlen teátrumról sem. Ellenben színházi emberek szájából az e feletti kesergést bizony hallom, nem egyszer, nem kétszer. Én ezt nem teszem szóvá. Nem mondom, hogy természetesnek veszem, de hát nincs olyanfajta színház-, művészetértő, aki képes lenne elemző kritikát adni például a Bizáncról, de mondhatnék más előadást is, amely az Újszínházban megy. Mondjuk Harsányi Zsoltot nagyon kevesen ismerik, Tersánszky Józsi Jenőt, Gyurkovics Tibort, Páskándi Gézát, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt pedig úgy látszik, nem ismerik olyan jól, hogy elemző kritikát tudjanak írni egy-egy előadásunkról. Vagy egyszerűen csak nem akarnak. Számukra talán érdektelen, más jobban érdekli a kritikusi réteget.
– Hosszú pályája alatt nem akadt kritikus, aki értő, elemző értékelést írt volna?
– Az az igazság, hogy csak színészként olvastam a kritikákat, és akkor az érdekelt, hogy rólam mit írnak. Azt hiszem, ez így természetes.
– Pár éve egy interjúban úgy fogalmazott: örvendetes folyamatnak tartja, hogy egyre több színháznak színész az igazgatója, mert sokáig csak rendezők voltak. Mi a különbség egy színész és egy rendező által irányított intézmény között?
– Az, hogy egy színész képes teátrumot igazgatni, egy színházigazgató viszont nem biztos, hogy tud színészkedni. Azért szerencsés, ha egy színész igazgat egy színházat, mivel ő át tudja érezni a művész dolgát. Ebben a véleményem, azt hiszem, autentikus, hiszen magam is színész vagyok, és tudom, hogy egy színész mit szeretne a teátrumban.
– Ön mit szeretne színészként a színházban?
– Játszani, boldognak lenni. Örömöt kapni és adni, szakralitást, katarzist megélni és napról napra boldog lenni. Ezt szeretné a színész. És jókat játszani, s boldogságban és humorban tölteni a nap nagy részét.
– Sikerült ezt itt megadnia a színészeinek?
– Nagyon remélem. Úgy látom, hogy rendben vagyunk. Ez a Bizánc próbáin is látszott.
– Ön is jól érzi magát a színházában?
– Nekem muszáj jól éreznem magam, hiszen senki sem vert ide korbáccsal, én magam választottam, s én magam is tehetnék róla, ha nem érezném jól magam. De jól érzem magam.
A beszélgetésről készült videóriportot megnézhetik a figyelo.hu/video oldalon!
NÉVJEGY
1953-ban született
1979-ben végzett a Színház- és Film–
művészeti Főiskolán
A Nemzeti Színházban kezdte pályáját, majd a Katona József Színház alapító tagja lett
1989-től szabadfoglalkozású színművész
Számtalan hollywoodi sikerfilmhez kölcsönözte hangját
2012-től az Új Színház (mostani nevén Újszínház) igazgatója
